4p

Az amerikai politikai párbeszéd állapotát kevés dolog jellemzi olyannyira, minthogy a mindennapi használati termékek mögött álló cégek közül is egyre több foglal állást. De mégis milyen egy Trump-kampánynak tetsző kávé? Most kiderült.

Amikor 2015-ben a vörös baseballsapkás Donald Trump színpadra lépett, és bejelentette indulását az elnökjelöltségért, nem sokan voltak tisztában azzal, hogy az elkövetkező években személye mennyire meghatározza majd az USA politikájának alakulását. A MAGA-sapkák (ez a ’Make America Great Again’ szlogen rövidítése, amely Trump első kampányának jelmondata volt) 2025 nyarán már évfordulójukat ülik, az, hogy mindez mennyire lesz kellemes, a novemberi választás végkimenetelén múlik.

Miközben Trumpék már a vörös sityak felújított változatát árulják, amelyen az eredeti csak képként jelenik meg egy ’Never Surrender’-felirat mellett (magyarul nagyjából: sosem add fel/sosem add meg magad), és darabja elég borsos, 40 dolláros áron elérhető, más márkák is felültek a konzervatív életérzést promotáló vonatra.

Donald Trump rajongóiban nagy üzleti lehetőség rejlik
Donald Trump rajongóiban nagy üzleti lehetőség rejlik
Fotó: EPA/CRISTOBAL HERRERA-ULASHKEVICH

Jonathan Isaac civilben az NBA-s csapat Orlando Magic kiválósága, sportkarrierje helyett ugyanakkor elsősorban azért kapott nemzetközi figyelmet, mert 2020-ban nem volt hajlandó letérdelni az amerikai himnusz alatt, miközben csapattársai a fekete amerikaiakkal szembeni rendőri brutalitás ellen tiltakoztak.

Ezen döntéséből azóta politikai karriert épített, konzervatív politikai aktivistaként szólalt fel 2022-ben a keresztény nacionalisták és az oltásellenes amerikaiak gyűlésén, és könyvet írt arról, hogy miért nem csatlakozott a faji alapú erőszak elleni tiltakozáshoz. A hirtelen jött hírnevet pedig üzleti vállalkozás terén is kihasználta, ugyanis megalapította az Unitus nevű ruházati céget, amelynek középpontjában szlogenje, a „hit, a család és a szabadság” áll. Isaac azóta egyre közelebb sodródott a Trump-táborhoz is, nemrég a közösségi médiában már azzal viccelődött, hogy akár Trump-féle edzőcipőket is hordana egy meccsen, ezen kijelentését pedig nem meglepő módon igen csak értékelték a volt elnök rajongói.

Széles területet fednek le a márkák

Isaac története egyáltalán nem egyedi, hiszen az amerikai konzervatívok igénye nőtt arra, hogy „hazafias” márkáktól vásároljanak, különösen azután, hogy tavaly óriási botrány keveredett abból, hogy az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb söre, a Budweiser reklámjában feltűnt egy transznemű influenszer, Dylan Mulvaney. De mégis mit vásárol egy jó hazafi? Összeszedtünk néhány ilyen márkát:

  • Black Rifle Coffee Company - a hazafias márkajelzéséről és a veteránok támogatásáról ismert márka a konzervatív kávéfogyasztókat szólítja meg. Az árak zacskónként 15 és 20 dollár között mozognak.
  • PublicSq – ez egy online piactér, amely kizárólag „szabadságpárti” és „woke-ellenes” márkákat listáz, és számos kategóriában kínál alternatívákat, az élelmiszerektől a ruházati cikkekig.
  • Jeremy's Razors - a The Daily Wire által indított borotvamárka kifejezett célja az, hogy a Gillette-tel versenyezzen, és a nagyobb márkák miatt frusztrált konzervatívokat igyekszik megnyerni. Az induló készletek ára 60 dollár körül van.
  • Conservative Grounds - egy tampai kávézó, amely a kávé mellett a „hazafiságot” is népszerűsíti.
  • Patriot Mobile - egy mobilszolgáltató, amely saját bevallása szerint támogatja az élet- és vallásszabadságot, azaz abortuszellenes és konzervatív. A csomagok havi 25 dollárnál kezdődnek.
  • Made in the USA ruházat az 1776 United által – a márka hazafias témájú, például az amerikai forradalom által inspirált grafikával ellátott ruhákat kínál, darabonként 25 és 40 dollár közötti áron.
  • Nine Line Apparel - veterán tulajdonú cég, amely katonai témájú ruházatot és felszerelést kínál, 30 dollár körüli pólókkal.
  • RightForge – a cég állítása szerint szólásszabadságot támogató webtárhely-szolgáltatás, azaz itt nem távolítanak el olyan tartalmakat, amiket a mainstream-platformokon például gyűlöletbeszéd miatt törölnének.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG