A jegybank azt akarja, hogy az önkéntes nyugdíjpénztáraknál lévő megtakarítások biztonságban legyenek, amire egy garanciaalap lenne a legjobb megoldás. Erről Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke beszélt az előző héten egy konferencián, amit az Önkéntes Pénztárak Országos Egyesülete rendezett.
Jelenleg ugyanis nincs garantálva a tagok megtakarítása, vagyis egy havária esetén – amit a jogszabályok, illetve az alap belső szabályzatai körülírnak – a nyugdíjra készülők adott esetben minden megtakarításukat elveszíthetnék. Ennek persze kicsi, vagy még annál is kisebb az esélye, de mit lehet tudni?
A továbbiakban az vár tisztázásra, hogy a szektornak egy új garanciaalapot kell létrehoznia, vagy becsatlakoznak valamelyik meglévő alapba. A leginkább kézenfekvő megoldás a Pénztárak Garancia Alapja lenne, az áll ugyanis profil szerint a legközelebb az önkéntes pénztárakhoz. Ugyanakkor ez az alap jelenleg tetszhalott állapotban van: ügyfelei a magán-nyugdíjpénztárak, amelyek éve óta nem fizetnek garanciadíjat az alapba. Ennek gyökere a 2010-es visszaléptetési ultimátumig vezethető vissza.
Milyen példák vannak?
Mindenesetre az utolsó díjfizetéses időszakban a tagdíj 0,35 százalékát kellett befizetniük a pénztáraknak. Ezt tekinthetjük kiindulási alapnak. Figyelembe véve, hogy az önkéntes nyugdíjpénztáraknak idén az első félévben 47,9 milliárd forint volt a tagdíjbevételük a jegybank adatai szerint, 167 650 000 forint lenne a garanciaalapba fizetendő összeg júniusig, amennyiben ezt a szabályt alkalmaznák az önkéntes pénztárak esetében. Éves szinten ez 335 300 000 forintot jelentene, pontosabban többet, mert a második félévben általában magasabb a pénztári befizetés (nem függetlenül az érvényesíthető adókedvezmény miatt, ez általában decemberben hat látványosan a befizetésekre).
Vagyis ha 400 millió forinttal számolunk, nem járunk messze a valóságtól. Ennél azonban nagyobb is lehet a garanciaalapba fizetendő összeg, amennyiben más garanciaalapokhoz hasonlóan egyszeri csatlakozási díjat is kellene fizetniük a pénztáraknak. A hitelintézeteknél az Országos Betétbiztosítási Alap látja el ezt a feladatot, ahová az új belépőnek először is a jegyzet tőkéjének a 0,5 százalékát kell befizetnie. Ezután évente kell díjat fizetni, amelynek alapja jelenleg a kártalanítási kötelezettség: az állomány 0,3 százaléka a díjfizetés felső határa. (Lejjebb bemutatunk egy másik számítást is, ami azért nagyobb felszámított díjat jelentene a tagok számára.)
De ki fizet a végén?
Kérdés, hogy végső soron kinek kellene megfizetnie ezeket a díjakat. A díj alanyai természetesen a pénztárak lennének, de ahogy ilyen esetekben megszokott, mint költség ez is beépülhet valahogy a tagok befizetéseiből levont tételekbe.
A levonható költségek arányát az önkéntes nyugdíjpénztárak állapítják meg, figyelembe véve a jogszabályi kötöttségeket. Van olyan pénztár, amelyik a tagdíjtól függően 1-10 százalékos sávban érvényesíti a költségeket, vagyis ennyit vonnak le a befizetésekből. Máshol ennél szűkebbre szabják a költséghányadot. Egy konkrét példában: az egyik pénztár a 10 ezer forintot meghaladó, de a 300 ezer forintot nem túllépő havi befizetés után 5,6 százalékot von le működési tartalék címén, további 0,01 százalékot pedig likviditási tartalékba helyez.
Minden pénztár érdeke, hogy megtartsák ügyfeleiket, ugyanakkor náluk is minden fillér számít, amennyire lehet, igyekeznek a lehető legoptimálisabban kialakítani a költségstruktúrájukat. Két út áll most előttük: vagy benyelik a garanciadíjat, és a pénztárak mögött álló anyaintézmények teremtik elő annak fedezetét, vagy megpróbálják elérni a figyelembe vehető költségekre vonatkozó jogszabályi korlátok oldását, hogy ezt a költségelemet is elszámolhassák az ügyfelek felé. Ez az adott esetben néhány tizedszázalékos tétel éppenséggel még pont beleférne a jóváhagyott költséglimitekbe, attól függően, hogy mennyi a havi befizetés (mint említettük, a befizetések szerint sávos rendszerben állapítják meg a költségeket a pénztárak).
A lehetséges lépésekről megkérdeztük a pénztárakat tömörítő Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségét, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy várakozásaik szerint, ha egy ilyen szabály előírásra kerül, akkor azt a jogalkotó komplex hozzáállással kezeli és gondol annak fedezeti megvalósítására is. Egyelőre várják a vonatkozó szabályt és annak fényében tudnak bármit is mondani ezzel kapcsolatban.
Ebből arra tudunk következtetni, hogy a pénztárak szerint a jogalkotói munkának ki kell térnie a fedezet biztosítására is. A válasz ismeretében az ötletgazda Magyar Nemzeti Bankot is megkerestük, hogy mi a további teendő. A jegybank álláspontja szerint a jogalkotóval és az érintettekkel áttekintendő egy pénztári garanciaalap létrehozása és a biztosítási garanciaalap megerősítése Magyarországon, amely tovább erősítené a közbizalmat ezen szektorok iránt. A jegybanki kommunikációs részleg mindehhez hozzátette, hogy az ilyen típusú garanciaalapok léte ma természetes a hitelintézeti és befektetési piacon, a biztosításoknál és pénztáraknál is kedvező lenne tehát ennek bevezetése. A témában jelen pillanatban Windisch László alelnök úrnak az ÖPOSZ konferenciáján előadott fő üzenetei az irányadók, további információk később várhatók – közölte portálunkkal a jegybank.
Amiből annyi mindenképpen kiderül, hogy nem pusztán az önkéntes nyugdíjpénztári piac becsatlakoztatásáról van szó, hanem általában a biztosítási és pénztári szektoréról. Annak módjáról egyelőre nem kívántak nyilatkozni, de ha jól értjük a jegybanki választ, akkor egy új alap felállításáról lenne szó, nem pedig valamelyik meglévőhöz – Országos Betétbiztosítási Alap, Befektető-védelmi Alap, Pénztárak Garancia Alapja – sorolnák be ezeket az intézményeket.
Mindezek alapján nehéz megmondani, hogy amennyiben feláll az új alap, mekkora költség jutna egy pénztártagra. Azt pedig végképp nem lehet most megmondani, hogy ezzel a tétellel csökkenne-e a befizetett tagdíj összege, vagy a pénztárak más módot találnak a költség kigazdálkodására.
Mégis, mennyi az annyi?
Mindenesetre a jegybank legfrissebb statisztikája szerint 2018 első félévének végén 1 139 363 fizető tagja volt az önkéntes nyugdíjpénztáraknak. Vagyis a cikkünkben említett paraméterek mellett - a 2011 előtt érvényesített magánpénztári garanciadíjjal számolva - átlagosan 351 forint jutna évente egy pénztártagra. Természetesen ez csak elmélet, semmi garancia nincs arra, hogy 0,35 százalékos éves díjat számol majd fel az új alap a pénztáraknak, mint ahogy azt sem tudjuk jelenleg, hogy mekkora lesz az egyszeri csatlakozási díj. Az általunk számolt 351 forint nem tűnik vállalhatatlanul nagy összegnek, de figyelembe kell venni, hogy ezt csak egy potenciális éves díjból vezettük le, nem kalkulálva a belépés összegével.
Annyi kapaszkodónk van még, hogy Windisch szerint a pénztártagok vagyonát 30-30 millió forintig biztosítaná az alap, amelyet az alelnök szerint egy közepes méretű pénztár vagyona 10 százalékának megfelelő összeggel kellene feltölteni. Amit lehet úgy értelmezni, hogy összesen ennyi pénz lenne az alapban, meg úgy is, hogy például egy közepes pénztár esetében a vagyona 10 százalékának megfelelő befizetéssel érdemes számolni. Elég nagy a szórás, a tavalyi adatok alapján piaci érték szerint 248,5 milliárd forint volt a legnagyobb, pár százmillió a legkisebb pénztári vagyon. Kiindulva tehát egy 50 milliárdos, közepesnek tekintett vagyonból (a 38 feltüntetett pénztárból néhánynak haladta meg a 100 milliárdot a vagyona, a többség ez alatt volt), 5 milliárdos hozzájárulás adódik az alapba. Ami tagonként 4388,4 forintot jelentene átlagosan, de ez meg azért lehet félrevezető, mert a biztosítók ügyfeleit is figyelembe kellene venni, ami értelemszerűen mérsékelné az egy emberre, egy számlára jutó átlagos garanciadíjat. Ha 5 milliárdból töltik fel az alapot, akkor az csak 166 ember teljes kártalanítására lenne elég, kiindulva a 30 milliós plafonból. Ha viszont az egy tagra jutó átlagosan 1,22 millió forintos vagyonból indulunk ki, akkor 4098 ember vagyonát lehetne biztosítani a garanciaalapból. Ez is meglehetősen szerény szám, vagyis feltételezhetjük, hogy az egész szektorra értelmezett 5 milliárd forint nem lenne elég az alap feladatainak ellátására, jóval több pénzre lenne szükség. Vagy az alap folyamatos feltöltésére, az éves díjakból. Ebben az esetben viszont az egy tagra jutó díj is másként alakul, évente jelentkeznek a költségek - hangsúlyozva, hogy kalkulációink elméletiek, egyelőre semmilyen jogszabály, iránymutatás nem áll rendelkezésre.
A beruházások ugyanis a harmadik negyedévben is éves szinten két számjeggyel zuhantak. 
