Ott a szignó a MÁV Cargo eladásán
Kamarás Miklós, a MÁV Zrt. elnöke az aláírást követően újságíróknak elmondta: a tranzakciót az osztrák és a magyar versenyhivataloknak is jóvá kell hagyniuk, ami 4-5 hónapot is igénybe vehet.
Az aláírást követően Veres János pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a MÁV Cargo privatizációs tranzakciója megerősíti Ausztria magyarországi befektetői pozícióját. Utalt arra, hogy Ausztria Németország és Hollandia után a harmadik legnagyobb befektető Magyarországon. A pénzügyminiszter szerint a MÁV Cargo értékesítésekor szakmai döntés született a globalizáció kihívására, a privatizációval Közép-Kelet-Európában olyan együttműködés jön létre, amely versenyképes lesz valamennyi versenytárssal szemben.
Dióssy Gábor, a MÁV Cargo elnöke, a bíráló bizottság vezetője, kijelölt GKM-államtitkár úgy értékelte, hogy a privatizációval a kormányzat szándéka vált valóra, a magyar vasút fejlesztésében fontos lépést tettek. Olyan tulajdonosa lett a MÁV Cargónak, amely biztosítja a cég piaci fejlődését, így a régióban piacvezető szerepet tud betölteni.
A Fidesz teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja a MÁV Cargo privatizációját, mert az sérti a nemzet és a gazdaság érdekeit - közölte Márton Attila, a Fidesz parlamenti képviselője. "A kormány a magyar vasút egyetlen üzletileg is eredményes üzletágát, a teherszállítást adja el. Egy üzletileg eredményes vasúti teherszállításra a magyar gazdaságnak, a költségvetésnek szüksége van" - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben.
GYSEV: jóval valós értéke felett kelt el a MÁV Cargo (hanganyag)
Százmilliárd felett hoz a MÁV Cargo (hanganyag)
Mindent átrendezhet a MÁV Cargo eladása
MTI