"A világ tele van olyan dolgokkal, amelyeket nem érthetünk, nem tudhatunk. Ezért nem szabad soha azt mondani valakiről, hogy ez ilyen vagy olyan ember, mert ezt és ezt csinálta. Nem, ezt nem szabad mondani soha. Mert nem lehet tudni, mi mozgatja az embereket. Mi az, ami ide vagy amoda löki... Valami történik, és az egész elfordul erre vagy arra. Az ember sohasem tudhatja, mert amit az ember lát, az semmi. A nagy dolgok úgy történnek, hogy nem láthatja senki más, csak akinek szól."
A fenti szabadvers a szubjektív idealizmus néven ismeretes filozófiai irányzatnak azt az alapvetését fejti ki a maga meglehetősen ügyetlen módján, hogy a lételmélet (milyen a világ valójában) és az ismeretelmélet (honnan, hogyan és mit tudunk a világról) között nincs szabályos kapcsolat. E gondolatmenet végállapota a szolipszizmus, amelyben egyedül az bizonyos, hogy maga a filozófus létezik. Ennek legjobb, általam ismert irodalmi feldolgozása Lemtől a Corcoran professzor. Az alapeszme egy kissé kevésbé végletes változatát Descartes-né a következőképpen fogalmazta meg: "A férjem gondolkodik, tehát vagyok".
A fenti sorokat azonban magyar ember költötte.