
Magyarázhatjuk a tömegközlekedés elutasítását azzal, hogy nem jó a tömegközlekedés, de sosem értettem pontosan, hogy miközben jómagam letettem Angyalföldön a kocsimat, hogy gyorsan célhoz érjek, miért gyűrődnek autóstársaim a belvárosi dugókban olyan útvonalakon, amelyek alatt a metró elképesztő sebességgel végigrohan, legalábbis a veszteglő kocsisorhoz képest.
Amatőr szociálpszichológiai magyarázatom szerint a magyar autós saját individualizmusának foglya a kocsijába zárva a Bazilika és az Arany János utca között, óránként két háztömbnyi hibaszázalék-arányú sebességgel pöfögve a többek között. Akkor is jobban érzi magát egyedül az autójában a metró véletlenszerű közössége helyett, ha a metróhoz képest gyakorlatilag áll. Vagyis nem a mozgás a fontos neki, amire egyébként a gépkocsi való lenne ennél szerencsésebb konstellációkban, hanem hogy csak saját magával legyen összezárva.
Korábbi jegyzetek: - Politika, pornó és a zöld laptop - Sarki sarkítás, orosz gyarmatosítás - Ki vigyáz a középosztályra? - Bábel új tornya: nem Amerika a leggazdagabb |
Amikor arról van szó, hogy merre menjen egy autópálya, egyszeribe mindenki pokolian félti a természetet és a nyugalmat, de a saját kocsija kémiai és zajszennyezése egy csöppet sem birizgálja a lelkiismeretét.
Lehet, hogy kicsit durva lesz az összefoglaló, de mindezek fényében a magyar átlagautós az európai átlaghoz képest antiszolidáris, csak magát és a pénzét szereti, és híján van az elemi felelősségérzetnek. Engedtessék meg nekem, hogy nagyon ne lepődjek meg ezen. Mindenféle felmérés nélkül érzékelem, miközben leszorítanak, elém vágnak, fél méterre mögöttem szorongatnak, öklöt ráznak és jobbról előznek, hogy a magyar átlagautós antiszolidáris, csak magát és a pénzét szereti, és híján van az elemi felelősségérzetnek.
Márványi Péter
Klíma nincs, de GPS lesz a buszokon
Peugeot-Citroen: bejöttek az új modellek
Tankolás, sorban állás nélkül
Jön a hibrid Porsche!
Katasztrofális utakon: új autópályáért küzdenek
Korai öröm: visszakapjuk a Fehérvári utat