Sarif szerint az országrész gazdasága készpénzes, és "minden készpénz a lakosságnál van ... a bankok akár két héten belül kiürülhetnek".
A bankvezető a Financial Timesnak elmondta, hogy az ellenzéki vezetés az általa ellenőrzött területen februárra és márciusra folyósította az állami alkalmazottak fizetését, de az áprilisi kifizetések már gondot okozhatnak, ha a felkelők nem jutnak hozzá a külföldön befagyasztott líbiai pénzekhez.
Sarif szerint a keleti országrészben dolgozó - a térségben foglalkoztatottak 80-85 százalékát adó - közalkalmazottak összesített havi fizetése 250 millió dinár (204 millió dollár).
A térségben már korlátozni kellett a bankbetétekről kivehető összegeket, és a havi fizetésekre 750 dináros felső határt szabtak meg.
A Financial Times felidézi, hogy az amerikai kormány 30 milliárd dollár, Nagy-Britannia 19 milliárd dollár líbiai állami vagyon zárolt.
Az ellenzéki erők olajexporttal próbálkoznak; a héten ki is kötött egy tartályhajó a keleti országrészben, és várhatóan egymillió hordó olajat vesz fel, amelyből a jelenlegi árfolyamokon több mint 120 millió dollár bevétel származhatna.
Sarif azonban elmondta a Financial Timesnak, hogy az olajexport leállítását fogja javasolni, ha a külföldi pénzügyi zárlat változatlanul érvényben marad a líbiai ellenzékre is.
MTI
Heteken belül kifogyhatnak a pénzből a Líbia keleti részét ellenőrző felkelők, mivel őket is sújtják a Kadhafi-rezsim vagyonát zároló szankciók. Egyetlen reményük a kőolajexport beindításában van
Nem bír a többi nagy vetélytárssal.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




