Lássuk, uramisten, mire mentek ők ketten

Ki-ki építse a maga jövőjét, és próbálja kivonni magát a politika atyáskodása alól - a kudarccal zárult Markó-Tőkés találkozó után

Lássuk, uramisten, mire megyünk ketten, hangzik a poétikusan édesbús mondás, egyébként valóban versidézet, ahogy az Úr elveri a termést, a dühödt gazda elveri a maradékot. Sokan szinte büszkén vállalják, mint érzelemteli magyar mentalitást, amiben persze nincs sok köszönet. Hát lássuk, van most mit látnunk.

A másfél millió romániai magyar többsége abban reménykedett, hogy mindenféle mentalitások, érzelmek és persze politikai és egyéb érdekek meghaladásával a közösség két csúcsvezetője csütörtökön egyességre jut, de nem jutottak egyességre. Tehát mivel az RMDSZ jelöltjei és a szövetség ellenzékének főalakja, Tőkés László külön indulnak az európai parlamenti választásokon, az eredmény nagy valószínűséggel az lesz, hogy kiütik egymást, vagyis Romániából nem kerül magyar képviselő az uniós törvényhozásba.

A közösségnek nem lesz beleszólása egy csomó olyan végtelenül fontos dologba, amely pedig meghatározza a jövőjét: uniós programok, fejlesztések, regionális változások, sőt, maguknak a régióknak a változása, hiszen Romániában ez is kitüntetett kérdés, a magyarok lakta területek ugyanis a mostani európai besorolások szerint alaposan feldarabolódtak. Jó esély van arra, hogy a romániai magyaroknak ne legyen túl sok haszna az uniós tagságból, mert a képviselet híján nyilván sok minden nem ott és nem úgy valósul meg, ahogy az nekik jó lenne. Vagyis a megegyezés kudarca pontosan egybeesik azoknak a román erőknek az elképzelésével, akik szerint Románia a románoké, tehát a romániai uniós források is a románoké.

Noha Tőkés és Markó azt ígérte, hogy a felek nem fognak egymás ellen kampányolni, nyilván kiújul a háborúskodás, mert egyik fél sem vállalja a történelmi súlyú felelősséget ezért a kudarcért. A romániai magyar elit megint a politikai adok-kapokkal lesz elfoglalva, ahelyett, hogy valóban történelmi küldetéseként éppenséggel segítse a közösséget az uniós esélyek megragadásában. És mivel ez a politikai elit a jelek szerint nemigen alkalmas erre a feladatra, a romániai magyarok számára a jövőben gyaníthatóan az a járható út, ha nem köti le túlságosan a figyelmüket a most következő balhésorozat, netán ugyanennek a történetnek a sanyarú megismétlése a parlamenti választásokon, amellyel az országos döntések szintjéről is kilövi magát a magyar képviselet.

Inkább a helyi közösségek és képviseletek szerepe lehet majd fontos. Meg épp ennek az egész tizenhét évnek az egyik legjelentősebb tanulsága: nem érdemes csakis a vezetőkben, pártokban, ígéretekben reménykedni, ki-ki építse a maga jövőjét, és próbálja kivonni magát a politika atyáskodása alól. Mert hát láttuk, mire mentek a politikusok, mire mentek ők ketten - és hogyan pusztul a termés.

Márványi Péter