1p
Jelentős eséllyel jósolják az MNB-alapkamat hétfői újabb emelését londoni felzárkózó piaci elemzők, bár a szigorítás továbbra sem konszenzusos előrejelzés a Cityben
Jelentős eséllyel jósolják a múlt havi szigorítás nyomán kialakult 5,50 százalékos MNB-alapkamat hétfői újabb emelését londoni felzárkózó piaci elemzők, bár a szigorítás továbbra sem konszenzusos előrejelzés a Cityben.

Az MTI előrejelzési körképébe bevont hét nagy londoni befektetési bank és gazdaságelemző intézet - JP Morgan, Goldman Sachs, Barclays Capital, 4cast, Morgan Stanley, TD Securities, Capital Economics - közül négy volt azon a véleményen, hogy valószínűsíthető egy újabb kamatemelés a Monetáris Tanács idei utolsó, hétfői ülésén.

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének feltörekvő térségi szakértői hétvégi prognózisukban közölték, hogy negyed százalékpontos újabb szigorításra számítanak hétfőn, bár az esélyek a cég szerint "szorosak".  Valószínűleg szoros lesz a voksolási eredmény is, de a JP Morgan citybeli elemzőinek várakozása szerint végül ismét "a héják kerekednek felül". A ház 4:3-as szavazati arányra számít legvalószínűbb eredményként, és azt jósolja, hogy ha most végül el is maradna a további emelés, akkor januárban várható a következő szigorító lépés az MNB részéről.

A JP Morgan elemzői a hétfői döntést befolyásoló tényezők közül kiemelték a kockázati környezetet, amely megítélésük szerint jelenleg jórészt stabil: a forint 2,5 százalékot erősödött az euróhoz képest az előző kamatdöntés óta, és most nagyjából a legutóbbi Inflációs Jelentésben feltételezett szinten van. A JP Morgan szerint azonban ez nem nyújt sok vigaszt az MNB-nek, mivel az Inflációs Jelentésben szereplő - a jelenleginek megfelelő - árfolyamszint-feltételezéshez a 3 százalékos célszintet meghaladó inflációs prognózis kapcsolódott.

Mindemellett a Monetáris Tanács által figyelemmel kísért más kockázati mérőszámok közül néhány romlott az elmúlt időszakban. Ezek közé tartozik a magyar adósságtörlesztési leállás kockázatára köthető biztosítási ügyletek (CDS) árazása, amely 15 bázisponttal magasabban állt az elmúlt kereskedési hét utolsó napján, mint a kamatemelésről döntő múlt havi MNB-ülés előtti pénteken. Ugyanezen időszakban a lengyel és a román CDS-árazások csökkentek, és az MNB ebben annak jelét fogja látni, hogy Magyarországhoz köthető egyedi kockázati megítélésbeli romlásról van szó - vélekedtek a JP Morgan londoni elemzői.

A ház szerint mindent egybevetve még további kamatemelések valószínűsíthetők, mivel az MNB igyekszik saját hitelességét is védeni. Ennek alapján a JP Morgan szakértői 2011 első negyedében újabb negyed százalékpontos szigorítást várnak. Előrejelzésük szerint utána - az új monetáris tanácsi tagok csatlakozásával - szünet következhet, majd a második félévben folytatódik a szigorítás. A cég alapeseti forgatókönyvében 2011 végére 6,25 százalékos MNB-alapkamat szerepel.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői szintén azt várják, hogy bár a hétfői monetáris tanácsi ülés eredménye valószínűleg szorosabb lesz a múlt havinál, a "héják" azonban jó eséllyel ismét felülkerekednek, és várható egy újabb negyed százalékpontos kamatemelés. A cég  londoni elemzői - akik a novemberi kamatemelést is megjósolták - úgy látják, hogy a magyar kockázati környezet azóta ugyan nem romlott masszív mértékben, ám nem is javult, vagyis azok az aggályok, amelyeket az MNB a magyar kockázati profillal kapcsolatban a novemberi szigorítás előtt táplált, most is megvannak.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének szakértői a Monetáris Tanács hétfői ülése előtt adott előrejelzésükben úgy fogalmaztak, hogy "nagy a valószínűsége" egy újabb negyed százalékpontos emelésnek. A GS elemzői is megemlítették a forint legutóbbi erősödését, amely azonban szerintük főleg a külső környezet javulásának köszönhető. A magyar befektetési termékeket terhelő kockázati felárak viszont még mindig "nagyon magasak", és megvan a kockázata annak is, hogy Fitch Ratings hitelminősítő - a Moody´s múlt heti példáját követve  - szintén a leggyengébb befektetői szintre rontja a magyar adósosztályzatokat.

A Goldman Sachs elemzői is a kamatemelés mellett szóló további érvek között említették, hogy a Monetáris Tanács saját hitelességét is erősíteni akarhatja, miután többször jelezte, hogy használni fogja pénzügypolitikai eszközeit az infláció leszorítására, márpedig "az inflációs kilátások nem változtak a novemberi kamatemelés óta".  A Goldman Sachs londoni szakértői azt is valószínűsítik, hogy az MNB monetáris testülete saját függetlenségének hangsúlyozására is kísérletet tehet egy újabb kamatszigorítással, tekintettel a tanácstagok kijelölési módjának megváltoztatásáról szóló javaslatra, amelynek alapján a kormány komoly szerephez jutna  a Monetáris Tanács összetételének meghatározásában.

A 4cast nevű vezető pénzügyi tanácsadó csoport szakelemzői - akik a novemberi negyed százalékpontos MNB-kamatemelést szintén megjósolták a kamattartást valószínűsítő szélesebb konszenzus ellenében - hétfőre is hasonló szigorítást várnak. A ház szerint a következő néhány hónapban még hozzávetőleg egy teljes százalékpontnyi kamatemelésre lehet szükség ahhoz, hogy az inflációs előrejelzést közelíteni lehessen a 3 százalékos célhoz.

A cég szerint mindemellett a magyar gazdaság kockázati környezete is "egyértelműen" romlott a Monetáris Tanács legutóbbi ülése óta, ráadásul a térség egészére jellemző ütemnél gyorsabban. A 4cast szakértői úgy vélik, hogy a forint legutóbbi erősödéséhez - a kedvezőbb külső környezet mellett - a magyar jegybank által használt kemény hangvétel járult hozzá, a magyar befektetési termékekre nehezedő nyomás jelentős része ugyanakkor a magyar kormány költségvetési politikájának következménye.

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG