4p
Az MKB Bank Zrt. az eljárás felfüggesztését, és az Alkotmánybírósághoz (Ab), illetve az Európai Unió Bíróságához fordulást indítványozta a hétfőn a Fővárosi Törvényszéken megkezdődött újabb devizahiteles perben. A törvényszék elutasította a bank kéréseit.
Ma a K&H Bank, az MKB és a Milton próbálta bebizonyítani a bíróságon, hogy nem volt tisztességtelen az összes kamatemelésük. A Fővárosi Törvényszék a Milton Hitelezési Zrt. keresetét elutasította. A K&H Bank indítványát, amely az eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió Bíróságához fordulásra irányult, ugyancsak elutasították. Részletek >>>

Úgy jártak, mint a K&H

Hasonlóan a K&H ügyében született döntéshez, a törvényszék szeptember 9-re halasztotta az elsőfokú ítélet kihirdetését. A háromórás tárgyalást követően egyben elutasította az MKB Bank Zrt. indítványát, amely az eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybírósághoz (Ab), illetve az Európai Unió Bíróságához fordulásra irányult. Korábban ugyanígy határozott a bíróság a K&H Bank hasonló tartalmú indítványáról is.
Mit kért a bank?

Az MKB álláspontja szerint - amely hasonló a K&H Bank álláspontjához - a per alapjául szolgáló egész törvény alkotmányellenes, közjogilag érvénytelen, sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, a visszaható jogalkotás tilalmát, és egyes statáriális szabályai a bírói függetlenség elvét, továbbá a kereset elbírálása a megadott 30 napos indokolatlanul rövid határidőn belül nem folytatható.

A pénzintézet azt is indítványozta, hogy a törvényszék kérjen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságától, mert a törvényt az Európai Unióról szóló szerződés megsértésével anélkül fogadták el, hogy azt az Európai Központi Banknak (EKB) megküldték volna, és az az EU Alapjogi Chartájával sem összeegyeztethető.

A bank több mint 200 oldalas keresete szerint a korábbi pénzügyi felügyelet 2010-ben és 2 évvel későbbi vizsgálatában sem kifogásolta az egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget adó banki feltételeket, azt a határozatok is bizonyítják, hogy minden jogszabályi előírásnak megfeleltek. Az MKB szerint a fogyasztói szerződések üzletszabályzaton keresztül történő módosítása nem tisztességtelen. Többször hangsúlyozták: a szerződési rendelkezéseik rendszere egyben, és nem külön-külön, de megfelel a törvényben rögzített 7 elvnek.

Hogyan érvelt az állam védője?

Az alperes magyar állam jogi képviselője a kereset elutasítását, illetve az Ab-hez és az Európai Unió Bíróságához való fordulás mellőzését indítványozta. Az ellenkérelmet pontosítva elmondta: az ügyvédi megbízási szerződés szerint igényt tartanak 196 óra munkadíjára, 7 millió 448 ezer forint költség plusz 335 ezer forint költségátalány, és további 200 ezer forint előkészítési költség, azaz összesen közel 8 millió forint megtérítésére. Rámutatott: a bank összesen 118 - egyoldalú költség, díj, vagy kamatemelést lehetővé tevő - szerződési kikötést terjesztett a bíróság elé, ami önmagában annak az elismerése, hogy széttagolt, az ésszerűség és átláthatóság elvét sértő a kikötésrendszer.

Hozzátette: egy szerződés esetében ezeket a hitelfelvevőnek több különböző helyről kellett előkeresnie az áttekintéshez. Az MKB által bemutatott szerződések diffúz rendszere önmagában megvalósíthatja az egyoldalú kamatemelést - fogalmazott. A 118 kikötés alkalmazása egyetlen esetben sem lehet tisztességes, ez a "napnál is világosabban" tükrözi, hogy a törvényi elveknek nem feleltek meg. Rámutatott: előzetes döntéshozatali eljárás az Európai Bíróság részéről fel sem merülhet, mivel az uniós jogi normák értelmezésére és nem a nemzeti jog uniós joggal való összhangjának megállapítására szolgál.

A tanácsvezető bíró a tárgyaláson több kérdést tett fel a bank jogi képviselőjének, és tisztázták a beadványban előfordult pontatlanságokat, ahol a kikötések szövege nem egyezett a mellékletekben beadottakkal.

Miről szól a per?

A pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó kúriai jogegységi döntéssel kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény alapján arról kell döntenie a bíróságnak, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény számára egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő általános szerződési feltételek. (A törvény nem csak a devizahitelekre, de a forinthitelekre is vonatkozik.)

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG