1p
A harmadik negyedévben érezhetően csökkenniük kellene a deviza alapú lakossági jelzáloghitelek törlesztő részleteinek
A közelmúltban a jegybank száz bázisponttal csökkentette az irányadó rátát, a forint árfolyama is jelentősen erősödött a márciusi szintekhez képest, továbbá a magyar hitelkockázati mutató is csökkent az elmúlt időszakban, így a harmadik negyedévben érezhetően csökkenniük kellene a deviza alapú lakossági jelzáloghitelek törlesztő részleteinek – véli Rajné Adamecz Ildikó, a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég partnere.

A szakember hozzáteszi: „A jelenleg kidolgozás alatt álló, várhatóan szeptember közepén érvénybe lépő banki magatartási kódexre egy jól működő piacgazdaságban nincs szükség. Az ilyen piacokon ugyanis, az alapvető banki üzleti etika elvei szerint, a hitelintézetek csak a közgazdaságilag is indokolható költségeket hárítják át az ügyfeleikre.”

Rajné Adamecz Ildikó szerint indokolt, hogy a bankok szerződést módosítsanak és emeljék a törlesztő részletek mértékét, amennyiben azt forrásoldali költségváltozások – például a jelentősen emelkedő jegybanki kamatszint, vagy a devizahitelek esetében drasztikusan gyengülő forintárfolyam – indukálják. Véleménye szerint ugyanakkor elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy egyes piaci szereplők a megemelkedett humánerőforrás, illetve marketing költségeikre hivatkozva módosítsák egyoldalúan a hitelszerződéseket. Az ilyen működési típusú költségeket ugyanis a bankoknak a kapott és fizetett kamatbevételek különbségéből kell fedezniük. A működési költségek áthárítása helyett hatékonyságjavító, racionalizáló intézkedéseket kellene végrehajtaniuk.

„Véleményem szerint nem elsősorban önkorlátozó magatartási kódexre, hanem a hitelesek érdekében hatékonyan fellépő és széles jogkörrel rendelkező, független fogyasztóvédelmi szervezetre lenne szükség. Ennek a független fogyasztóvédelmi szervezetnek kellene elérnie, hogy a hitelintézetek és egyéb pénzügyi vállalkozások a jövőben sokkal alaposabb és közérthetőbb tájékoztatást nyújtsanak az ügyfeleknek, annak érdekében, hogy azok képesek legyenek felmérni saját pénzügyi tehervállalási képességeiket. Szintén a fogyasztóvédelem feladata lenne szabályozni az ügyfelek bankváltási szándékának megkönnyítését: a nehéz helyzetben lévő hiteleseknek sok esetben alternatívát jelenthet, ha egy másik bank, más feltételekkel, átvállalja finanszírozásukat, ám erre jelenleg csak magas felárakkal van lehetőségük” – fejti ki Rajné Adamecz Ildikó, a BDO Forte partnere.

„A kockázatelemzési rendszerek és hitelbírálati folyamatok szigorodásával párhuzamosan szükség lenne egy olyan központi információs rendszer létrehozására is, amely megbízható tájékoztatást nyújt az ügyfelek valamennyi hiteléről és kezességvállalásáról annak érdekében, hogy a bankok hiteles információk alapján, felelős hitelezési politikát folytathassanak.” – mondja Rajné Adamecz Ildikó.

„További kérdés a magatartási kódex bevezetése kapcsán, hogy az abban foglalt alapelveket a bankok mellett az egyéb pénzügyi vállalkozások is magukénak vallják-e. Az egyéb pénzügyi vállalkozások fő tevékenysége is a jelzáloghitelezésre, hitelközvetítésre, lízingre és faktoringra terjed ki, így ezek is módosíthatják egyoldalúan a hitelszerződéseket. Véleményem szerint elősegítené a piaci transzparenciát, és az ügyfelek számára is nagyobb biztonságot jelentene, ha a pénzügyi közvetítő vállalkozások is igazodnának a magatartási kódex alapelveihez” – teszi hozzá a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég partnere, Rajné Adamecz Ildikó.
 
A devizaadósoknak akart kedvezni a jegybank?
Bankszektor: a hitelezés az egyetlen akadály
A betéti kamatok gyorsabban csökkennek
GVH: korlátozható a devizahitelezés
Kilakoltatások: nem csak az áldozatok felelősek?
MSZP: a megemelt törlesztő prémiumra kellett?

Privátbankár

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG