.jpg)
A javaslat szerint a szigetlakók kihasználják, hogy szigeten laknak, és az irdatlan hosszú tengerparton 7000 szélturbinát állítanának föl 2020-ig, gyakorlatilag félmérföldenként egyet, ezek annyi energiát termelnének, amennyi egyenlő lenne az összes brit háztartás energiaigényével. De mivel ugye a másik terv szerint a brit háztartások szinte önellátóvá válnának energia dolgában, a szélturbinákból nyert árammal széndioxidot kibocsátó és fosszilis forrásokat használó erőműveket lehetne kiiktatni.
Korábbi jegyzetek: - Igenis tehetünk a jövőért! - Repülni low-cost, enni ló-koszt - Érzelem és értelem: ne szúrjunk ki magunkkal - Járdaszéli helyzet - útszéli stílus |
Ami engem a történetben izgat, az nem egyszerűen a terv, hanem ami a terv illetve tervek mögött érzékelhető, az az elszántság, amivel a londoni kormány felvállalta ezt az egész ügyet. Most, hogy Bali szigetén a legfrissebb hírek szerint megint megrekedni látszanak a globális elgondolások, a britek mégis lépni akarnak. Gyanítom, hogy a globális felelősségvállalásnál is erősebb motiváció annak felismerése, hogy a maguk világában, a maguk szigetén a maguk javára érdemes beindítani ezeket a programokat. Még akkor is, ha már most sokan féltik a hagyományos brit tájat a gigantikus légcsavaroktól.
De hát miért is ne, volt, amikor Dover fehér sziklái, sőt egész kelet- és Dél-Anglia partjai felett radartornyok emelkedtek, ha az kellett a háború idején, hát az kellett. És volt egy évtized, amikor a brit szigetek a szénről átálltak a gázra és az olajra, amitől a nagyvárosok levegője kitisztult. És van ezeknek a mostani terveknek egy másik érdekes vetülete, az, hogy a megvalósítással lehetőleg értsen egyet mindenki. Ehhez pedig időnként igen eredeti eszközöket használnak. Néhány éve Londonban a Temze déli partján állítottak fel egy szélturbinát, a légcsavar csendben és méltóságteljesen suhogott körbe heteken át, csak hogy a londoniak megszokják és megszeressék a látványt, a jelenséget.
Márványi Péter