.jpg)
A magyarországi 4 milliós lakásállománynak mintegy fele társasházban található, illetve szövetkezeti formában birtokolják (40-45 százalékra tehető a társasházakban lévő, és 8 százalékra a szövetkezeti lakások aránya). Jelenleg három külön törvény foglalkozik a lakásokkal, ezek: a társasházi, a lakásszövetkezeti, továbbá a bérlettel, eladással foglalkozó jogszabály.
A szóban forgó törvényjavaslat ezt a hármat fogja egybe, az indoklásában lakhatási törvénynek nevezve azt, de a minisztériumi zsargonban csak lakáskódex a neve (az egybeszerkesztés mellett azonban új szabályok is kerültek a javaslatba). Az összefoglaló törvény megalkotását az is indokolja, hogy az állami, önkormányzati bérlakások egy része társasházakban található, és több szabály a társasházakra valamint a lakásszövetkezetekre egyaránt vonatkozik.
A társasházaknál a legfontosabb új szabály, hogy felettük - a társadalmi szervezetekhez hasonlóan - az ügyészség látja el a törvényességi felügyeletet, vagyis vizsgálja a társasház működésének, a közgyűlés határozatainak jogszerűségét. Amennyiben az ügyészség jelzésére sem áll helyre a törvényes működés, akkor az ügyész a bírósághoz fordulhat. Erre - a minisztériumi indoklás szerint - azért volt szükség, mivel a társasházak többségében 50-100 vagy annál is több lakás található, így gyakori, hogy döcög azok jogszerű működtetése. (A lakásszövetkezetek felett eddig is és ezután is a bejegyző cégbíróság gyakorolja a törvényességi felügyeletet.)
Az önkormányzati bérlakások értékesítésekor fennmarad a bérlő elővásárlási joga, de a törvény mindössze annyit mond, hogy "lakott vételáron" kell eladni a lakást. A vételár és a fizetési feltételek meghatározása már az önkormányzat dolga. (Jelenleg a részletfizetés módját is a törvény határozza meg.) A lakott vételár a gyakorlatban a piaci ár felét jelenti. |
A lakásszövetkezeti szabályok többsége a korábbi törvényben is szerepelt már, de például az elmaradt közös költségek beszedésének szabályainál a javaslat egyszerűen visszautal a társasházi hasonló probléma kezelésére vonatkozó előírásokra. Ezek pedig a fokozatosság elvén állnak, így csak a folyamat végén lehet jelzálogot bejegyeztetni a tartozó lakására. A sorrend: írásbeli felszólítás, bírósági fizetési meghagyás kibocsátása, ez utóbbi végrehajtó általi érvényesítése, és csak ezt követi a jelzálogjog bejegyzése. (Jelenleg a felszólítás szóbeli is lehet, és nem kell végrehajtást vezetni a fizetési meghagyásra, anélkül is bejegyeztethető a jelzálogjog.)
A nyugdíjasház-szövetkezetek, valamint az üdülőszövetkezetek szabályai jelenleg szétszórva találhatók meg a jogrendszerben. Ezekre az új törvényjavaslat külön fejezetet szentel. A nyugdíjasházi szövetkezeti tagnak állandó használati joga van egy lakásra, míg az üdülőszövetkezet tagja évente korlátozottan - az alapszabályban meghatározott ideig - használhat egy lakrészt. Amíg a lakásszövetkezet választhat: a tagok tulajdonába adja a lakást, vagy a tulajdon a szövetkezeté és a tag csak használhatja az ingatlant, addig a nyugdíjasházi- illetve üdülő szövetkezeteknél nincs választási lehetőség. A lakás mindig a szövetkezet tulajdona, a tag pedig használati jogot szerez. (A javaslat a korábbiakkal ellentétben megengedi azt is, hogy lakásszövetkezetnél a garázs - a szövetkezeti tulajdonból - a tag tulajdonába kerüljön.)
A javaslat bérletre vonatkozó része továbbra is tartalmazza a magán- valamint az önkormányzati tulajdonú lakások bérbeadásának feltételeit, és csak árnyalatnyi eltéréseket tesz a jelenlegi szabályokhoz képest. Ezek többsége kötelező törvényi előírásokat szüntet meg, és a bérbeadó jogait szélesíti. Így például megszűnik a rendkívüli felmondásra előírt határidő, és az önkormányzati bérlakások közül csak a szociális alapon bérbe adottaknál mondja ki kötelezően azt, hogy a házastárs is bérlőtárssá válik. Ugyanakkor a magántulajdonú lakás bérlője jogosult albérletbe adni a lakást (ezt eddig tiltotta a törvény), de csak akkor, ha ehhez a tulajdonos előzetesen és írásban hozzájárult.
Lakáslízing: a harmincasok harapnak rá
A kormánynegyed jegelése nagy pofon a környék lakáseladóinak (hanganyag)
Milliókat lehet alkudni lakásvásárláskor
Lefelé kúsznak az árak a használt lakások piacán
Az APEH hajtja be a jogosulatlan lakástámogatást
MTI