1p
Számottevő lakossági forrás áramlott az év első felében tőzsdei befektetésekbe, amely a megtakarítási hajlandóság javulására utal, a folyamatot ugyanakkor nem tükrözi a BÉT rendkívül alacsony forgalma. A háttérben az áll, hogy a hazai kisbefektetők egyre inkább a külföldi, elsősorban amerikai tőzsdék felé fordulnak.

A KBC Securities elemzése szerint javuló megtakarítási trendről árulkodik az első félév, megemelkedett a megtakarítási kedv és nőtt az érdeklődés az értékpapír-piaci befektetések iránt is. A kedvező folyamat nem hagyott azonban nyomot a Budapesti Értéktőzsde forgalmán (BÉT), amely 2010 óta szinte folyamatosan csökken. Az idei év első félében az azonnali piac duplikált forgalma 28 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakáétól, a júniusi forgalom pedig 33 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ezzel az értékkel Budapest teljesített a leggyengébben az egyébként ugyancsak kétszámjegyű visszaesést átélő régiós piacok között.

Az amerikai részvénypiacokon csak enyhén csökkent a forgalom

A forgalom csökkenése az amerikai részvénypiacokra csak jóval kisebb mértékben jellemző, az összesített adatok júniusban például 4 százalékkal maradtak el az előző hónapétól és 6 százalékkal az előző év hasonló időszakában mérttől. Az USA tőzsdéinek forgalma a minimális visszaesés után is összehasonlíthatatlan magasságokban jár a magyar, vagy bármely más régiós tőzsdéhez képest: odakint egy-egy részvény napi forgalma akkora lehet, amekkorát itthon az egész térség nem produkál.

A budapesti tőzsde helyzetét az is súlyosbítja, hogy az utóbbi hónapok európai válságjelei nyomán a külföldiek jelentős tételben számolták fel a magyarországi és más fejlődő országbeli részvény-befektetéseiket, a kockázatkerülés pedig nettó forráskivonáshoz vezetett, vélik a KBC Securities elemzői.

Változást a BÉT-en az IMF-hitel hozhat

Az elemzés szerint változást a BÉT számára is többek között az EU-IMF hitel megállapodás hozhat, amely mérsékelheti a bizonytalanságot. A külföldi befektetők kivárnak addig, amíg nem bizonyosodnak meg arról, hogy a magyar költségvetés fenntartható pályára állítható, s a költségvetési hiány megszüntetéséhez nincs szükség olyan eseti intézkedésekre, amelyek érdemben befolyásolják egyes iparági szektorok, vállalatok, pénzintézetek teljesítményét.

Tordai Péter

Tordai Péter, KBC Securities lakossági üzletágvezetőjének véleménye szerint a növekvő likviditás mellett több vonzó vállalati célpontra is szükség lenne ahhoz, hogy megforduljon a BÉT-forgalom jelenlegi trendje, a jelek szerint ugyanis a lakosságtól bevonható tőke már növekedni kezdett. A szakértő szerint mind több – felhalmozásra képes – magánszemély lát ugyanis fantáziát az alulértékelt részvényekben. A részvénypiacokra beáramló források nagyságát is elsősorban a  tőzsdei árfolyammozgások befolyásolják.

A szakértő kiemelte: volt olyan hónap, amikor a korábbi összeg öt-tízszeresét mozgósították a kisbefektetők, hogy kihasználják azt a vételi lehetőséget, amelyet egy-egy komolyabb áresési hullám okozott. Hozzátette: a gyorsan mobilizálható összeg mértéke arra utal, hogy a korábbinál nagyobb ütemben képződnek már tartalékok, amelyeket átmenetileg készpénzben vagy folyószámlán tarthatnak a befektetők, míg alkalom nem kínálkozik a befektetésre.

Vonzóak az amerikai részvények

A budapesti tőzsde helyett az elmúlt hónapokban a magyar lakosság egyre inkább a nemzetközi tőzsdék felé fordult: a KBC Securities adatai szerint a friss befektetésre szánt pénz több mint fele külföldi, elsősorban amerikai részvényekbe áramlik. Az USA-beli tőzsdék vonzerejét a kellő likviditás mellett az izgalmas kereskedési lehetőséget kínáló technológiai részvények is növelik.

Az adatok szerint a Google, vagy az Apple sokak számára izgalmas papír, az áttörést hozó technikai fejlesztések különleges vállalati stratégiával a háttérben laikusokat is a parkettre csábítanak. Az előbbi részvények otthonának számító Nasdaq például a magyar kisbefektetők legkedveltebb külföldi piacának számít.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG