A magyar jegybank ebben a hónapban még jó eséllyel rászánja magát egy kamatcsökkentésre, annak ellenére, hogy a forint a térségi befektetési eszközökkel együtt gyengült az utóbbi időben
A magyar jegybank ebben a hónapban még jó eséllyel rászánja magát egy kamatcsökkentésre, annak ellenére, hogy a forint a térségi befektetési eszközökkel együtt gyengült az utóbbi időben - jósolják londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a további magyar kamatpálya fő meghatározó tényezője lesz az új kormány gazdaságpolitikai programja.
A monetáris tanács május 31-i kamatdöntő ülése előtt megjelent első citybeli előrejelzések közül a UBS bankcsoporté kiemeli: jóllehet az inflációs és egyéb alapmutatók nagyobb kamatcsökkentést is engednének, az utóbbi időszak piaci kilengései korlátozzák az MNB mozgásterét. A UBS londoni részlege negyed százalékpontos kamatcsökkentést vár erre a hónapra, és előrejelzése szerint az így kialakuló 5 százalékos szintről az év további részében már nem változik az alapkamat.
A Goldman Sachs londoni befektetési részlegének elemzői is "még egy utolsó", negyed százalékpontos MNB-kamatcsökkentést várnak május végére, de szerintük megvan annak is a kockázata, hogy a magyar jegybank most kivár, és a piacok stabilizálódása után hajtja végre e lépést.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.