3p
Üzleti sorokon nagyot alkotott az FHB, ám a banki elszámolás miatt a tavalyi 4,6 milliárdos veszteség közel négyszeresére, 16,2 milliárda emelkedett.

Bankadó és devizahiteles elszámolás nélkül nyereséges lett volna (3,8 milliárdos adattal) az FHB, ám az egyszeri tételeknek köszönhetően a bankcsoport IFRS szerinti konszolidált adózott eredménye a negyedik negyedévben 6,6 milliárd forint, illetve a teljes évet tekintve 16,2 milliárd forintos veszteséget mutat.

Az FHB Csoport konszolidált mérlegfőösszege 2014. december 31-én 769,4 milliárd forint volt, ami 4,3 százalékkal, mintegy 31,9 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az FHB más bankokkal ellentétben szétterítette az év során az elszámolás veszteségét, így a III. negyedévi 7,19 milliárdos mínuszt az elmúlt év utolsó három hónapjában 6,62 milliárdos nettó veszteség követte. A negyedik negyedévben a bank pontosította az elszámolási veszteségre vonatkozó becslését és ennek megfelelően további 5,7 milliárd forint céltartalékot képzett. A teljes, elszámolás veszteségére képzett céltartalék összege 23,6 milliárd forintot tett ki.

Az üzleti eredmény ugyanakkor kedvező: a nettó kamatbevétel az előző negyedévhez képest 687 millió forinttal emelkedett, ami a bankközi- valamint hitel kamatbevételek növekedése mellett a betétek után fizetett kamatok csökkenéséből adódik. A nettó kamatmarzs 2,67 százalékról 2,86 százalékra tudott emelkedni negyedéves alapon – mindezt csökkenő kamatkörnyezetben., de éves szinten is jelentős – 15 bázispontos - volt a marzsbővülés.

Az éves szinten a nettó kamatbevétel 10,3 százalékos növekedéssel 20,6 milliárd forintot tett ki. A nettó díj- és jutalékbevételek összege 35,7 százalékkal, 1,7 milliárd forintra növekedett az előző negyedévhez képest, amelyhez az alapkezelési díjbevételek, a bankszámla szolgáltatások díjbevételei, valamint a garancia díjbevételek növekedése járult hozzá. Éves szinten a nettó díjak és jutalékok volumene közel 24 százalékkal, 5,25 milliárd forintra nőtt. A bank költségei éves szinten 3,5 százalékkal 16,6 milliárd forintra nőttek.

A hitelek 357,7 milliárdos állománya negyedéves szinten 2,5 százalékos visszaesést mutat, éves szinten ugyanakkor nem szűkült a bank hitelállománya. Ennél is jobb hír volt, hogy az előző negyedévhez képest a problémás hitelek aránya (NPL arány) 20,5 százalékról 20,2 százalékra csökkent, bár a bank értékelése szerint ehhez az is kellett, hogy a bank mind a bruttó hitelállomány, mind az értékvesztés összegét immár a forintosítási árfolyam alkalmazásával mutatja be. 2014-ben az értékvesztés és hitelezési veszteség mintegy 4,4 milliárd forint volt, amely 35,5 százalékkal alacsonyabb a 2013. évinél. A problémás portfolió fedezettsége az év végén 53,4 százalék volt, amely 150 bázisponttal magasabb az egy évvel korábbinál.

A közel 299 milliárd forintos betétállomány egy év alatt több mint 76 milliárd forinttal bővült, ennek 58,1 százaléka a vállalati üzletághoz köthető, míg több mint 30 százaléka postai értékesítésből származik.

A leányvállalatok a Diófa Alapkezelő Zrt. összesített nettó eszközértéke 26,1 milliárd forintról 338,7 milliárd forintra emelkedett az elmúlt évben. Az Alapkezelő piaci részesedése a befektetési alapok esetében a 2013. év végi 0,5 százalékról 2 százalék fölé emelkedett, míg a pénztári vagyonkezelés tekintetében 15,1 a súly az egy évvel korábbi 0,2 százalékról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:31
74,5 milliárd a kasszában.
Pénzügyi szektor Csökkent a három hónapos állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:23
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Pénzügyi szektor Meglepetés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 16:03
A német Allianz SE biztosítótársaság a vártnál nagyobb profittal és rekordmagas működési eredménnyel zárta az idei második negyedévet.
Pénzügyi szektor Robbanni fog az Otthon Start: jövőre a lakáshitelek 60 százaléka támogatott lehet
Herman Bernadett | 2025. augusztus 6. 12:34
Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Pénzügyi szektor Gigantikus terhek alatt nyög az OTP, mégis fut a szekere
Herman Bernadett | 2025. augusztus 5. 13:28
Fél év alatt már 199 milliárd forintnyi kormányzati tehet sújtotta az OTP-t, de a hitelfelvétel pörög, ezért jól megy a banknak. És persze a külföldi leányok is hozzák a pénzt. A magyar gazdasággal kapcsolatban viszont egyre borúlátóbbak a bank elemzői. 
Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG