1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A MÁV - a sztrájk felfüggesztéséről hozott szakszervezeti döntést követően is - kitart korábbi álláspontja mellett, jogilag, gazdaságilag megalapozatlannak tartja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) követeléseit, mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója.

Heinczinger István vádaskodásnak nevezte és visszautasította a VDSZSZ sajtótájékoztatóján elhangzottakat, amely szerint a MÁV veszélyezteti a vasúti közlekedés biztonságát, illetve fenyegetné a sztrájkolókat.

Heinczinger István úgy értékelte, hogy a VDSZSZ sztrájkja a 10 százalék többlet bérfejlesztésért, illetve a privatizációs bevételből történő részesedért értelmetlen, felelőtlen megmozdulás, a területi munkaadók ezt megpróbálták megértetni a dolgozókkal, ami nem jelentett fenyegetést. Megerősítette, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételéből más cégnél dolgozó munkavállalóknak a privatizációs törvény alapján nem lehet kifizetni semmilyen összeget.

Déltől felfüggesztik a sztrájkot
A vezérigazgató szólt arról, hogy információjuk szerint a VDSZSZ félrevezette a munkavállalók egy részét a követeléssel kapcsolatban, illetve fenyegetően lépett fel a nem sztrájkolókkal szemben, mondván: kirúgatják őket.

Heinczinger István emlékeztetett arra, hogy több olyan megállapodás is van a többi vasutas szakszervezettel, amelyet a VDSZSZ nem írt alá, szerinte azért, hogy sztrájkot tudjon szervezni. Példaként említette, hogy a MÁV Zrt. 6,9 százalékos béremelésről megállapodott a nagyobb szakszervezetekkel, azonban ezt a VDSZSZ nem fogadta el.

Kérdésre válaszolva Heinczinger István elmondta, hogy a MÁV-START-nál a 6,9 százalékos béremelést kevesebbnek érzik a dolgozók, mert megváltozott a munkaidőalap, heti 36,5 óráról 38 órára emelkedett. A különbözetre korábban pótlékot fizetett a MÁV-START, ami az idén megszűnt.

Heinczinger István elmondta: a konszolidált veszteség a MÁV-csoportnál napi 300-500 millió forint között lehet a sztrájk alatt, ennek felmérése folyamatban van. Például figyelembe kell venni, hogy a tehervonatok közlekedése kedvezően alakult. Azzal, hogy a vasúti infrastruktúra szabad volt, több tehervonatot tudtak közlekedtetni, mint egy átlagos napon, szerdán például mintegy 600-at. Ez a pályavasút számára pályahasználati díjban bevételtöbbletet hozhat.

Kérdésre válaszolva Heinczinger István elmondta: a tulajdonosnak kell döntenie, hogy sztrájkfenyegetettség közben, illetve elhúzódó sztrájk esetén milyen megoldással lehet a munkába és iskolába járást kiszolgáló hivatásforgalmat lebonyolítani. Utalt arra, hogy a miniszter korábban kényszer üzemszünetet helyezett kilátásba a vasúton, ha elhúzódna a munkabeszüntetés.

A forgalom visszaállításával kapcsolatban elhangzott: csütörtök délutántól fokozatosan és folyamatosan indulnak az elővárosi vonatok, a távolsági járatok, az InterCity és gyorsvonatok, a teljes menetrend pénteken reggelre áll helyre. A nemzetközi forgalom visszaállításához hosszabb időre lesz szükség.


Kákosy: Értelmét vesztette a sztrájk

Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter szerint a vasutassztrájk értelmét vesztette, véleménye szerint a sztrájkot meghirdető szakszervezet vezetőjének, Gaskó Istvánnak nem maradt más választása, mint a munkabeszüntetés felfüggesztése.

A Gazdasági és Közlekedés Minisztérium (GKM) közleménye idézi a tárca vezetőjét, aki köszönetét fejezte ki "a MÁV felelősen gondolkodó munkavállalóinak, akik csütörtökön felvették a munkát, és így a sztrájk értelmét veszítette". Kákosy Csaba hozzátette: csütörtökön reggel mindössze a vasutasok 4 százaléka sztrájkolt, így Gaskó Istvánnak nem maradt más lehetősége, mint hogy elálljon a politikai célú nyomásgyakorlástól.

A vasutasok ezzel - a reprezentatív szakszervezetek többségéhez hasonlóan - az utasok érdekeit tekintették elsődlegesnek - fűzte hozzá a közlemény szerint.

A miniszter köszönetét fejezte ki a sztrájkot elutasító érdekképviseletek - szavai szerint - következetes, a vasúttársaság jövőjéért felelősséget érző hozzáállásáért. "Köszönettel tartozom a Volán-társaságoknak, hogy az utasok érdekében gyorsan reagáltak a kialakult helyzetre. Elsősorban pedig az utasok türelmét és megértését köszönöm" - idézi a minisztert a közlemény.

Kákosy Csaba bízik benne, hogy a MÁV mielőbb helyreállítja a vasúti közlekedés rendjét, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezte pedig eláll a "dolgozók által is értelmetlennek minősített és nem támogatott" sztrájk későbbi folytatásától.
 

Fokozatosan áll helyre a forgalom


A vasutassztrájk déli felfüggesztése után a vonatforgalom folyamatosan és fokozatosan áll helyre; a délutáni órákban az elővárosban, a távolsági IC és gyorsvonati, továbbá a regionális forgalomban már utazhatnak a vonatokkal - közölte a MÁVINFORM.

Az IC vonatok java része már 16-17 óra körül elindul a pályaudvarokról, de csütörtökön nem kell pót- és helyjegyet váltani az utasoknak, tekintettel arra, hogy menetrendjük még nem garantált teljes mértékben, késésekkel és nem minden esetben a megfelelő IC-kocsikkal közlekednek. Aki már megváltotta a helyjegyét - az utazás megkezdése előtt -, annak az árát a kiinduló állomáson, vagy az utazás befejeztével a célállomáson visszatérítik - fűzik hozzá.

A budapesti elővárosban is egyre több vonatot indítanak, de a rövidebb távolságú betétjáratok (például Gödöllő, Monor, Sülysáp) ideiglenesen kimaradnak a menetrendből. Az elővárosi vonatok mindenhol megállnak.

A Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár-Pécs vasútvonalon továbbra is késések várhatóak. A közlekedési rend helyreállítását nehezíti, hogy Budafok-Hárosnál - ahol reggel kisiklott egy tartályvagon - nem közlekedhetnek a vonatok, mert az üzemanyag átfejtése miatt a tűzoltóság lezárta az állomást. A Pusztaszabolcs, Dombóvár, Pécs felől érkező vonatok csak Nagytétény-Diósd állomásig közlekednek, s onnan indulnak vissza.
 
Ma már több helyen ülhetünk vonatra
A vasutasok nem alkusznak meg
Vakvágányon: péntekig már szóba se állnak
A káosz harmadik napja - előkerültek az ötezresek?
A vasutasok levelekkel bizonyították állításukat

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG