1p
Londoni feltörekvő piaci elemzők jóval agresszívabb kamatvágást várnak a magyar jegybanktól, mint a piaci konszenzus
Az általánosan várt fél százalékpontos enyhítésnél jóval agresszívabb kamatcsökkentésre is elszánhatja magát hétfőn a magyar jegybank, mivel ezt most lehetővé tennék a piaci körülmények - jósolták csütörtökön londoni feltörekvő piaci elemzők.

A 4cast nevű vezető gazdasági előrejelző és elemző cég szakértői szerint az MNB Monetáris Tanácsa "nagyon erőteljes inflációs érvekkel felfegyverkezve" lephetné meg ismét a piacot a vártnál esetleg nagyobb csökkentéssel, és egy ilyen lépés mellett szólna az egyre javuló piaci háttér is.

A ház elemzői csütörtöki értékelésükben "nagyon jelentősnek" nevezték annak esélyét, hogy a magyar jegybank a szeptember 28-i kamatdöntő értekezleten a piaci konszenzusban szereplőnél meredekebb enyhítésről dönt. A 4cast a maga részéről a jelenleg 8,00 százalékos alapkamat 0,75 százalékpontos csökkentését jósolja, de közölte: nem zárja ki a júliusihoz hasonló mértékű, újabb 1,00 százalékpontos kamatcsökkentést sem jövő hétfőn.

A cég szerint a monetáris tanácsnak több jó indoka is lenne a várakozást meghaladó csökkentés megfontolására. Az egyik az, hogy a piaci kondíciók nagyon kedvezők: a szuverén törlesztéskockázatra köthető határidős piaci csereügyletek (CDS) árazása Magyarország esetében, tíz éves futamidőre 30 bázisponttal csökkent az utóbbi egy hónapban, és ismét a Lehman Brothers nagybank bukása előtti szinten jár.

Emellett a magyar kormánykötvények hozama is mintegy 40 bázispontot csökkent a tíz éves lejárati kategóriában, és az euró/forint-árfolyam is "nagyon nyugodt", stabilan a 270-275-ös sávban van.
Mindez javuló befektetői bizalmat jelez, bár ez önmagában talán még nem lenne elegendő érv a várt fél százalékpontnál nagyobb kamatcsökkentéshez.

A 4cast szerint azonban az infláció átbillentheti a mérleget. A legutóbbi két inflációs adat azt jelzi, hogy a júliusi áfaemelés átszűrődési rátája sokkal kisebb volt a vártnál, alig több mint 50 százalék, jóllehet az első két hónap után 80-90 százalékos ráta "lett volna normális".

Az "igen biztató" inflációs számok erőteljes lefelé mutató sokknak felelnek meg a reálkamat-várakozások szempontjából, és nagyon erős érveket szolgáltatnak a pénzügypolitikai testületnek  egy nagyobb lépés megtételére - áll a 4cast csütörtöki elemzésében.

A cég szerint két olyan tényező is van azonban, amely a vártnál nagyobb csökkentés ellen szól. Az elmúlt hónapok részvénypiaci fellendülése most már "túlfeszítettnek" tűnik, és lehetséges egy nagyobb korrekció, ami pénzügypolitikai óvatosságra int, vagyis arra, hogy az MNB inkább hosszabb távra húzza szét a monetáris enyhítést. Ez akár elég erős érv is lehetne arra, hogy a fél százalékpontos kamatcsökkentés felé billentse a mérleget - akkor, ha a magyar jegybank júliusban már nem hajtott volna végre egy 1,00 százalékpontos enyhítést, megmutatva, hogy kész a pillanatnyi lehetőségeket kihasználva meredek csökkentésre is - áll az elemzésében.

A cég szerint a másik fő ellenérv a nagyobb mértékű csökkentéssel szemben az lehet, hogy a monetáris tanács esetleg tart a szélsőségesen agresszív kamatcsökkentési várakozás kialakulásától, és attól, hogy ez aláássa hitelességét - és végső soron a forintot.
A londoni Cityben konszenzussá vált a magyarországi kamatcsökkentési ciklus folytatódásának előrejelzése, jóllehet az enyhítés várható mértékéről eltérnek a prognózisok.

A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői a vártnál számottevően jobb augusztusi magyarországi inflációs adatsor ismertetése után az addigi 7 százalékról 6,50 százalékra módosították az idei év végi MNB-kamatszintre adott előrejelzésüket, és jövőre 6 százalékos MNB-kamatot jósoltak. Megjegyezték ugyanakkor, hogy 6 százalék alatti kamatszintnek már negatív átgyűrűző hatása lehet a forintra a kockázatvállalási hajlam gyengülése esetén.

A Wood & Co. nevű, Kelet-Közép-Európára szakosodott befektetési társaság elemzői azonban jövőre 5 százalékos magyarországi jegybanki kamatmélypontot is elképzelhetőnek tartanak, a Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege pedig 2010 végére 3,50-5,50 százalék közé csökkenő magyar jegybanki kamatot valószínűsít.

A Barclays Capital - a City egyik vezető befektetési pénzintézete - által e héten kiadott negyedéves felzárkózó piaci elemzés szerint ugyanakkor a magyarországi piaci és makrofolyamatok indokolnák, hogy a magyar jegybanki alapkamat már 2010 első negyedének végére 5 százalékra csökkenjen. A londoni nagybank szerint a következő két negyedév azért is kínál jó lehetőséget a gyors kamatcsökkentésre, mivel az amerikai Federal Reserve és az euróövezeti jegybank (EKB) majdani szigorítási ciklusainak kezdete még odébb van, a globális kockázatvállalási hajlam javul, a magyar gazdasághoz kapcsolódó kockázatok pedig láthatólag jelentősen mérséklődtek.

MNB - 2 év után újra 7,5% lesz az alapkamat?
London: így kell gyorsan kamatot csökkenteni
MNB: az ÁFA meglepte a monetáris tanácsot
Meghökkentő optimizmus Magyarországról

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG