9p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ha csak kevéssel is, de az SPD megelőzte a szélsőjobbos nézeteket valló AfD-t, vagyis továbbra is a szociáldemokraták maradhatnak kormányon a Berlint körülölelő kelet-németországi tartományban.

Kiküldött tudósítónk jelenti:

Úgy zajlott le egy fontos „hadművelet”, hogy a főszereplők egyike nem is volt jelen: Olaf Scholz Amerikában tárgyalt a vasárnapi brandenburgi tartományi választás ideje alatt, pedig ez a voksolás mindenképp meghatározó pártja, a szociáldemokraták (SPD), sőt, a megrogyás szélére kerülő teljes kormánykoalíció – amelyet jelenleg az SPD, a Zöldek és a liberálisok (FDP) alkotnak - életében. Vasárnap késő estére kiderült, a korábbi exit poll-előrejelzések ezúttal is igaznak bizonyultak: ha csak kevéssel, de a Dietmar Woidke tartományi miniszterelnök vezette SPD megelőzte a vastagon szélsőjobbos nézeteket valló AfD-t, vagyis továbbra is a szociáldemokraták maradhatnak kormányon a Berlint körülölelő kelet-németországi tartományban.

De nézzük először sorrendben, miképp alakult az elmúlt hétvégén az a tartományi választás, amelyet Szászország és Türingia után egy újabb kelet-németországi tartományban, ezúttal a mintegy 2,1 millió választópolgárt magában foglaló, Berlint körülölelő Brandenburgban tartottak szeptember 22-én, és ahol a cél a tartomány 88 képviselőjének megválasztása a német parlamentbe. 

Az előjelek nem sok jót ígértek. Az Alternatíva Németországért pártnak (Afd) egyes számítások szerint itt is ugyanúgy az első helyek valamelyikén kellett végeznie, akárcsak korábban. Hiszen a szintén kelet-németországi, három hete Türingiában lezajló tartományi választáson a konzervatívokat megelőzve teljes győzelmet arattak. Szászországban pedig, egy másik „aussie” tartományban, második helyen futottak be, csak hajszálnyira lemaradva a Kereszténydemokrata Unió, a CDU mögött. 

A nyíltan radikális szélsőjobb nézeteket valló Afd mögött pedig – az előrejelzések szerint fej-fej mellett haladva – állt az SPD, a CDU, valamint a csak ez évben alakult Radikális Baloldali Párt (BSW) a Sahra Wagenknecht vezette Alliance Sahra Wagenknecht (róluk egyébként keveset tudni, mégis jobban szerepelnek, mint sok más, sokkal régebben alakult kis párt). Majd utánuk jókora szakadékot követően nagy kérdés volt, hogy elérik-e egyáltalán az 5 százalékos küszöböt a Szabad Választók (BUD-FW), és az előzetes felmérések szerint az Annalena Baerbock, jelenlegi külügyminiszter által vezetett Zöldek parlamentbe való bejutásuk is bizonytalan volt.

Aki különben Potsdam szülöttjeként és helyi lakosként nemcsak a 8 órai urnanyitáskor szinte azonnal leadta szavazatát, hanem a választás előestéjén nem volt rest egy óriási koncertpódiumra is kiállni, és ott beszédet intézni a koncert közönségének. Egy politikai nagygyűléssel egybekötött megakoncertet tartottak szombat este a város főterén, a Luisenplatzon, ahol a Madsen és a Sportfreunde Stiller ütős bulija előtt a külügyminiszterasszony buzdította az egybegyűlteket a „Maradj stabil – az AfD és a jobbra tolódás ellen” címmel hirdetett programban való részvételre. És szintén e koncert alkalmával hangzott el, hogy olyan helyi szövetségek vannak ugyanezen a platformon, mint a sokatmondó nevű „Ne érezd magad nácinak!” valamint „Hidakat árkok helyett!” helyi kezdeményezés. 

Egymás után keresték fel a pontban reggel 8 órakor kinyitott szavazóhelyiségeket
Egymás után keresték fel a pontban reggel 8 órakor kinyitott szavazóhelyiségeket
Fotó: Klasszis Média/Vágó Ágnes

A szintén Potsdamban élő német kancellár, Olaf Scholz (SDP) egyébként nemcsak azért sem állhatott fel ugyanezen koncertpódiumra szombat este, mert - mint már említettük - nem is volt a városban, hiszen New York-ba utazott egy tanácskozásra, ezért az SDP vezető politikusa, Németország kancellárja már korábban, levélszavazás formájában adta le a voksát. De ha ott is lett volna, tanácsadói, a legfőbb politikai elemzők úgy vélték, jobb, ha nem szólal meg a szavazás előestéjén, mert csak rontaná a másnapi részvételt és negatívan befolyásolná az eredményeket. 

Végül még egy baljós előjel szerepelt a választások előtt: a rendkívül népszerű kormányfő, a tömegekből mindig kimagasló, közel kétméteres Dietmar Woidke azt lengette be a sorsfordító szeptember 22-e előtt, hogy azonnal lemond kormányfői tisztségéről, amennyiben az AfD végez az első helyen. Dietmar Woidke különben Brandenburgban jelenleg az SPD-ből, a CDU-ból és a Zöldek Pártjából álló hárompárti koalíció vezetője.

Verőfényes vasárnap

Csodás napra ébredt a tartomány fővárosa – legalábbis ami az időjárást illeti. Egy felhő sem kergette a másikat az égen, és a közel 200 ezer helyi lakos egymás után keresték fel a pontban reggel 8 órakor kinyitott szavazóhelyiségeket. Nemcsak a kormány jelenlegi külügyminiszterasszonya, Annalena Baerbock adta le szinte urnanyitáskor szavazatát, hanem a legfőbb riválisnak tartott Afd vezető jelöltje, Hans-Christoph Berndt is korán kelt, és járult az urnákhoz. Aki közben egyre azt hangoztatta: a „remény egyértelmű jeleként” látja pártja esetleges választási győzelmét. És rögvest hozzátette azt is, látványosan a kamerák tüzében, hogy ha az AfD kellően tovább erősödik, akkor „újra javulni fognak és jóra fordulnak végre a dolgok Németországban”, miközben urnanyitáskor lakókörzetében, a Golßenben (Dahme-Spreewald körzet) szavazott. „Erősebbek vagyunk, mint 2019-ben” – tette még hozzá bizakodva, miközben bedobta az urnába a szavazatát.

Brandenburg egyelőre  megmenekült az Afd rémuralmától
Brandenburg egyelőre megmenekült az Afd rémuralmától
Fotó: Klasszis Média/Vágó Ágnes

Nemcsak a politikusok, hanem sokan mások is korán keltek ezen a fontos napon. Például az exit poll munkatársai, akik minden egyes szavazóhelyiségnél jelen voltak, és megkérdezték a szavazófülkéből kilépőket – kire adták a voksukat? Ennél fogva a szavazóhelyiségek zárását követően szinte azonnal közzé is tudják tenni az eredményeiket, amelyek rendszerint be is igazolódnak. Így tettek most is: bejelentésük szerint (pontban 18 órakor) a kormánykoalícióban részt vevő SPD-t 31,8 százalékkal az első, az Afd-t 29,2 százalékkal a második helyre tették, a CDU szerintük szintén bejut a következő parlamentbe 11,6 százalékkal, a Zöldek és minden további kispárt viszont nem, kivétel ez alól a frissen alakult, némileg rejtélyes programmal szereplő szélsőbal szerveződés, a BSW, amelynek 12 százalékot jeleztek az exit poll felmérések. Meglátjuk.

Ami viszont még tény: nemcsak az urnákhoz igyekvő politikusok, és Potsdam szavazásra jogosult apraja-nagyja igyekezett szép számban ezen a napon leszavazni, hanem szinte a teljes németországi média, valamint számos külföldről érkező médiás kollégák sorakoztak fel a szavazóhelyekként kijelölt iskolák és egyéb állami intézmények elé. Voltak, akik egyenesen be is mentek az urnák közvetlen közelébe, és ott próbálták szóra bírni az éppen a fülkéből kilépő szavazókat. Annak pedig szemtanúja voltunk, ahogy egy barcelonai tévés stáb az Einsteinről elnevezett helyi gimnáziumban (Einstein soha életében a közelében nem volt ennek a tanintézménynek) rohamozta meg – több-kevesebb sikerrel – a szavazókat.

És nagyon szorgalmasan, körültekintő pontossággal a városi közterületfelügyelők is sorra járták a szavazás vasárnapján a szavazásra kijelölt helyeket. Ugyanis, mint érdeklődésünkre elmondták, jó pár helyen a belvárosban vasárnap is fizetni kell parkolásért reggel 8-tól délután 16 óráig, ezért bőven volt alkalmuk megbüntetni azokat az autósokat, akik csupán néhány percre hagyták ott a járgányukat, amíg besiettek a szavazóhelyiségbe, leadni a voksukat, és nyilván eszükbe se jutott erre a rövid időre parkolást indítani, vasárnap lévén.

És akkor a várható végeredményről, feketén-fehéren

Amikor vasárnap 18 órakor bezártak a szavazófülkék, egyrészt elvonultak bő zsákmányaikkal a közterületfelügyelők, másrészt a szavazópolgárok is hazatértek, harmadrészt az urnák felnyitásával számolásba kezdtek azok, akik ezzel meg voltak bízva. És különös csend lett úrrá Potsdam utcáin – csak kevesen tartózkodtak kint az utcákon, ahogy ez máskor különben megszokott, szinte elnéptelenedett a város. Mindenki hazament vagy az ismerőseihez, rokonaihoz, barátaihoz, és együtt figyelték tévén, monitorokon, telefonok kijelzőjén a választási fejleményeket. 

A tévé képernyőjét figyelve késő este épp az volt látható, ahogy Hans-Christoph Berndt-et majd’ a guta ütögeti az élő adásban – mellette ott magasodik Dietmar Woidke (SDP), aki már csak a magasságánál fogva is könnyedén megteszi, hogy levegőnek nézi a vagy fél méterrel alacsonyabb szélsőjobbvezért. Woidke jobbján ott volt a CDU helyi első embere, Friedrich Merz – akinek pártja majd ismét részt vesz a most alakuló regionális koalícióban. 

A nagy kérdés, hogy kit vesznek be harmadik félként a vezetésbe? Mert az azért már borítékolható (végleges eredmények majd csak hétfő estére lesznek), hogy az egyben országot is vezető kormányzópárt, az SDP megőrizte első helyét a tartományban (30 százalék), mögötte szorosan végzett az Afd (29 százalék), őket követi a CDU (12 százalék). A Zöldek minden bizonnyal kiesnek a hatalomból (hiszen nem érik el az 5 százalékos küszöböt), helyükre pályázhat az ismeretlenségből nagyhirtelen színre lépő Sahra Wagenknecht (BSW) szövetség. További kérdőjel, ha ilyen formán megalakul az új formátumú koalíció – vajon működőképes lesz-e a parlament? Hiszen mindezek után biztosra vehető, hogy az Afd, amennyiben valóban teljesen elszigetelik a hatalomtól, semmi mással nem foglalkozik majd, mint azzal, hogy megtorpedózza azokat a lépéseket, amelyeknek az újonnan alakuló koalíciós kormány próbál érvényt szerezni. 

A részvételi arány a tartományban különben rekordot döntögetett: 74 százalékos volt. Ebben a csúcsokhoz közelítő részvételi számban nyilván szerepet játszott az is, hogy sokaknál kiverte a biztosítékot, amit az Afd-vezér lengetett be nemsokkal a választások előtt: hogy ők bizony, ha hatalomra kerülnek, Afrika mellett egy kis szigetre viszik majd azokat a most Németországban élő illegális migránsokat, akiknek nincs semmilyen hivatalos iratuk arról, hogy honnan származnak, honnan érkeztek (nyilván érkezésük előtt az első dolguk volt ezeket a papírokat eltüntetni vagy magukkal se hozni), azaz mondhattak bármit a hivatali szerveknek, a kutya se tudja annak igazát vagy az ellenkezőjét ellenőrizni. 

A részvételi arány rekordot döntött
A részvételi arány rekordot döntött
Fotó: Klasszis Média/Vágó Ágnes

Brandenburg tehát – az előzetes várakozástól eltérően – megmenekült egyelőre az Afd rémuralmától, a vasárnap este 10 órára ígért végleges eredmény ugyan elmaradt, de a tartomány fővárosában, Potsdamban mindenki békében nyugovóra tért. Éjfél előtt nemsokkal viszont sokan arra riadtak fel, hogy három robbanás rázta meg a környéket. Többen az ablakokhoz mentek a belvárosban is, kémlelve az utcákat, tereket. Azonban egyéb nyugtalanító nem történt. Nyilván a közeli hatalmas erdőben, zöldben szarvasbőgés idején vadászok járták az ösvényeket, ejthettek el egy nagyvadat, és az állat halálát okozó lövések hallatszottak be a városi rengetegbe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ezért mondott le az ukrán kormányfő
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 19:45
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök kedden bejelentette, hogy benyújtotta lemondólevelét az ország ezen a héten várható – háború kezdete óta legnagyobb – kormányzati átalakításának részeként.
Nemzetközi A lengyelek jobban élnek? Meglepő dolgokat láttunk a Balti-tenger parti városban
Wéber Balázs | 2025. július 15. 18:51
Gdanskban a szállás meglepően olcsó, az étkezés viszont meglepően drága. Néha váratlanul leszakad az ég, de amúgy szinte minden a legnagyobb rendben van. A Nagyító ezúttal a Balti-tenger partjáról jelentkezik.
Nemzetközi Trumpnak itt sikerült kereskedelmi megállapodást kötnie
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 17:40
Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy Indonéziával kereskedelmi megállapodást kötött, amely a legújabb paktum a hatalmas amerikai kereskedelmi hiány csökkentésére.
Nemzetközi Hét európai ország kész fizetni az amerikai fegyverekért Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 17:10
Több európai ország jelezte, hogy kész hozzájárulni Ukrajna amerikai fegyverekkel történő ellátásához a Donald Trump által bejelentett új kezdeményezés keretében, noha a konkrét megállapodásokat még nem véglegesítették.
Nemzetközi Jeff Bezos meg akarja vásárolni a Vogue-t a feleségének?
Elek Lenke | 2025. július 15. 16:40
A pletykák szerint Jeff Bezos nászajándékként kívánja megvásárolni a Vogue-ot új feleségének. Talán ez is közrejátszott abban, hogy Anna Wintour váratlanul felállt 37 év után a lap főszerkesztői székéből? A világlapok egyelőre feltételes módban fogalmaznak, de már az a tény, hogy a múltkori Vogue címlapján Bezos felesége, Lauren Sanchez menyasszonyi ruhában szerepelt, alapot adhatott a spekulációra.
Nemzetközi Február óta a legmagasabbra emelkedett az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 15:55
Mindazonáltal az elemzők által várttal összhangban gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme júniusban.
Nemzetközi Elkezdődött a palesztinai megszállás megszüntetését célzó nemzetközi konferencia
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 15:29
A Hágai Csoport politikai, gazdasági és jogi intézkedésekről kíván megállapodni Izrael és Palesztina „sorsdöntő óráiában” a kolumbiai Bogotában.
Nemzetközi Legalább ekkora vámot fizetünk majd Trumpnak – a svéd pénzügyminiszter szerint
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 14:55
A 10 százalékos vámszint a legjobb, amit az Európai Unió az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások során elérhet – mondta Elisabeth Svantesson kedden.
Nemzetközi Trump megbombáztatná Moszkvát és Szentpétervárt is?
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 12:36
Úgy tűnik, tényleg nagyon megbántotta Putyin az amerikai elnököt.
Nemzetközi Megjött az orosz válasz Trump ultimátumára
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 12:11
Dmitrij Medvegyevet nem hozzák lázba a teátrális gesztusok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG