1p
Az Európai Unió pénzügyminiszterei csütörtökre virradóra, 16 órás tanácskozás után sem tudtak végleges megállapodásra jutni a magasabb tőkemegfelelési kritériumokat előíró szabályozásról, s ezért a végső döntést május 15-re halasztották.

Az unió soros elnökségét betöltő dán pénzügyminiszter, Margrethe Vestager az Ecofin tanácskozásának végeztével tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy "nagy haladást értek el, van már szerződés, de még folytatni kell a technikai munkát" a dokumentumon. Vestager szerint a következő találkozóig, május 15-ig így mindenképpen várni kell.

A bizakodó nyilatkozatra azt követően került sor, hogy több résztvevő miniszter is úgy foglalt állást a vitában: a megállapodás hiányának bejelentése a találkozó végeztével nagyon negatív üzenetet küldene a piacoknak és katasztrófával érne fel.

A dán pénzügyminiszter ugyanakkor nem tért ki a megállapodás összes részletére, arra hivatkozva, hogy túl sok kérdésről van szó. Mindenesetre megjegyezte, hogy a 20 vitatott pontból "egy sem maradt nyitva", minden kompromisszumot szövegbe foglaltak. Vestager a nap legvitatottabb témájára is utalt ezzel, vagyis hogy egyensúly legyen az egységes piac tiszteletben tartása és a nemzetek rendelkezési szabadsága között a bankok tőkeszabályozásának szigorítását tartalmazó Basel III megállapodás tekintetében.

A britek még szigorúbbak lennének

A 2010-ben kidolgozott nemzetközi megállapodás értelmében az egyes országoknak maguknak kell gondoskodniuk arról, hogy az új szabályok 2019-re életbe lépjenek, így arról is, hogy a szükséges tőkeemelés (a szavatoló tőke növelése) jövőre megkezdődjön. Az Európai Unió azonban a nemzetközi megállapodáson belül saját tagországaira egységesebben vonatkozó szabályozást kívánna kidolgozni. A szerdai találkozón a legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy milyen mértékben lehetnek az egyes tagországok még szigorúbbak az előírásnál, azaz milyen mértékig engedjék még magasabb tőkemegfelelési mutatók előírását azoknak a tagállamoknak, amelyek tovább kívánnak menni a nemzetközi szabályozásnál.

Utóbbiak csoportját Nagy-Britannia vezeti, amely - a világ egyik legnagyobb pénzügyi központját, a londoni Cityt is birtokló tagállamként - szeretne kellő rugalmasságot élvezni ezen a területen.

A Bázel III megállapodás 2 százalékról 7-re emeli a magtőkére vonatkozó tőkemegfelelési mutatót, és további 2,5 százalék elkülönítését vetíti előre a fellendülés időszakában. A brit delegáció és a hozzá csatlakozó más tagállamok azért kardoskodtak, hogy nemzeti hatáskörben ennél is magasabb tőkekövetelményeket határozhassanak meg. George Osborne brit pénzügyminiszter az ülés után azt hangoztatta, nem engedheti, hogy lazítsanak az uniós szabályozáson.

A kirajzolódó kompromisszum szerint egyes tagállamok akár 3-5 százalékponttal is nagyobb tőkemegfelelési mutatókat írhatnának elő a nemzetközi szabályozásban szereplőnél, de 3 százalék fölött ehhez már előzetesen el kell nyerniük az uniós partnerek beleegyezését. A most kidolgozandó szabályok az EU-ban több mint 8300 bankra vonatkoznak majd, és sokuk esetében - euróban mérve - milliárdos nagyságrendű tőkeemelést követelnek meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG