4p
A jegybank szerint több hitelt törlesztettek a háztartások, mint felvettek.

A háztartások júliusban a szezonálisan nem igazított adatok szerint forintban több hitelt vettek fel, mint törlesztettek, devizában azonban nettó hiteltörlesztők voltak, az előző hónaphoz képest forint- és devizabetéteik állománya is mérséklődött - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.

A nem pénzügyi vállalatok a háztartásokkal megegyezően forintban nettó hitelfelvevők, míg devizában nettó hiteltörlesztők voltak, így e vállalkozások hitelállománya is csökkent. Júliusban forintbetéteik állománya nőtt, míg devizabetéteik állománya csökkent. Betétállományuk csak a tranzakciókat figyelembe véve kis mértékben nőtt.

A háztartások hitelállománya tranzakciókból adódóan 28,3 milliárd forinttal mérséklődött. (Júliusban 23 munkanap volt, azokat figyelembe véve, napi 10 órás nyitva tartással, óránként 123 millió forintra jön ki a lakossági törlesztés.) Az említett változás a forinthitelek 10,6 milliárd forintos növekményéből, illetve a devizahitelek 38,9 milliárd forintos tranzakciós csökkenéséből adódott. Az átértékelődés és egyéb változás miatt azonban a forintban kifejezett hitelállomány 31 milliárd forinttal, 7094,7 milliárdra emelkedett.

Csökkent a betétállomány is

A háztartások betétállománya a tranzakciókból eredően 192,9 milliárd forinttal csökkent; forintbetéteik esetében 179,3, míg devizabetéteik esetében 13,6 milliárd forint nettó betétkivonás történt.

A nem pénzügyi vállalatok esetében - csak a tranzakciót figyelembe véve - a forinthitelek állománya 36,0 milliárd forinttal nőtt, míg a devizahitelek állománya 94,8 milliárd forinttal csökkent. Az általuk kibocsátott, hitelintézetek tulajdonában lévő kötvények állománya - tranzakciókból eredően – 1,4 milliárd forinttal csökkent. A tranzakciók eredőjeként a nem pénzügyi vállalatok hitelállománya 60,3 milliárd forinttal csökkent.

A nem pénzügyi vállalatok betétállománya - az átértékelődés és az egyéb volumenváltozás hatásától eltekintve – kis mértékben, 0,7 milliárd forinttal nőtt; a forintbetétek esetében 13,6 milliárd forint nettó betételhelyezésre, míg devizabetéteik esetében 12,8 milliárd forint nettó betétkivonás volt. A külföldi kötelezettségek állománya júliusban a hitelintézetek mérlegfőösszegének 20,8 százalékát tette ki.

Csökkentek a kamatok

Júliusban a háztartási hitelek átlagos kamatlábai jellemzően csökkentek, a szezonálisan nem igazított adatok alapján a forint lakáscélú és személyi hitelek új szerződéses értékei enyhén bővültek, a szabad felhasználású jelzáloghiteleké kissé csökkent - ismertette a Magyar Nemzeti Bank.

A háztartások és nem pénzügyi vállalatok forint- és euróbetéteinek átlagos kamatlába is csökkent. A háztartások új szerződésekre vonatkozó átlagos kamatai közül az egy évvel korábbihoz képest legnagyobb mértékben, több mint 3 százalékponttal a forint személyi hitel kamatok estek, 25,64 százalékra. A lakáscélú hitelek kamata egy év alatt 12-ről 9,5 százalékra mérséklődött, az előző havinál 0,1 százalékponttal lett alacsonyabb.

Az új szerződések értéke a lakáscélú hiteleknél a júniusihoz képest 700 millió forinttal emelkedett, 14,9 milliárd forintra.

A vállalatok is a forintot választották

A nem pénzügyi vállalati hitelek átlagos kamatlábai az 1 millió euró érték alatti és feletti forinthitelek esetében is csökkentek, előbbi az egy hónappal korábbihoz képest 0,37 százalékponttal 6,84 százalékra, utóbbi 0,32 százalékponttal 5,71 százalékra.

Az 1 millió euró érték alatti euróhitelek átlagos kamatlábai az előző havi kamatlábakkal azonos szinten maradtak (3,44 százalék), míg az 1 millió euró érték feletti euró hitelek esetén 0,22 százalékponttal 2,94 százalékra emelkedtek.

A nem pénzügyi vállalati forinthitelek új szerződéses értékei az 1 millió euró érték alatti és az 1 millió euró érték feletti kategóriákban is növekedtek: 62 milliárd és 88 milliárd forintra. A nem pénzügyi vállalatok euróhitelei esetében az 1 millió érték alatti kategóriában kismértékű (mintegy 2 milliárdos), az 1 millió érték feletti kategóriákban nagyobb mértékű (több mint 50 milliárdos) csökkenés tapasztalható az új szerződéses értékek esetében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Erős negyedév a bankóriásnál: felvásárolta leánybankját az Erste Csoport
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:45
Az Erste Csoport sikeresen lezárta az Erste Bank Polska konszolidációját, valamint rekordidő alatt végrehajtotta lengyelországi márkaváltását – derül ki a pénzintézet 2026 első negyedéves jelentéséből. A lépés jelentősen növelte a csoport mérlegfőösszegét és tovább erősítette közép-európai piaci pozícióját.
Pénzügyi szektor Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:23
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, az elemzők változatlan kamatszinttel számolnak.
Pénzügyi szektor A bankok is gratuláltak Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:22
A Magyar Bankszövetség is gratulált Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a választási győzelemhez. 
Pénzügyi szektor Hogyan tovább? Lengyel útra léphetünk a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 11:38
Ezt várja a szakember a régiós tapasztalatok fényében.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG