1p
Nagy siker volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kínai látogatása, amelynek célja az volt, hogy megerősítsék a legfelsőbb kínai vezetés politikai támogatását a magyar kapcsolaterősítő törekvésekhez.
Nagy siker volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kínai látogatása, amelynek célja az volt, hogy megerősítsék a legfelsőbb kínai vezetés politikai támogatását a magyar kapcsolaterősítő törekvésekhez - mondta Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára.

A szakállamtitkár azt mondta, a kínai vezetés teljes támogatásáról biztosította a magyar törekvéseket. A magyar delegáció eheti kínai látogatásán egyebek mellett két nagyszabású üzleti fórum, két koncert és két kiállítás volt. Várkonyi László a megállapodások közül kiemelte a Kínai Márkás Áruk Központjának magyarországi megnyitását, ahol többszáz, akár az ezret is meghaladó kínai cég képviseltetheti magát. A biotechnológia, a műanyag- és tejipar területén is voltak megállapodások cégek között - tette hozzá a szakállamtitkár.

Gyurcsány Ferenc a tárgyalásokon felvetette, hogy élénküljön a diákcsere a két ország között. Ennek keretében több ösztöndíjas diák tanulhatna, másrészt több kínai diák érkezhetne Magyarországra, költségtérítéses képzésre - említette meg az államtitkár.

Daróczi Dávid kormányszóvivő hozzátette: egy olyan megállapodás is körvonalazódik, hogy a kínai diákok magyarországi tanulási lehetőségéért cserébe kínai tőkéből Magyarországon építenének kollégiumot.

A kormányszóvivő kérdésre válaszolva hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc kínai tárgyalásain szó volt az emberi jogokról is. Magyarország, ahogyan az Európai Unió is, az emberi jogokat egyetemesnek tekinti - tette hozzá.

"Sem a magyar kormánynak, sem az Európai Uniónak nem célja, hogy egy terméketlen vitában ostorozza a másik felet. Ehelyett érdemi párbeszédben segítségével kell egymáshoz közelíteni a két joggyakorlatot. Ennek érdekében működik egy olyan fórum a két ország között, amelynek célja, hogy megossza a magyar tapasztalatokat a kínaiakkal" - hangsúlyozta a kormányszóvivő. Várkonyi László hozzátette: öt-hat éve zajlik egy úgynevezett emberi jogi dialógus, amelyre sokkal jobban reagál Kína, mint a kioktató nyilatkozatokra.

Az Amnesty International (AI) csütörtökön közleményben szólította fel a magyar kormányt, hogy Magyarország gazdasági és más egyéb érdekei mellett következetesen képviselje az emberi jogokat is, nyilatkozataiban pedig mind belföldön, mind külföldön tegye egyértelművé az emberi jogok betartásának fontosságát, és ne relativizálja azokat. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint a magyar kormány legitimálja Kína jogsértéseit azzal, hogy "nyilatkozataival alárendeli az emberi jogokat a gazdasági érdekeknek".
 

Jönnek a kínai elektromos biciklik?

Elképzelhető kínai elektromos kerékpárok magyarországi gyártása Kóka János sanghaji megbeszéléseinek eredményeként. A Kínában tartózkodó magyar gazdasági és közlekedési miniszter tárgyalt egy kínai kerékpárgyárral, amely európai jelenlétet és gyártóbázist keres és az egyik lehetséges helyszínként tekint Magyarországra. Mint azt Kóka csütörtöki sanghaji sajtóértekezletén elmondta, Kínában a környezetbarát közlekedés egyik új tendenciája az elektromos kerékpár.

A miniszter négy olyan szektort nevezett meg, amelyben szerinte további befektetések követhetik a környezetbarát csomagolóanyag magyarországi gyártásáról a Livan kínai céggel aláírt megállapodást: a járműipart - amelyben a haszonjárműgyártást és mint érdekes terméket, az elektromos kerékpárt nevezte meg, a logisztikát, az ingatlanfejlesztést és a turizmust.

Felavatták a Petőfi-szobrot Sanghajban
Egytonnányi piszkos guargumi Szegeden
Gyurcsány elbódult Sanghajban

MTI
Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG