1p
2008. második felében már számítani lehet az EKB és a svájci jegybank kamatvágására, de a kockázati felár miatt a hazai lakossági hitelkamatok mérséklődése az idén még nem várható
„2008 második félévében lehet számítani az Európai Központi Bank és a svájci jegybank kamatcsökkentésére, de a magasabb kockázati felárak miatt a lakossági hitelkamatok mérséklődése itthon csak 2009-ben várható” – mondta el Hegedűs Éva, a BG Hitel és Lízing vezérigazgatója.

„A jelzáloghitel-piaci körülmények egyfelől indokolttá teszik a finanszírozók óvatosabb magatartását, másfelől a tavalyi évben jelentős növekménnyel záró hazai jelzáloghitel állomány bővülésére számítunk ebben az évben is” - összegezte várakozásait Hegedűs Éva, a BG Hitel és Lízing vezérigazgatója. A háztartások eladósodásának trendje a korábbi EU15 kevésbé fejlett országainak példáját követheti.

Spanyolországban, Portugáliában 1995-től, Görögországban 2000-től a hitelkamatok csökkenése, a futamidő növekedése és a jövedelem emelkedése a háztartások hitelkeresletének élénkülését eredményezte, a törlesztési teher mérsékelt növekedése mellett. „Véleményem szerint hasonló tendencia várható Magyarországon is, s 2008. második félévben már számítani lehet az Európai Központi Bank és a svájci jegybank kamatcsökkentésére, de ennek ellenére a magasabb kockázati felárak miatt a lakossági hitelkamatok mérséklődése az idén még nem várható.”

A hazai jelzáloghitel piac jelentős változáson ment keresztül, meghatározóvá vált a hitelközvetítők szerepe. „Nem érezzük a fiókhálózat hiányának hátrányát, hiszen míg a piac meghatározó szereplői több száz bankfiókkal is 50-60 százalékos közvetítői arány mellett finanszíroznak, nem kiugró, hogy ez az arány nálunk 70 százalékra tehető” – jelentette ki Hegedűs Éva. A saját értékesítési hálózattal nem rendelkező, e tekintetben speciális finanszírozónak mondható BG Hitel és Lízing 2007-ben 8,4 milliárd forintot helyezett ki, és az idei első négy hónapban folyósított hitelek összege is meghaladta a 4 milliárd forintot.

A trendszerű átalakulás oka a megváltozott vásárlói magatartás. Ma már az ügyfelek jelentős hányada nem csak egy bankkal áll kapcsolatban, s a hitelkihelyezés több mint fele a közvetítőkön keresztül történik, ahol a konstrukciók versenyképessége a döntő tényező. A BG Hitel és Lízing jövedelem alapú hiteleinek árazása számottevően alacsonyabb, mint a tisztán fedezet alapú hiteleké, s a hazai piacon e tekintetben jelenleg több százalékos tényleges különbség is megfigyelhető.

A BG H&L árazása egy-egy szegmenst nagyon erősen megcélozott az ügyfél várható kockázata alapján. A társaság elsősorban a kevésbé kockázatos, jó fizetőképességű hitelfelvevőket célozza, arra törekedve, hogy számukra a piacon legkedvezőbb törlesztőrészleteket kínálja. E stratégia hatékonyságát jelzi az átlagos hitelnagyság értéke, mely a piaci átlagot meghaladva 8 millió forintos nagyságú. A társaság kitettségét az is kedvezően befolyásolja, hogy a finanszírozási összeget az ügyfelek többsége ingatlanvásárlásra fordítja - olasható a BG H&L közleményében.

Harmadolt törlesztőrészlet: egy hitel mind felett
Céges adósságok: még nem lehet nagy levegőt venni
Három ilyen fogás ritkán jön egyszerre
Egy félszobával nagyobbak lettek a lakások
Viszi a bank a házat! Fekete év lesz az idei
Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG