3p
A Demján Sándor tulajdonában álló Gránit Bank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjából (NHP) 11 milliárd forintot kapott, ennek az összegnek a harmadát már kihelyezte augusztus elején, a fennmaradó részt pedig augusztus végéig közvetíti ki a partnervállalkozásoknak - mondta Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Kifejtette: a pénzintézet partnercégei leginkább a beruházásokra, a tevékenység bővítésére és az üzletfejlesztés finanszírozására vették igénybe a jegybank hitelprogramját, amely mellett persze volt néhány korábbi devizahitel kiváltása is. Az általuk most felvett új, 10 éves futamidejű, kedvező kamatozású vállalati kölcsönök javítják a vállalkozások jövedelmi helyzetét, így a tervezett beruházásaikat könnyebben meg tudják valósítani - tette hozzá.

Négy év után fordulhat nyereségbe

Hegedűs Éva a bank tavalyi teljesítményéről elmondta: 2012 végén a pénzintézet mérlegfőösszege 51 milliárd forintot tett ki, az idei első félévben ez a mutató 60 milliárd forint fölé emelkedett. A pénzintézet 2010-ben "zöldmezős beruházásként" indult; a 3 éves tevékenységet nézve a fejlesztési költségek alacsonyabbak, mint ami a korábbi üzleti tervekben szerepelt.

Az alelnök-vezérigazgató kiemelte: az elmúlt időszakban készült egy elemzés arról, hogy melyek azok a bankok, amelyek zöldmezős beruházásként indultak, és az elmúlt 18-20 év alatt léptek be a magyar bankpiacra. Ezeknek a pénzintézeteknek az adatait összehasonlítva a 3 éves működés során a Gránit Bank érte el a legmagasabb mérlegfőösszeget az induláshoz viszonyítva, és ehhez a legkisebb veszteség kapcsolódik - hangsúlyozta Hegedűs Éva, hozzátéve: 2014 második félévében már várhatóan nyereséget termel a bank.

Emlékeztetett arra: amikor 2010 májusában az alapító tulajdonos a bankot megvásárolta, már akkor is többször hangsúlyozta, hogy az elsődleges feladatának a forráshiánnyal küzdő magyar kis- és középvállalatok (kkv) finanszírozását tartja. Ezt az üzleti filozófiát a bank végig prioritásként fenntartotta; akkor a Gránit Bank mérlegfőösszege 7 milliárd forint volt, idén júliusban már meghaladta a 65 milliárd forintot, ami 3 év alatt kilencszeres bővülést jelent - mutatott rá Hegedűs Éva.

A mérlegfőösszeg szerkezete úgy áll össze, hogy a banknál elhelyezett betétek állománya 57 milliárd forint, a bank 16 ezer számlát vezet, az eszközállomány 25 milliárd forintot tesz ki; a hitel/betét mutató 50 százalék alatt van, ami az egyik legalacsonyabb a magyar bankrendszerben. A betétállomány közel 20 százalékát a lakosság helyezte el a Gránit Bankban, míg az eszközportfólió 90 százalékát a kis- és közepes vállalkozások és a nagyvállalatok hitelei adják. A hitelek 99,9 százaléka problémamentes. A lakossági ügyfelek több mint 60 százaléka online számlanyitással lett a bank ügyfele - közölte Hegedűs Éva. Ez amúgy nem véletlen, a banknak ugyanis kevés fiókja van jelenleg.

Az alelnök-vezérigazgató elmondta: idén júniusban a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) üzleti célú befektetést hajtott végre új részvények lejegyzésével a Gránit Bankban, amelynek eredményeképpen egy innovatív - direktbanki - üzleti modellt megvalósító, hatékonyan működő pénzintézet kisebbségi tulajdonosa lett (49 százalékban, közel 3 milliárddal szállt be az állam a bankba).

Hozzátette: az alapító tulajdonos a bank működésének kezdetétől fogva hangsúlyozta, nyitott az együttműködésre azokkal a befektetőkkel, akik vonzónak tartják a bank üzleti stratégiáját, és elfogadják, hogy a menedzsment jogokat megtartja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG