2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Új szabály tiltja a Spanyol Szocialista Munkáspárt tagjainak, hogy szexmunkások szolgáltatásait vegyék igénybe.

A spanyol kormánypárt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) szombaton bejelentette: tagjai számára azonnali hatállyal megtiltják prostituáltak szolgáltatásainak igénybevételét, aki ezt megszegi, kizárják a pártból. A szabályt az alapszabály új cikkelye rögzíti, írta meg a Spiegel. Eddig kizárás csak korrupció, nők elleni erőszak vagy szexuális bűncselekmény miatti elítéléskor volt lehetséges. Az új szabály szerint „a prostitúciós rendszer a nők elleni erőszak megnyilvánulása, összeegyeztethetetlen az emberi jogokkal és a demokratikus etikával”.

Pedro Sánchez pártelnök és kormányfő a párttanács ülésén úgy fogalmazott:

„Ha abból indulunk ki, hogy egy női test nem eladó, akkor pártunkban nincs helye ennek ellentmondó magatartásnak.”

A döntés időzítése nem véletlen. A főtitkár, Santos Cerdán nemrégiben lemondott, miután őrizetbe vették egy kenőpénzes és prostitúciós ügyben, amelyben José Luis Ábalos volt miniszter is érintett. Cerdán június végén áll bíróság elé.

Francisco Salazar, Sánchez egyik közeli munkatársa is lemondott, miután több párttag „nem megfelelő viselkedéssel” vádolta. Sánchez elismerte, hogy a párt „nehéz napokat” él át, bocsánatot kért, de kijelentette:

„A kapitány nem hagyja el a hajót a viharban, marad, hogy szembenézzen vele.”

A konzervatív Néppárt eközben rendkívüli kongresszust tartott, amelyen Alberto Núñez Feijóo pártelnök kijelentette:

„Mi vagyunk az egyetlen lehetséges alternatíva a hanyatlással szemben.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nem vétózza, egyenesen kéri az újabb szankciókat Orbán Viktor Brüsszeltől
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 11:29
Csak éppen nem Oroszország ellen.
Nemzetközi Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 11:14
Derülátó nyilatkozat jött az új brüsszeli szankciós csomagról.
Nemzetközi Előkerült egy papír: újabb fordulat az Air India gépének katasztrófája körül?
Litván Dániel | 2025. július 15. 10:12
Az amerikai légügyi hatóság 2018-ban pont ilyen hibáról tájékoztatta a légitársaságokat a Boeing gépeinél. Akkor ez most mindent megváltoztat, mégsem az egyik pilótát kell vádolni?
Nemzetközi Óriási pácba került Netanjahu, szövetségese rúgta ki alóla a széket
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 09:53
Volt többség, nincs többség. Alaposan megkavarja az izraeli belpolitikát az ultaortodox pártok lépése.
Nemzetközi Zelenszkij megköszönte szépen Trumpnak
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 08:59
Messzire jutottak a csúfos Fehér Ház-i találkozó óta.
Nemzetközi Nem tudtak kormányt buktatni a román szélsőségesek
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 19:46
A kormánykoalíció nem bukott el.
Nemzetközi Egyre keményebben üzen Trump Putyinnak
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 19:22
Az amerikai elnök egyre türelmetlenebb.
Nemzetközi Zelenszkij nagy dobása – megvan, ki lehet az új miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 16:27
A gazdasági miniszter új feladatot kaphat.
Nemzetközi Zelenszkij elégedett – elmondta, miért
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 14:17
Az ukrán elnök Amerikával tárgyalt.
Nemzetközi Szijjártó Péter bejelentette: kemény lépésre készül Brüsszelben a kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 13:19
Az ukrán kényszersorozás ügyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG