Ahol egyszer felvonták az orosz zászlót, ott azt nem szabad leereszteni

Ahogy az orosz Kommerszant című napilap cikkírója emlékeztet rá, 1850. augusztus 13-án egy orosz tengerészkülönítmény sorakozott fel az Amur folyó északi partjánál kitűzött zászlórúdnál, néhány kilométerre attól a helytől, ahol a folyó a tengerbe ömlik. Felvonták az Orosz Birodalom haditengerészeti zászlóját, és Gennagyij Nyevelszkoj százados ünnepélyesen bejelentette, hogy mostantól „ennek az öbölnek a partja és az egész Amur régió, a Szahalin-szigettel együtt, orosz birtokot képez”. 

Kevés szó esik arról mostanában, hogy Amerika, Anglia és Franciaország mellett Oroszország volt valaha az egyik legnagyobb gyarmatosító hatalom.

Az oroszok ma is büszkék azokra a területekre, amelyeket valaha elfoglaltak. Ahogy a cikkíró fogalmaz, állítólag Oroszország területe a Plútóhoz hasonlítható, 17 millió négyzetkilométerével a világ legnagyobb országa, messze maga mögött hagyva Kanadát, az Egyesült Államokat, Kínát és Brazíliát.

Ugyanakkor Oroszországban mindössze 146 millió ember él (ez a szám nem tartalmazza az új régiókat – olvasható a cikkben –, amely utalás nyilvánvalóan az Ukrajnától elfoglalt területekre vonatkozik). Ez a világ népességének kevesebb mint 2 százaléka, és Oroszországban csak minden negyedik ember él az Uráltól keletre. Mindennek a kiemelése arra utal, hogy óriási tartalékokkal bír e nagyhatalom.

Oroszország ma elképzelhetetlen a keleti területei nélkül. Ezen – valaha független – országok fejlődése a középkorban kezdődött, hogy aztán pár évszázad múlva „elősegítse, hogy egy periférikus kelet-európai államból világhatalom legyen” – emeli ki a cikkíró. Mint írja, „Ez egy több mint négyszáz éves dicső eposz”, de ezt még a ma élő oroszok körül sem mindenki tudja talán. Ha pedig ők sincsenek ezzel tisztában, akkor a külföldiek még kevésbé értik.

Először csak száműzöttek éltek itt

De hogy is kezdődött ez a folyamat? Az évszázadok alatt állandóan háború dúlt az orosz fennhatóság alatt tartott területek valamely szélén, és ma sincs ez másként. Akkor a prémekkel évszázadok óta kereskedő novgorodiak elérték Pomoriét és az Urált, majd a kozákok a folyók mentén Szibériába vonultak. Először csak a száműzöttek és fegyencek éltek itt, de idővel kialakult az ipar, a vasművek, a gyárak füstölni kezdtek, elkezdődött a paraszti földek elfoglalása. Egy idő múlva már vonatok dübörögtek a transzszibériai vasútvonalon, és hamar fellendült az ipari fejlődés.

Szibéria és a Távol-Kelet orosz meghódítása nem kevésbé izgalmas és drámai, mint Amerika spanyol meghódítása vagy az európaiak Afrika meghódítására irányuló versenyfutása. „Valódi eposz, rengeteg hosszú utazással, csatával és hőssel, akik fáradhatatlanul kiterjesztették az ország határait” – fogalmaz a cikkíró. No meg, százezrek legyilkolásával és rabszolga sorba taszításával, ahogy ez általában a gyarmatosítások alkalmával történt, de ezt nem részletezi a cikk.

Az oroszok szibériai előrenyomulásában a sebesség volt a legszembetűnőbb, tekintve a hatalmas távolságokat, amelyeket ember nem látott folyókon, erdős hegyeken és végtelen mocsarakon kellett megtenniük. 1587-ben alapították Tobolszkot az Irtis folyó mentén, majd 1604-ben Tomszkot, 1628-ban Krasznojarszkot, 1632-ben pedig a Lenszkij-erődöt, amelyet ma Jakutszkként ismerünk.

Ez a gyors terjeszkedés részben az alacsony népsűrűségnek volt köszönhető: egyes történészek úgy vélik, hogy

az Urál-hegységtől a Csendes-óceánig húzódó hatalmas területen az 1000. évben mindössze körülbelül 100 ezer ember élt. Ez a szám 1500-ra megduplázódhatott, 1700-ra pedig megháromszorozódott. De még mindig csekély volt.

Az orosz hatalom megerősödése ezeken a területeken mindenekelőtt azt jelentette, hogy a helyi lakosoknak mostantól egy természetbeni adót kellett fizetni, amelyet prémekben szedtek be. A prémre óriási szükség volt a hideg miatt, és a valuta szerepét képezte.

Ezen évszázadok történelme hatalmi harcokban heves és véres volt. A hódító csapatok egy idő után tudomást szereztek Szahalin létezéséről. A felderítő csapat a telet az Amur torkolatánál töltötte, majd 12 hetes útra indult az Ohotszki-tengeren át, hogy Ivan Moszkvitin útvonalán visszatérjen Jakutszkba. Az Amur ma Oroszország és Kína határát alkotja: a turisták Blagovescsenszk rakpartjáról rápillanthatnak Kína területére és Heihe városára.

Az itt élő népek lassan eltűntek

Az oroszok, akik akkoriban valószínűleg mindössze néhány ezer főt számláltak Kelet-Szibériában, megtanulták, hogy az Amur menti vidék alkalmas a földművelésre. Néhány daur és néhány gyucser, az Amur alsó folyása mentén élő eredeti népcsoport (akik beolvadtak idővel az orosz népességbe) így tudott megélni. Ez különböztette meg őket a nanájoktól és a giljákoktól,  akik főként halászatból és vadászatból éltek.

Az oroszok megállapították, hogy az itt élők senkinek sem fizetnek adót, vagyis egyetlen nagyhatalom sem tart igényt rájuk. Csak a Bogdoi Királyság lehetett jelen itt – ezt nevezték az oroszok Kínának.

Amikor tudomást szereztek az Amur-völgy szántóföldi gazdálkodásának lehetőségéről, paraszt telepesek kezdtek ide özönleni. A helyiekkel való kapcsolatok látszólag különböző módon alakultak: a Poyarkov különítményével való első összecsapások és más konfliktusos epizódok ellenére, amelyek elkerülhetetlenül felmerülnek egy olyan helyzetben, amikor az újonnan érkezők földre, legelőkre és vadászterületekre tartanak igényt, a daurok számos esetben segítették a hódítókat a letelepedésben és a telelésben.

Az Amur régió kulcsfontosságú maradt az évszázadok folyamán, a terület iránti érdeklődés a 19. század közepén, a gyorsan változó nemzetközi helyzet hátterében ismét feléledt. Ekkorra Oroszországnak már voltak birtokai Észak-Amerikában is.

Amikor ráakadtak Szahalinra

Ami a Csing-dinasztia alatt álló Kínát illeti, az 1842-ben elvesztette az első ópiumháborút Nagy-Britanniával szemben, és kénytelen volt aláírni a nankingi békeszerződést, amely számos megalázó engedményt tartalmazott Peking részéről a nyugati hatalmaknak, amelyek már amúgy is heves versenyt folytattak a világ különböző részein található gyarmatokért, és arra számítottak, hogy Kína kárára profitálnak.

Egy negyvennapos hajóút eredményeként Primorje partjainál Nevelskoy megállapította, hogy Szahalin egy sziget, hogy az Amur torkolata a tengerről megközelíthető, és hogy ezen a torkolatnál egy kényelmes kikötő található, amely jellemzőiben nem rosszabb, mint az Oroszország távol-keleti kikötői.

A hódításról nem fognak lemondani?

Kelet-Szibéria kormányzója, Nyikolaj Muravjov maga vezette az első orosz gőzhajót az Amur mentén a tengeri torkolatáig, és valójában ezt az egész régiót, ezzel Primorjét és Szahalint is ettől kezdve az Orosz Birodalom részének tekintette.

Az amuri expedíció 1855-ig tartott. A végén Nyikolaj Muravjov kormányzó kijelentette: az Amur Oroszország tulajdona lett. Az ezen régiók annektálásában jelentős szerepet játszó Muravjov megkapta az Amur grófja címet, és 1861-ig Kelet-Szibéria kormányzója volt.

A cikk – bár nyilvánvalóan csak vázlatosan foglalja össze az elmúlt évszázadok történelmét – arra is utal, hogy ez az orosz politikai stratégia nem változott és nem is fog soha. Kérdés, ki fog neki gátat szabni.