1p
Öt év alatt alaposan átrendeződött a vállalati banki piac Magyarországon, a cégek mintegy 660 ezer bankszámlát nyitottak ez idő alatt és ennek 93 százalékát a legnagyobb 12 pénzintézetnél és a takarékszövetkezeti hálózat tagjainál.

A céginfo.hu elemzésében az elmúlt öt évben nyitott új céges bankszámlákat vizsgálta. Ebben az időszakban változott a pénzintézetek népszerűsége a vállalati szektorban: 2008-ban és 2009-ben még legtöbb új számlával büszkélkedő CIB tavaly már csak a nyolcadik volt, és az idei első négy hónapban is ezt a helyezést érte el. A 2008-as listán még második Raiffeisen a következő évben már csak hetedik volt, ötödiknél jobb helyet azóta sem tudott elérni. A 2008-ban és 2009-ben harmadik OTP 2010 óta minden évben az első helyet szerzi meg, tavaly és tavalyelőtt az Unicredit és a K&H végzett a második és harmadik helyen (2008-ban még csak az ötödik és hatodik helyeken voltak). Az összes takarékszövetkezet együtt 2012-ig minden évben dobogós - 2009-ben második, a többi évben harmadik -, míg tavaly negyedik lett volna, és idén ismét a harmadikok lennének az OTP és a K&H mögött.

A legtöbb bankszámlát az OTP-nél nyitották a vizsgált időszakban, az összes takarékszövetkezet együtt a második lenne, míg a következő három helyen szinte holtversenyben áll három pénzintézet, a CIB, az Unicredit és a K&H.

Az OTP folyamatosan növelte súlyát a vállalati banki piacon - az új nyitások száma csak tavaly esett vissza, de az országos átlagnál jóval kisebb, alig 3 százalékos mértékben -, a K&H minimális növekedést ért el minden évben, és 2012-ben szintén az országosnál kisebb visszaesést szenvedett el. Az Unicreditnek 2010-2011-ben sikerült nagyon erősen magához vonzania a vállalati ügyfeleket, a Raiffeisen nagyon nagy visszaesés után 2010-től stabilizálta a helyzetét, míg az Erste Bank évekig tartó stabil teljesítmény után tavaly szenvedett el komoly veszteségeket. Az MKB, a Citibank és az FHB 2011-ig lendületesen növelte az új vállalati ügyfelei számát, a Budapest Bank 2010 óta erősödik folyamatosan a cégek körében, és a Raiffeisen mellett a másik olyan pénzintézet tudott lenni, ahol az új bankszámlák száma 2012-ben magasabb volt, mint egy évvel korábban. A takarékszövetkezetek javuló helyezése a kiterjedt országos hálózatnak és a rugalmasabb helyi ügyintézésnek tudható be.

A legnagyobb pénzintézetek piaci részesedése folyamatosan a 93-94 százalékos sávban mozog. A kisebb pénzintézetek - mint a TOP listáról éppen csak lemaradó AXA Bank vagy a Kinizsi Bank - nem tudják növelni részesedésüket. A koncentráció ráadásul erősödni tűnik, míg 2008-ban (a takarékszövetkezeteket egyként kezelve) 44, idén már csak 37 olyan pénzintézet volt, ahol április végéig legalább egy számlát nyitott egy társas vállalkozás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
Pénzügyi szektor Nyugdíjpénztári toplista: kihirdették a Klasszis 2026-os díjazottjait
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:44
Nemcsak a hozam, hanem a kockázat és az árfolyam-ingadozás is számított a Klasszis nyugdíjpénztári díjain, ahol öt kategóriában ismerték el a legerősebb portfóliókat.
Pénzügyi szektor Hold Alapkezelő, Apelso Trust és a legjobb privátbankárok: íme, a Klasszis-díjazottak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:29
Szolgáltatói kiválóság, tanácsadói teljesítmény és szakmai együttműködés: ezek kerültek a középpontba a Klasszis Média első privátbanki díjátadóján.
Pénzügyi szektor Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 15:45
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Pénzügyi szektor Soha nem tartoztak még ennyivel a magyar háztartások a bankoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 16:25
Rekordmagas szintre emelkedett a magyar háztartások banki hitelállománya: elérte a 13 497 milliárd forintot – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Ez azt jelenti, hogy elméletben minden magyarra nagyjából 1,4 millió forintnyi banki tartozás jutna.
Pénzügyi szektor NAV: ma éjfélkor jár le a határidő
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:46
A NAV ma éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár tao-, és több mint 100 ezer társaságtól kivabevallást.
Pénzügyi szektor Megduplázták a lakáshitelek törlesztésére fordított pénzt az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 12:43
Csak az első negyedévben több mint 1,7 milliárd forint egészségpénztári megtakarítást fordítottak lakáshitel-törlesztésre a tagok, kétszer annyit, mint 2025 első három hónapjában – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba tízezrek léptek be egy év alatt, és jelentősen nőttek a befizetések is.
Pénzügyi szektor Megint rekordott szállított – lepipálja a konkurenciát ez a hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 12:29
A bővülő eredmény a szektor átlagához képest is kiemelkedő.
Pénzügyi szektor A devizavétel most észszerűbbnek tűnik, mint a forintbefektetés
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 13:51
A Blochamps Capital szerint a 3 legnagyobb hitelminősítő rövid távon még kivárhat Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor egyre nehezebb olyan piaci érvet találni, amely tartósan a mostaninál erősebb forint mellett szólna. Bár a nominális árfolyam potenciális hatása a magyar gazdaságpolitikai vitákban sokszor jelentősen túlbecsült-, mégis fontos sarokpont a vállalkozásoknak, hogy az EU-pénzek megszerzésének kérdése, a költségvetési pálya és a kamatkülönbözet alakulása ősszel újra nyomás alá helyezhetik a hazai devizát. Ez pedig a vagyonosok mellett a nyaralásra készülő lakossági ügyfelek valutavásárlási kedvét erősíti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG