1p
A december 21-i kamatdöntés legfontosabb kérdése, hogy 25 vagy 50 bázispontot vág az MNB, illetve hogy milyen magyarázatot ad a lépésre
A december 21-i kamatdöntés legfontosabb kérdése, hogy 25 vagy 50 bázispontot vág az MNB, illetve hogy milyen magyarázatot ad a lépésre.

Az MNB az elmúlt négy kamatdöntő gyűlésen konzekvensen 50 bázispontos ütemben haladt, amelyet a várakozásoknál is alacsonyabb inflációs számok, valamint a relatíve erős és hektikusabb kilengések nélkül mozgó forint tett lehetővé. Véleményünk szerint az eddigi útviszonyok között jól beállított "tempomatot" most elképzelhető, hogy kikapcsolja a nemzeti bank és lelassít 25 bázispontos sebességre, amivel a választásokig egészen 5,5%-os szintre viszi le az alapkamatot - olvasható az AXA közleményében.

Orosz Dániel, az AXA elemzője szerint az év végén a bázishatás miatt megugró infláció a jegybank számára a releváns időhorizonton továbbra sem gördítene akadályt a további kamatvágások útjába. Azonban a forint az euróval szemben december 15-18 között már egy látványosabb kísérletet tett arra, hogy a 280 fölötti tartományba lépjen, amire az elmúlt fél évben mindössze egyszer, és akkor is csak napon belül volt példa. Az egyéves magyar országkockázati felár is látványosabb mozgásokat produkált november vége óta – amikor az addigi nyugalmi állapotából hirtelen 158 bázispontig ugrott (ugyan ez az érték a közelében sincs az idén március elején látott 658 bázispontos mélypontnak).

Míg az MNB egyik szemét az inflációs kilátásokon tartja, a másik szemét a globális kockázatéhség változásait lekövető különböző indikátorokra szegezi: ilyen mutatónak tekinthető a CDS ráta (alacsony, de egyre volatilisebb), a forint árfolyama (hat hónapos mélypontot tesztel), a kötvényhozamok (enyhébb kereslet, megugró hozamok) és az S&P index (elakadva az éves csúcs közelében, év végi profitrealizálások).

Az év végéhez közeledve minden indikátor kézzel foghatóan egy egyre idegesebb piacról árulkodik. Ez a feszültség pedig nem csupán onnan ered, hogy egyelőre még teljes bizonytalanság övezi milyen stratégiai befektetéseket fognak eszközölni az alapkezelők, illetve az eddigi portfóliójukat mennyire variálják át jövőre. Akárhogy is döntenek azonban az intézményi befektetők, a középtávú kockázati tényezők így is egyre közelebb kerülnek a várakozások horizontján:

- a tavalyi gazdaságösztönző programok hatása kezd valamelyest lemerülni;
- a globális kamatemelési ciklust már két negyedéven belüli elkezdheti árazni a piac (amivel fokozottan nehéz lenne szembemenni és az MNB-nek és potenciálisan tovább csökkenteni az alapkamatot, ami veszélyesen összeszoríthatná a hazai állampapírok prémiumát);
- a hazai választások közeledtével fokozódhat a bizonytalanság;
- nem lehet még látni, hogy a szuverén országok kötvénykibocsátási dömpingje hogyan fog lebonyolódni.

A madártávlatból visszaereszkedve a december 21-i kamatdöntés legfontosabb kérdése azonban továbbra is az, hogy 25 vagy 50 bázispontot vág az MNB, illetve a döntést követő kommunikációjában milyen magyarázatot ad a lépésre. Amennyiben a jegybank a negyedszázalékos, óvatosabb monetáris lazítás mellett dönt ,félő, hogy a jelenlegi, illetve leendő kötvénytulajdonosok a lépést sárga jelzésként fogják értékelni és elkezdik kötvényportfóliójukat leépíteni, illetve további hozameséssel nem számolva, alacsonyabb érdeklődést fognak mutatni (a gyenge forint részben már ezt is tükrözheti). Mindezt pedig csak fokozhatja, hogy ha  az eddig kiszámítható tempójú kamatvágási ciklus még az idén megtörik, ennek „üzenete” már a 2010. január 1-jétől érvényes befektetési stratégiájukban érvényesülhet a piacmozgató nagyobb alapoknak.

MNB kamatdöntés: lemegy-e az utolsó feles?
Infláció: nincs nyomás, mert nincs pénzünk
Amerikai és osztrák hírek dobálhatják a forintot
MNB: nem teljesen megalapozott a piaci optimizmus
Semmi kétség: tovább kell lazítani

Privátbankár

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG