.jpg)
Az Intercontinental Exchange londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent februári lejárata 3,99 dollár emelkedéssel 97,84 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiac a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta februári jegyzése 3,64 dollárral 99,62 dollárra erősödött.
Az OPEC nem tehet semmit az olajár emelkedése ellen - jelentette ki a szervezet két tagjának vezető illetékese, miután szerdán kora este New Yorkban a WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára - rövid időre - elérte a lélektaninak számító 100 dolláros árat. A katari olajügyi miniszter rámutatott arra, hogy a szerdai 3 dollárt meghaladó olajár emelkedés oka a geopolitikai bizonytalanság, továbbá a spekulációs vásárlás, nem pedig az, hogy bármilyen gond lenne a piacok ellátottságával. A miniszter rámutatott arra is, hogy az OPEC nem tervez rendkívüli ülést amiatt, hogy 100 dollárra nőtt a kőolaj ára. A szervezet olajügyi miniszterei a korábbi döntésnek megfelelően február 1-én ülnek össze - tette hozzá. A líbiai nemzeti olajtársaság vezetője azt mondta, hogy az olajkartell nem tervezi a termelés növelését. Kijelentette: el kell fogadni, hogy bizonytalan nemzetközi környezetben a 100 dolláros olajár már valós szint. A vállalatvezető egyben a spekulációs vásárlásokat tette felelőssé azért, hogy emelkedik az energiahordozó ára. |
A nagy londoni befektetési és elemző házak már régóta várták a 100 dolláros olajat. A Barclays Capital, a City egyik legnagyobb, rendszeres olajpiaci előrejelzéseket is közlő befektetési csoportja például 2008-ra szóló, utolsó tavalyi prognózisában a 100 dolláros olajárról azt írta: ennek az árfolyamnak az áttörése most már csupán "jelképes jelentőségű", és "a kérdés nem az, hogy ez megtörténik-e, hanem az, hogy mikor".
A Barclays Capital szerint "amint a médiafelhajtás elcsitul", és a három számjegyű árszint "megszokottá válik", a fontosabb kérdés az lesz, hogy vajon hosszú távon is 100 dollár felett kell-e maradnia az olajnak a kapacitás- és a keresletnövekedés közötti egyensúly megteremtése végett.Ez utóbbi kérdésben megosztott a londoni elemzői közösség.
Ingyen üzemanyag, bárkinek: tankolj fáradt olajat!
A 100 dollárt nyaldossa az olajár
Drágult az olaj: Pakisztán és Kurdisztán okoz félelmet
Közös piacot hoztak létre a gazdag olajtermelők
Elszállt az olajár (hanganyag)
MTI