3p

Szerdai hatállyal távozik a román államfői székből Klaus Iohannis. Az elmozdítását ellenzéki képviselők és szenátorok is kezdeményezték, sőt koalíciós partnerei közül többen is hasonló nyilatkozatokat tettek.

Lemond az államfői tisztségről Klaus Iohannis. Ezt maga az államfő jelentette be hétfőn annak nyomán, hogy a parlamenti házbizottságok eldöntötték: a törvényhozás kedden reggel tíz órakor vitatja meg a felfüggesztésről szóló indítványt – írja az erdélyi Krónika Online. Az államfő lemondása szerdán lép hatályba. Iohannis nyilatkozatában azt közölte, a lépés

  • haszontalan, mivel hamarosan úgyis új államfő lépne hivatalba,
  • indokolatlan, mivel sosem sértette meg az Alkotmányt,
  • káros, mert mindenki veszít vele, senki sem nyer általa.

„Néhány nap múlva a parlament megszavazza a felfüggesztésemet, és Románia válságba kerül, mivel népszavazást írnak ki az elnök leváltásáról. Ennek belföldi és külügyi vonzatai is lesznek” – mondta a távozó államfő.

A Krónika Online úgy értesült, Iohannis a bejelentés előtt egyeztetett a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és a kisebbségi frakció alkotta kormánykoalíció vezetőivel.

Klaus Iohannis előtte kikérte a koalíciós pártok vezetőinek véleményét is
Klaus Iohannis előtte kikérte a koalíciós pártok vezetőinek véleményét is
Fotó: MTI / EPA / Robert Ghemen

A lemondás előzménye, hogy Iohannis mandátuma decemberben lejárt, az alkotmánybíróság azonban arra hivatkozva érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét, hogy a hírszerző szervek azt állították: a választási folyamatba egy külföldi állami szereplő avatkozott be, és az első fordulót megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu online manipuláció következtében győzhetett.

Az alkotmánybíróság azt is kimondta, az új államfő megválasztásáig Iohannis hivatalban maradhat. Ugyanakkor a parlamentben kezdeményezték Iohannis hivatalából történő elmozdítását. A Fiatal Emberek Pártja (POT) szerdán jelentette be, hogy ismét benyújtotta a képviselőházban és a szenátusban a Klaus Iohannis elnök felfüggesztését célzó indítványt és a támogató aláírásokat, melyhez csatlakoztak a AUR, az S.O.S. Romania és az USR tagjai is.

A lap felidézi, Iohannis lemondását a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is szorgalmazta egy szombati interjúban. Szerinte a kormánykoalíció és a közös elnökjelölt, Crin Antonescu számára az lett volna az ideális, ha Klaus Iohannis elnök lemondott volna tisztségéről a mandátuma lejárta után, és helyét Ilie Bolojan szenátusi elnök vette volna át. Az erdélyi magyar pártvezető szerint a májusi elnökválasztásig állandó feszültség lesz a társadalomban. Maga Antonescu szintén hasonló értelmű kijelentéseket tett vasárnap este.

Kelemen Hunor is szorgalmazta Iohannis távozását
Kelemen Hunor is szorgalmazta Iohannis távozását
Fotó: MTI / MTI Fotószerkesztőség / Kiss Gábor

A Krónika Online ismerteti, az elnök hivatalából történő felfüggesztését az összes képviselő és szenátor legalább egyharmadának kell kezdeményeznie. Ha összegyűlik a szükséges számú támogató aláírás, a parlament két háza együttes ülésén szavaz a felfüggesztésről, amelyhez egyszerű többség szükséges. Ha a többség megszavazza, akkor az államfőt felfüggesztik hivatalából, és 30 napon belül népszavazást kell kiírni, amelyen a polgárok eldönthetik, hogy támogatják az államfő elmozdítását vagy sem. Ha a referendumon a többség a jelenlegi államfő hivatalban maradása mellett dönt, akkor nincs további teendő, ha azonban az elmozdítására szavaz, akkor új elnökválasztást kell kiírni. A felfüggesztés időtartamára az ügyvivő államfői teendőket a második számú legfontosabb közméltóság, a szenátus – jelen esetben Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő vezetője – elnöke látná el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 19:35
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
Nemzetközi Kritikusan fogy az idő, közel 1500 halálos áldozata van a földrengéseknek Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:00
Már legalább 1450 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek.
Nemzetközi Dél-Korea gigászi AI- és chipfejlesztési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:33
Az ország nagyszabású beruházási programot jelentett be a félvezetőgyártás, a fizikai mesterséges intelligencia és az MI-adatközpontok fejlesztésére, amelynek célja az ország technológiai versenyképességének erősítése.
Nemzetközi Az izraeliek felrobbantottak egy teljes Hezbollah-alagútrendszert
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:24
Izrael azt közölte, hogy a hadserege Dél-Libanonban felrobbantotta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet egyik kiterjedt alagútrendszerét.
Nemzetközi Kína bekeményített a japánokkal szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 07:43
Exportkorlátozási listára helyezett számos japán céget és szervezetet Kína, arra hivatkozva, hogy védeni kívánja nemzetbiztonsági érdekeit és teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.
Nemzetközi Közel-Kelet: hétvégén lőttek, holnap tárgyalnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:48
Katar fővárosában, Dohában folytatódhatnak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések – közölték amerikai tisztségviselők. Mindez azután, hogy hévégén az amerikai lőttek iráni radar és kommunikációs állomásokat, az irániak pedig újra támadták az arab-országok amerikai bázisait.
Nemzetközi Futball-vb: Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:15
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban, a 92, percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat.
Nemzetközi Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 15:31
A frontvonaltól 300, illetve 700 kilométerre csapott le két olajfinomítóra az ukrán haderő vasárnapra virradóra. Eközben Oroszország az ukrán fővárost támadja.
Nemzetközi Ismét légvédelmi szirénákra ébredtek a Közel-Keleten: ennyit a megállapodásról?
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 12:57
Kuvaiti és bahreini katonai létesítményeket támadott Irán vasárnap hajnalban, amelyek az Egyesült Államok hadseregéhez tartoznak. Az amerikai erőket nem érte veszteség, a két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
Nemzetközi Lemond a szerb elnök, miniszterelnökként térhet vissza
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 10:35
Aleksandar Vučić a szerb alkotmány alapján nem jelöltetheti magát harmadjára is elnöknek. Idő előtt lemond tisztségéről, később pedig miniszterelnökként térhet vissza a politikába. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG