4p

A 39 éves alelnökjelölt, mint egy elhanyagolt ipari kisváros fia a republikánus konvención mondott szerda esti beszédében bejelentette, hogy harcolni fog a munkásosztályért, ha novemberben megválasztják.

Trump alelnökjelöltje, az ohiói szenátor, James David Vance bevezetőjében kemény éltútját mutatta be, amely a nehéz gyermekkortól az amerikai tengerészgyalogságon, a Yale jogi iskoláján, a kockázati tőketársaságokban folytatott munkán és az amerikai szenátuson át vezetett jelenlegi jelöltségéig. Történetét arra használta, hogy bizonyítsa, érti az emberek mindennapi küzdelmeit — jegyzi meg a Reuters.

Akinek van füle a hallásra, az hallja meg!
Akinek van füle a hallásra, az hallja meg!
Fotó: Facebook/ J.D. Vance

„Middletownban, Ohio államban nőttem fel, egy kisvárosban, ahol az emberek kimondták, amit gondoltak, a kezük munkájával építettek, és teljes szívvel szerették Istenüket, családjukat, közösségüket és országukat" - mondta Vance, amikor hivatalosan elfogadta a párt 2024-es jelölését az országos republikánus konvención Milwaukee-ban. „De ez egy olyan hely is volt, amelyet Amerika washingtoni uralkodó osztálya félredobott és elfelejtett" — tette hozzá.

Azzal vádolta a „hivatásos politikusokat", az olyanokat, mint Joe Biden elnök - akiről Vance megjegyezte, hogy hosszabb ideje van a politikában, mint amióta ő él - hogy balul sikerült kereskedelmi politikákkal és külföldi háborúkkal tönkretették az olyan közösségeket, mint az övé.

„Trump elnök víziója egyszerű és erőteljes" - mondta. „Végeztünk, hölgyeim és uraim, a Wall Street kiszolgálásával. Elkötelezzük magunkat a dolgozó ember mellett."

Vance kifejezetten a Michigan, Pennsylvania és Wisconsin munkás- és középosztályaihoz is szólt – három olyan rozsdaövezeti állam lakosaihoz, akiknek szavazatai valószínűleg döntőek lesznek majd a november 5-i választásokon.

„Iraktól Afganisztánig, a pénzügyi válságtól a nagy recesszióig, a nyitott határoktól a stagnáló bérekig az országot irányító emberek újra és újra kudarcot vallottak" - mondta.

„Donald Trump képviseli Amerika utolsó és legnagyobb reményét, hogy helyreállítsa azt, ami – ha elveszik – talán soha nem találhatunk meg újra. Egy országot, ahol egy munkásosztálybeli fiú, aki távol született a hatalom berkeitől, ezen a színpadon állhat." — idézi fel a BBC.

Az alelnökjelölt felesége Usha Vance ügyvéd, aki indiai bevándorlók lánya. Ezzel kapcsolatban az ohiói szenátor úgy érvelt, hogy az Egyesült Államok hagyományosan befogadta az újonnan érkezőket, de nem szabad külföldi munkaerőt importálni. „Amikor újonnan érkezőket fogadunk, a saját feltételeink szerint tesszük" — jelentette ki.

Vance korábban Trump ellenzője volt, egyszer úgy jellemezte a republikánus vezért, hogy ő egy „idióta", aki „Amerika Hitlere" lehet — hozza fel korábbi megszólalásait a BBC.

Azonban a „Hillbilly Elegy" bestseller memoár szerzőjeként Vance segített Trump populista ösztöneit politikai napirendbe formálni. Mint a millenniumi korosztály első olyan képviselője, akit magas pozícióra jelöltek, jó helyzetben van ahhoz, hogy Trump "Tegyük újra naggyá Amerikát — Make America Great Again” mozgalmát továbbvigye egy esetleges második Trump-ciklus után is.

Beszédében a trumpizmus számos alapvető elvét magáévá tette, megígérve, hogy a hazai gyártást a kínai import elé helyezi, és figyelmeztette a szövetségeseket, hogy többé nem „bliccelhetnek" a világ békéjének biztosításához való hozzájárulásukban.

Vance ellenezte az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget, és megvédte Trump kísérleteit a 2020-as választási veresége megfordítására Bidennel szemben. Kijelentette, hogy a kormánynak többet kell tennie a munkásosztály megsegítése érdekében az import korlátozásával, a minimálbér emelésével és a vállalati pazarlás visszaszorításával. Ezek olyan álláspontok, amelyek ellentétben állnak a Republikánus Párt hagyományos vállalatbarát nézeteivel, de szorosan követik Trump programját.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita volt arról, hogy Írország bojkottálja-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG