.jpg)
A legfőbb intézkedés a leszállásra készülő gépek repülési magasságának 300 méteres megemelésére vonatkozik, amelynek következtében a környezetvédelmi minisztérium számításai szerint a felére csökken a lakosság által érzékelhető zajszint. A francia főváros körüli régióban jelenleg 600 és 1200 méter között, átlagosan 900 méteres magasságban repülhetnek a leszálló járatok, s ez az érték emelkedik meg mindenhol 300 méterrel. A lakók jelenleg átlagosan 70 decibeles zajnak vannak kitéve.
A zajvédelmi program részét képezi a kevésbé zajos leszállás progresszív bevezetése is a párizsi repülőtereken. Ez az jelenti, hogy a gépeknek folyamatosan és nem fokozatokban kell majd leszállniuk, ami nemcsak zajcsökkentő, hanem a hajtómű egyenletes működése miatt egyben üzemanyag megtakarítást is eredményez - hangsúlyozta a kormányülést követően Nathalie Kosciusko-Morizet környezetvédelmi államtitkár.
Az este 6 és 10 óra közötti felszállásokért ráadásul ezentúl magasabb zajadót vet ki a francia kormány. Eddig csak nappali és éjszakai járatok szerint kellett a zajszint alapján illetéket fizetniük a légitársaságoknak.
Az Orly repülőtérről egy tengerentúli célállomással, 250-350 utast szállító Airbus A340-es után például nappali felszálláskor 83 euró, éjszakai induláskor pedig 498 euró a zajadó. Az esti órákban ezentúl 345 euró illetéket kell majd ezután a gép után fizetni. A befolyó összegből a kormány a repülőterek körül lakók zaj elleni védekezését támogatja.
Légitársaságok feketelistája: kivel ne repüljünk?
Vakrandi: kérek egy repülőjegyet, akárhová!
Épül Róma harmadik reptere
Közbeszerzési pályázat Ferihegy átépítésére
Zöldülne a repülés, ha hagynák
MTI