3p
Közel kétharmadával nőtt az első félévben a lakáshitel-kihelyezés, az Otthon Centrum Hitel Center szerint minden szempontból fordulóponton van a piac. A kamatok ma már alacsonyabbak, mint a svájci frank hiteleké.

Az idei év első hat hónapjában 57 százalékkal nőtt a háztartásoknak kihelyezett lakáscélú hitelek szerződéses összege, az előző év azonos időszakához képest. A bővülés összefügg a hitelkamatok kitartó csökkenésével, valamint a lakáspiacon tapasztalható fellendüléssel. Az Otthon Centrum Hitel Center által folyósított hitelek esetében az év elején az átlagos hitelösszeg 6,5 millió forint körül mozgott, a társaság megítélése szerint a családok is nagyobb hajlandóságot mutatnak a lakáshitel igénylésre, és bankok is akciókkal erősítik hitelezési tevékenységüket.

Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center (OCHC) ügyvezető igazgatója szerint persze a kimagasló növekedési mutatóban a bázishatásnak is jelentős, de nem kizárólagos szerepe van, mivel 2013 első félévében történelmi mélységben volt az új lakáshitelek szerződéses összege. Ugyanakkor 2013 második félévénél is 12 százalékkal erősebb volt az idei első hat hónap. A szakember szerint ez a növekedés annak fényében jelentős, hogy a hitelezési piac szezonális, a hitelkihelyezések jellemzően az év második felében szaporodnak meg.

Beszállási helyzet

Bár vételkor "nehézség", de megtámasztja a vásárlások melletti érveket, hogy a lakásárak csökkenése megállt - de a korábbi csökkenésnek köszönhetően ma is 15-20 százalékkal a 2008-as szintek alatt vannak -, azaz ideális beszállópontnak látszik a mostani helyzet, miközben az értékállóság ma már jobban biztosított, mint néhány hónapja. A fellendüléshez ugyanakkor a bizalomnövekedés és az akciók mellett a hitelkamatok kitartó csökkenése is kellett.

Elértük a kamat-mélypontot

Az átlagos hitelköltség mutató lakáscélú hitelek esetében 27 hónapja folyamatosan csökken, 2014 júniusára már a 2008-ban folyósított CHF alapú devizahitelek szintjén áll - forint alapon. Az OCHC szerint az ügyfelek két típusra oszthatóak a kamatperiódus választásánál: van, aki az olcsóságra törekszik és nem foglalkozik a periódus hosszával. A másik típus hosszabb távban gondolkozik és egy kicsit magasabb árért ugyan, de a biztonságra törekedve választ több éves kamatperiódust. A hitelközvetítő tapasztalatai szerint többségben vannak a biztonságra törekvők, sok estben az ügyfelek a hosszabb, akár 5-10 éves kamatperiódusú hiteleket preferálják. Bánfalvi László szerint a hosszú kamatperiódussal a várt kamatemelkedés ellen lehet védekezni, ezen hitelek választása azt jelzi, hogy az igénylők nem számítanak további jelentős kamatcsökkentésre, és a mostani alacsony kamatokat próbálják hosszú távra biztosítani. (A hosszabb kamatperiódus ugyanakkor 1-1,5 százalékponttal drágább hitelt jelent.) A kedvező kamatkörnyezet miatt a piaci kamatozású hitelek a legnépszerűbbek, de sokan választják az államilag támogatott hiteleket is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG