1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az apró alacsony népszerűségének is köszönhetően terjednek az olyan egyszerűbb fizetést jelentő módszerek, mint a Paypass vagy a fesztivál-kártya 
Az apró alacsony népszerűségének is köszönhetően terjednek az olyan egyszerűbb fizetést jelentő módszerek, mint a Paypass. Újdonság, hogy lassan a fesztiválokról is eltűnhet a készpénz.

Mivel fizetjük az egészen kis összegeket egy újság, egy kávé, egy buszjegy vásárlásakor? Mik a legfőbb érvek az aprópénz, esetleg a bankkártya mellett? A MasterCard legfrissebb kutatásában a magyar fogyasztók kis összegű fizetési szokásait vizsgálta.

Sokszor inkább kiszórnánk az aprót

A MasterCard kutatásából kiderül, hogy pénztárcánkat ma jellemzően 500 és 1 000 Ft közötti értékben húzza aprópénz, bár a fogyasztók közel egyötöde (18%) tudatosan kevés érmét használ, azt is célirányosan tartja parkolásra, automatákban való fizetésre. Ugyanakkor a felmérésben megkérdezettek 10%-a ennek szöges

ellentéte: ők úgy nyilatkoznak, náluk mindig több apró van, mint amennyi szükséges. A pénzérmékhez a többség közömbösen viszonyul (48%), a fogyasztók egynegyede azonban inkább szabadulna a fémpénztől, amelyet szívesen kiváltana bankkártyával, mobillal, egyéb fizetési eszközzel.

Akit zavar az aprópénz, leginkább az érmék súlya miatt panaszkodik (40%), de a válaszadók több mint harmada említi azt is, hogy legtöbbször túl sok vagy túl kevés van a váltópénzből. Ugyancsak sokan (16%) mondták, hogy az apró nem higiénikus, sok kórokozót hordozhat, majd a válaszadók egy jelentős részének (12%) gondja volt azzal is, hogy a külföldi pénzérméket nyaralásból visszatérve nem - vagy csak nehezen - tudja forintra váltani.

Olykor nehéz megszabadulni tőlük

A MasterCard kutatásából egyértelműen kiderült, hogy 500 forintig bevállalunk kizárólag aprópénzes fizetést is, míg 1 000 forint felett a papírpénz vagy bankkártya dominál minden vásárláskor. Az ok: nem szeretnénk megvárakoztatni a mögöttünk állókat azzal, hogy átszámoljuk az érméket, nem akarjuk terhelni a boltost a sok

A Sziget Szervezőiroda nyári fesztiváljain a hivatalos fizetőeszköz - az idei évtől - a Fesztiválkártya.

A Sziget Iroda és a Metapay készpénzmentes, érintésnélküli kártyával működő rendszerével, kísérleti jelleggel már tavaly találkozhattunk a fesztiválokon. Teljes üzemben az idei Budai Gourmet-n mutatkozott be a rendszer, s idén már a Szervezőiroda további rendezvényein is kizárólag ezzel a Fesztiválkártyával lehet fizetni. Az új fizetési módszer gyorsabb és biztonságosabb, mint a készpénz. A sikeres működést számos Fesztiválkártya feltöltő pont, helpdesk, több tucat szakember és hostess segíti elő.

apróval, bár, ha jelzi, hogy jól jönne a váltópénz, sokszor előkerül a tárcából az érme is. Mégis az esetek nagy többségében az 1 000 Ft-os vásárlások felett már nehéz megszabadulni a pénzérméktől, noha az emberek nagy része szívesen tesz így, amint lehetősége adódik rá.

Erre utal az is, hogy arra a kérdésre, hogy „Ön miért fizet aprópénzzel?”, a válaszadók 55%-a mondta, hogy elsősorban azért, mert így szeretne szabadulni azoktól az érméktől, melyek a papírpénz váltásakor kerültek hozzá. A gyorsaságot, mint az aprópénz másik nagy előnyét, a válaszadók 40%-a tartotta fontosnak.

A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a bankkártyát jobban szeretik az emberek, mint az aprópénzt. A válaszadók 65%-a mondta, hogy kifejezetten kedveli a plasztikot, bár igaz, az egészen kis összegű (1 000 Ft alatti) vásárlásoknál még nem annyira elterjedt a használata. Ennek okaként legtöbben azt hozzák fel, hogy kisebb összegek esetén még nem szoktak hozzá a bankkártyás fizetéshez, illetve hogy az aprópénz gyorsabb fizetést tesz lehetővé.

Nem lesz készpénz a fesztiválokon

„Ma már létezik egy éppen a gyors fizetésre kifejlesztett bankkártya, a PayPass™ – emelte ki Gauder Milán, a MasterCard Europe regionális vezetője. Ez a kártya 5 000 Ft alatti fizetéseknél nem kér PIN kódot, sőt át sem kell adni a pénztárosnak. A plasztikot a kártyabirtokos egyszerűen elhúzza egy elfogadó terminál előtt, majd egy hangjelzést követően már meg is történt a fizetés. Nem elhanyagolható, hogy a PayPass technológiát mobiltelefonokban is lehet alkalmazni. Ennek kezdeti módja a PayPass matrica, ami a telefon hátlapjára ragasztva helyettesíti a bankkártyát. Ma már léteznek olyan telefonok is, melyek matrica nélkül is képesek kezelni a PayPass rendszerét és kommunikálni az elfogadó terminállal.”

Régi tévhit: a készpénzes fizetés nem ingyenes! >>
A felmérésben résztvevők 52%-a hallott már a PayPass kártyáról, ám ennek csak fele tudná pontosan definiálni, hogy mi az. A MasterCard regionális vezetője szerint az elfogadóhelyek és a kártyák számának növekedésével hamarosan jóval szélesebb körben ismerik és használják majd ezt a technológiát.

Érdekesség, hogy idén nyáron 3 nagy fesztivál (A Volt, a Balaton Sound és a Sziget) is a készpénzmentességet tűzte ki célul, és ezeken a rendezvényeken külön erre a célra létrehozott kártyával lehet majd fizetni.

Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG