5p

A lakáshitelek folyósítása kiugró volt az Erste Banknál az idei év első felében, abból 34 százalékkal helyeztek ki többet, mint az előző év azonos időszakában. Ennél csaknem kétszer jobban bővültek a kisvállalkozói hitelfelvételek. A fogyasztási kedv visszatérését tükrözi, hogy az Erste a személyi kölcsönökből 2021 első felében többet folyósított, mint az előző év azonos időszakában. Ami azért nagy szó, mert közben a megtakarítási kedv sem lankadt, a kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – egy év alatt 19 százalékkal izmosodott.

Eredményes első félévet zárt az Erste Bank, 31,8 milliárd forintos adózott nyereséget ért el – hangzott el a pénzintézet idei első félévi eredményeit bemutató sajtótájékoztatóján. A pénzintézet működési bevételei – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – részben egyedi hatások miatt 2021 első hat hónapjában 24,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a nettó kamatbevételek 19, a díj- és jutalékbevételek pedig 17,8 százalékkal emelkedtek, míg a kereskedési és konverziós bevételek 25,5 százalékkal. 

Kezdenek visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Fotó: MTI
Kezdenek visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Fotó: MTI

A működéssel kapcsolatos kiadások a bevételektől jóval elmaradó mértékben, 5,1 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 45,5 százalékkal, 49,5 milliárd forintra emelkedett.

A költség/bevétel arány is nagyot javult éves összevetésben: június végére 44,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 52,9 százalékról. Ez azt tükrözi, hogy az Erste az egyik leghatékonyabb bank Magyarországon – mutatott rá Jelasity Radován, a hitelintézet elnök-vezérigazgatója.

Az ügyfélhitelek állománya június végén 7,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az új hitelek kihelyezése ugyanakkor lassult, 10,6 százalékkal maradt el 2020 első hat hónapjának teljesítményétől. A nem teljesítő ráta ugyanakkor a tavaly június végi 2,1-ről 2,9 százalékra nőtt.

A lakossági területen az új kihelyezések értéke megegyezik a tavalyival, az összetétele azonban lényegesen más. Akkor a babaváró hitel volt a húzóerő, az idén a jelzáloghitelezés felpattanása – mutatott rá Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. A fogyasztás élénkülésével a személyi kölcsönök és az új hitelkártya-igénylések is nőttek és ez nem fékeződött nyáron sem. A mikro, kis- és középvállalkozások körében az új Széchenyi-kártya iránt is nagy volt a kereslet.

Ami a számokat illeti, az Erste Bank teljes lakossági hitelállománya 18 százalékkal nőtt a tavalyi első félévhez képest. A lakáspiac dinamikáját követő lakáshitelek folyósítása 34 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A személyi kölcsönök folyósítása meghaladta a tavalyi időarányos teljesítményt, a babaváró-kihelyezések azonban alulmúlták az előző évi hasonló időszakot. A kisvállalkozók esetében az új kihelyezés 66 százalékos növekedést mutat éves összehasonlításban. 

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – egy év alatt kiemelkedően, 19 százalékkal, 3965 milliárd forintra nőtt június végére, ezen belül a befektetések aránya 58 százalék volt. A továbbra is magas lakossági megtakarítási kedv és a kamatkörnyezet ugyanis egyre nagyobb arányban az értékpapír-befektetések felé tereli az ügyfeleket. Annyi a változás, hogy az új befektetésekben egyre nagyobb arányt képviselnek a kockázatosabbnak mondható értékpapír-osztályok. Jó hír azonban, hogy ezeken belül is a diverzifikált befektetési alapok teljesítménye javult – mondta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vállalati üzletágban az új finanszírozás (hitel és kötvény) volumene 9 százalékkal bővült 2020 első félévéhez képest, míg az állomány stagnált. A kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitelállomány egy év alatt 11 százalékkal gyarapodott, míg az új kihelyezés 23 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának teljesítményét köszönhetően annak, hogy a kkv-szegmensben az ügyfél-elégedettségi mutatóban továbbra is piacvezető az Erste.

A kereskedelmi célú ingatlanoknál az új hitelezés 66 százalékkal nőtt éves összevetésben, a hitelállomány azonban így is 12 százalékkal csökkent. A nagyvállalatok és önkormányzatok esetében az új hitelek volumene 89 százalékkal esett vissza, a hitelállomány egy év alatt 14 százalékkal csökkent. A bank aktívan vesz részt a Nemzeti Kötvényprogramban. Az Erste az idei első félévben négy jegyzést bonyolított összesen több mint 32 milliárd forint értékben – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

Folyamatosan csökken a moratóriumban lévő ügyfelek aránya. Ez a lakossági jelzáloghiteleknél 24 százalék, 10 százalékponttal alacsonyabb a 2020 véginél, míg a személyi kölcsönnel adósoknál 35 százalék, ez 15 százalékponttal volt magasabb a tavaly év véginél. A vállalati hiteleknél még alacsonyabb, 10 százalékos ez az arány, ez pont a fele a 2020 véginek. Nem látjuk, hogy az ügyfelek jövedelmi helyzete romlott volna, sőt még javulás is megfigyelhető - osztotta meg tapasztalatait Harmati László. 

A kormány a nemzeti kerekasztal-beszélgetés lezárulta után dönt a jelenleg 2021. szeptember 30-áig, minden ügyfél által elérhető moratórium sorsáról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG