3p

A NATO Parlament Közgyűlés korábbi elnöke arról is beszélt, hogy „Ukrajna kezének az elengedése” árulással érne fel.

„Én alapvetően ezt hisztériakeltésnek tartom” – válaszolta Mesterházy Attila kérdésünkre az ATV Szigorlat című műsorának pénteki adásában.

A műsorban azt tudakoltuk a NATO Parlament Közgyűlésének korábbi elnökétől és alelnökétől a mostani EU-csúcshoz, valamint az Ukrajnának szánt uniós katonai támogatás és a tagállami védelmi költések növelésének kérdéséhez kapcsolódóan, hogy megalapozottnak vagy hisztériakeltésnek tartja azt a kijelentést, miszerint küszöbön áll a közvetlen háború a NATO és Oroszország között.

Mesterházy Attila, aki egyben a Szocialisták és Demokraták párt alapító elnöke, hozzátette: Emmanuel Macron francia elnöknek nem először vannak olyan erős mondatai, amelyek vihart kavarnak a külpolitika területén (Macron a közelmúltban felvetette nyugati csapatok Ukrajnába küldésének a lehetőségét).

Szerinte nincs realitása annak sem, hogy a NATO bármilyen formában részt venne majd az ukrajnai háborúban, ezt például az Egyesült Államok és Németország is kizárta. Jelezte azt is, hogy eddig sem a katonai szövetség, hanem az egyes tagállamok szállítottak és szállítanak fegyvert Ukrajnának.

Úgy véli, hogy Macron belpolitikai okokból tehetett ilyen „hisztérikus” kijelentést. Szerinte a nyilatkozata „nem segíti a helyzetet”, hiszen van egy félelem az emberekben, hogy kiterjedhet a háború, és jobb, ha ilyen konfliktushelyzetben a politikusok pragmatikusak és a realitásokhoz ragaszkodnak.

Hozzátette ugyanakkor, hogy Európának szüksége van a védelmi képességei és a védelmi ipar megerősítésére.  Ez napirendre is került a mostani EU-csúcson.

Arra a kérdésünkre, hogy miként képzeli el a háború lezárását – még több fegyverrel kell támogatni Ukrajnát (hogy ne veszítse el a háborút), vagy kompromisszumos megoldás kellene, akár ukrán területveszteségek árán is  –, azt válaszolta: „a fegyverek nem szállítása” a kapitulációval, Ukrajna elesésével lenne egyenlő, és Oroszország később úgyis tovább folytatná a háborút. 

Szerinte a fenntartható béke szempontjából az a jó, ha addig segítjük Ukrajnát, amíg ki tudja harcolni a saját területi szuverenitását.

„Ha ebben a helyzetben most elengedjük Ukrajna kezét, akkor azt gondolom, hogy eláruljuk tulajdonképpen őket”, fűzte hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
Nemzetközi Ellenséges területen indított műveleteket ígér az új ukrán főparancsnok
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 17:09
Ellentámadásokat és új, orosz területen indított műveleteket jelentett be szerdán Mihajlo Drapatij.
Nemzetközi Trump megfenyegette Iránt: kemény megtorlást ígér
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:42
Amerikai csapásokat helyezett kilátásba iráni támadások esetén.
Nemzetközi Fokozódik a feszültség a NATO keleti határán
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:31
Farönkökkel támadtak a katonákra, lövéssel válaszolt a lett hadsereg.
Nemzetközi Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
Wéber Balázs | 2026. július 22. 14:56
Az Egyesült Államok Nicolas Maduro hatalmának megdöntése révén idén januárban szerzett ellenőrzést a venezuelai olajeladások felett, amelyek azóta mintegy 13 milliárd dollár bevételt hozhattak. Ennek az összegnek azonban a jelek szerint csak a töredéke áramlott vissza Venezuelába, a többinek a sorsa egyelőre ismeretlen.
Nemzetközi Kína kiakadt az EU-ra az AliExpressre kiszabott rekordbírság miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:13
550 millió eurós bírság miatt háborognak. 
Nemzetközi Újabb meglepő lépést jelentett be az új brit kormányfő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:58
Háromról két fontra csökkenti a buszjegyek árplafonját.
Nemzetközi Fordulat várható eutanázia-ügyben Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:20
Míg Magyar Péter hétfőn egy napirend előtti felszólalásra reagálva ismét kijelentette, hogy el fogják indítani az eutanáziáról szóló szakmai és társadalmi egyeztetést, addig Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a minap arról beszélt, hogy az aktív eutanáziát jelenleg nem tudja elképzelni. A napokban Franciaország lett a nyolcadik állam a 27 tagú Európai Unióban, ahol a kegyes halálhoz lehet folyamodni.
Nemzetközi Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 10:41
A vámemelés különösen Indiát sújthatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG