2p

A brit kormány pénteken bejelentette, hogy újraindítja a palesztin menekülteket segítő ENSZ-szervezet (UNRWA) finanszírozását.

Az UNRWA-nak nyújtott nemzetközi támogatás felfüggesztésének előzményeként az izraeli kormány azzal vádolta az ENSZ-ügynökség 12 tagját, hogy részesei voltak a Gázai övezetet uraló Hamász szélsőséges iszlamista szervezet Izrael ellen elkövetett tavaly októberi terrortámadásának, amelyben 1200-an meghaltak, több mint háromezren megsérültek. A támadás után Izrael széleskörű hadműveleteket indított Gázában azzal a meghirdetett céllal, hogy felszámolja a Hamász politikai és katonai gépezetét.

A tájékoztatás szerint London első lépésként 21 millió font (9,8 milliárd forint) támogatási összeget szabadít fel az UNRWA számára
A tájékoztatás szerint London első lépésként 21 millió font (9,8 milliárd forint) támogatási összeget szabadít fel az UNRWA számára
Fotó: EPA/HAITHAM IMAD

David Lammy brit külügyminiszter az UNRWA újbóli brit finanszírozásának pénteki bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában úgy fogalmaz, hogy a Gázai övezetben kialakult katasztrofális helyzetben erkölcsi szükségszerűség a humanitárius segítség, és a segélyszervezetek tudják biztosítani, hogy a brit szállítmányok eljussanak a polgári lakossághoz. Szerinte ebben a tevékenységben az UNRWA "abszolút központi szerepet" tölt be, nincs más olyan szervezet, amely a szükséges mennyiségben be tudná juttatni a segélyszállítmányokat a Gázai övezetbe.

A londoni külügyminisztérium szerint az időközben elvégzett független felülvizsgálat nyomán a UNRWA részletes irányítási reformtervet terjesztett elő, amely a munkatársak háttérellenőrzésére is kiterjed. A brit kormány ennek alapján bízik abban, hogy az UNRWA lépéseket tesz a semlegességi normák lehető legmagasabb szintű érvényesítésére - fogalmaz pénteki ismertetésében a brit külügyi tárca.

A minisztérium kiemeli, hogy az Európai Unió, valamint Németország, Franciaország, Svédország, Japán és más adományozók már újrakezdték az ENSZ-ügynökség finanszírozását. Anneliese Dodds, a külügyminisztérium fejlesztési államtitkára pénteki nyilatkozatában "tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak" nevezte a Gázában kialakult helyzetet, és ő is hangsúlyozta, hogy az UNRWA az egyetlen olyan szervezet, amely a szükséges mennyiségben tudja bejuttatni az övezetbe az életmentő segélyszállítmányokat. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
Nemzetközi Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:32
A lövöldöző férfi lakásában is holttesteket találtak.
Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG