.jpg)
Az elemzők szerint, a hagyományos befektetési alapokhoz képest az ilyen alapok erőssége, hogy alacsonyabb költséggel rendelkeznek, és a tőzsdei jegyzés miatt folyamatos a likviditásuk is. Ez utóbbi tényező komoly előnyt jelenthet sok, korábban a befagyasztott ingatlanalapokba fektető magánszemély számára is. A független befektetési szolgáltató legfrissebb elemzése szerint, a továbbra is bizonytalan világgazdasági környezetben, a válságot talán a legjobban átvészelő Kína, illetve a kínai tőzsdeindexek teljesítményére épülő ETF-k lehetnek az árfolyamerősödés nyertesei.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint, az elmúlt időszak árfolyamzuhanása nem hagyta érintetlenül az ETF-ek piacát sem. A 2008-as medvepiacot látva nem meglepő módon az árak esésére játszó úgynevezett short ETF-ek voltak a legsikeresebbek az elért hozam tekintetében. A top listán a technológiai és a kis-, és közepes kapitalizációjú cégeket ”shortoló” ETF-ek kaptak helyet.
Természetesen a magyar piacon is van lehetőség arra, hogy a befektetők a jelentősebb papírok teljesítményéből részesedjenek anélkül, hogy egyenként megvásárolnák azokat. Az ETFBUXOTP kódjelű Budapesti Értéktőzsdén kereskedett befektetési alap 2006. decembere óta kereskedhető termék, melyen keresztül a BUX index teljesítményét lehet követni.
Hogyan lehet pénzt keresni az ETF-ekkel napjainkban?
Kovács Roland, az Equilor elemzője szerint a tőkepiacon tapasztalható alaphelyzet egyelőre nem változott: „A fundamentumok továbbra is gyengék, a globális gazdasági recesszió folyamatos mélyülést mutat, ami a reálgazdaságban a munkanélküliek számának gyarapodásán, a csökkenő fogyasztáson, valamint ezen keresztül a termelés visszafogásán érhető tetten vállalati szinten. A nemzetközi gazdaság talpra állásához elengedhetetlen az amerikai gazdaság fellendülése, amely fogyasztásán keresztül komoly élénkítő hatással bírhat a világ számos régiójára is.
Kína képezheti a kivételt a világ piacain, ahol a Világbank véleménye szerint az állami beruházások ellensúlyozni tudják majd az export komoly visszaesését, és a hatalmas belső kereslet, amely bár jelentősen lemorzsolódott, de továbbra is fontos tényezője lehet a gazdaság teljesítményének. Kovács Roland prognózisa szerint ezen tényezők következtében Kína jó eséllyel elsőként léphet túl a válságon, nem mellesleg azért is, mert az ország bankrendszere szinte sértetlen maradt a pénzügyi válságban, ugyanis a kínai bankoknak elhanyagolható volt a kitettsége az amerikai lakossági jelzáloghitelekre épülő eszközökben. Ráadásul az ország továbbra is a világ legnagyobb ismert devizatartaléka fölött diszponál, ami szükség esetén bármikor segítségre lehet további gazdaságösztönző csomagok tervezésében és végrehajtásában.
Nagy kockázat nagy nyereséget hozhat - na de ekkorát?
Obama túl sok pénzzel menti Amerikát?
Privátbankár