4p

Az orosz Muszlim Spirituális Igazgatóság fatvát adott ki a többnejűség szabályairól.

Nincs olyan, hogy túl sok házasság – az oroszországi muszlim közösség vezetője közzétette a többnejűség engedélyezéséről szóló vallási kinyilatkoztatás szövegét. Nyilvánvaló, hogy ezt csak az orosz kormány engedélyével tehetik meg az Oroszországban élő muszlimok. A Kommerszant orosz napilap cikkéből kiderül, hogy mindebben szerepet játszhat, hogy növelni akarják a születésszámot és erősíteni az abortusz elleni küzdelmet. 

Az oroszországi Emberi Jogok Elnöki Tanácsa (HRC) az Orosz Föderáció Muszlimok Spirituális Adminisztrációjának (SDM) álláspontját – a többnejűség oroszországi bevezetését – „kihívásnak nevezte az állam és a jogrendszer számára”. (Ami finom megfogalmazása annak, hogy mindez ellentétben áll a jelenlegi orosz jogrendszerrel.) 

Eddig is éltek muszlimok százezerszámra az orosz birodalomban és bizonyára létezett titokban többnejűség is, de a téma nem került terítékre ilyen magas szinten.

Mint kiderül a cikkből, az utóbbi időben nőtt a második, harmadik és negyedik házasságok száma, ezért vallási kinyilatkoztatást, azaz fatvát adtak ki ennek kreteiről. A szakértő szerint így a muszlim papság megoldást kínálhat a születésszám növeléséről és az abortusz elleni küzdelemről szóló viták eldöntésére.

December 20-án Ildar Aljautdinov, az Orosz Muzulmán Szellemi Igazgatóság elnökhelyettese közzétette a fatva szövegét, amely az orosz muzulmán közösség többnejűségével foglalkozik. A dokumentum szerint „lehetséges, hogy egy már házas férfi nikát, azaz vallási iszlám házasságot kössön egy másik nővel.”

A muszlim nők véleményéről nincs hír
A muszlim nők véleményéről nincs hír
Fotó: Pexels

Ez azonban azt is kimondja, hogy a férfinak csak bizonyos esetben van joga a többnejűséghez: ha a feleség „egészségügyi okokból, reproduktív korának vége, vagy egyéb objektív ok miatt nem tud gyermeket szülni” vagy nem hajlandó szülni, azaz a házastársak között „szexuális összeférhetetlenség” áll fenn. Azt leszögezik, hogy „a férjnek tisztességesen és egyenlően kell bánni minden feleséggel szemben”. Azaz, mindegyiknek egyforma mértékű anyagi támogatást kell nyújtani, külön lakhatást biztosítani, valamint „egyenlő időt kell töltenie mindegyik feleséggel a velük való megegyezés szerint.”

Az arcot eltakaró kendőn is vitatkoznak

Szigorúan véve iszlám szempontból a többnejűségre vonatkozó fatvára nincs is szükség, hiszen a legtöbben tudják, hogy az iszlám ezt lehetővé teszi – nyilatkozta Ahmet Jarlikapov, az Euro-Ázsiai Tanulmányok Központjának és az MGIMO Nemzetközi Tanulmányok Intézetének vezető kutatója. Ugyanakkor a különböző iszlám vallási központokból származó vallási kinyilatkoztatások néha ellentmondanak egymásnak, az egyik megengedheti, a másik megtilthatja. Legutóbb az iszlám papság körében ekkora vitát a nikáb – az arcot eltakaró kendő – viselésének tilalmáról szóló fatva váltott ki: számos kaukázusi vallási központ támogatta a Dagesztáni Muzulmán Szellemi Igazgatóság erre vonatkozó döntését, míg az orosz Muszlim Spirituális Igazgatóság bírálta a dokumentumot.

„Számomra úgy tűnik, hogy a többnejűségről szóló fatvával a Muszlim Spirituális Igazgatóság megpróbál belefolyni a születésszámról és az abortusz elleni küzdelemről szóló oroszországi vitába, saját megoldást javasolva” – tette hozzá a szakember.

Kirill Kabanov, az Emberi Jogok Elnöki Tanácsának tagja az orosz Muszlim Spirituális Igazgatóság döntését kihívásnak nevezte, ami kritikus álláspontot takar. Az Emberi Jogi Tanács vezetője, Valerij Fagyejev azonban azt mondta a Kommerszantnak, hogy Kabanov véleménye egy a sok közül, nem tekinthető hivatalosnak. Azt javasolta, hogy alaposabban vitassák meg a helyzetet, mielőtt végleg döntenének

Mi lesz a közös vagyonnal?

A vallási előírások nem helyettesíthetik a házasságra vonatkozó orosz jogszabályokat – emlékeztetett rá Ruben Markarian, az Orosz Jogász Kamara alelnöke. Elmondása szerint joggyakorlatában előfordultak olyan esetek, amikor egy „vallási házasság”, amelyet egy nő törvényesnek hitt, évek múltán problémát okozott számára, például lehetetlenné vált a nevére is bejegyzett, közösen szerzett vagyon felosztása. 

Oroszországban már egy ideje minden erővel és számos eszközzel kívánják növelni a születésszámot, ami nem szól másról, mint a nagyhatalom jövőbeni erősítéséről és persze a háború okozta veszteségek pótlásáról.

Hogy mindehhez mit szólnak a muszlim nők, arról egy szó sem esik az orosz híradásokban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG