3p
Ma elég csúnyán festenek az amerikai tőzsdeindexek, és Európában is a piros szín volt a domináns. A BUX még olcsón megúszta, a Mol talán a magas osztaléknak örült, az OTP és a Telekom viszont lefelé húzták az indexet. Erősödik a forint, tovább szabad az olaj. A Trump-szavazók körében vélik felfedezni az eddigi rali mozgatórugóját.

A Fed szerdai kamatdöntése – szinte biztosan emelése – előtti óvatossággal és az olaj két százalék körüli esésével magyarázzák, hogy ma eléggé csúnya mínuszok alakultak ki az amerikai tőzsdéken, de Európa nagy részében is. A DAX indexet főleg az RWE-konszern gyorsjelentés utáni, majdnem hat százalékos emelkedése segítette, emiatt a német index változatlan maradt.

Az összeurópai EuroStoxx 50 index azonban fél százalékkal, a francia CAC ugyanennyivel, a brit FTSE 100 pedig 0,1 százalékkal esett, ennél is nagyobb süllyedés Dél-Európában volt. Az amerikai piacon este hat körül az S&P 500 és a Nasdaq 0,5, a Dow Jones 0,3 százalékkal ment le. A nagy vesztesek persze az olajipari részvények voltak.

Olaj le, Mol fel

Az olaj annak a hírnek a hatására zuhant tovább, hogy Szaúd-Arábia kitermelése februárban a vártnál magasabb volt. Ez kérdéseket vet fel az OPEC-megállapodás betartásával kapcsolatban. (A múlt héten már volt egy komoly esés a magas amerikai készletek miatt, erről itt írtunk.) A WTI 2,2, a Brent 1,8 százalékos mínuszban van, 47,30, illetve 50,40 dolláron, négy hónapos mélypont körül.

Budapesten a BUX index pluszban kezdett, de 0,15 százalékos mínuszban végzett, így az európai átlagnál jobban. A Mol 1,4 százalékkal 20 940 forintra ment fel, talán a tegnap bejelentett 625 forintos osztalékjavaslat hatására. Az OTP 1,1 százalékkal 8403 forintra, a Telekom 1,2 százalékkal 495-re esett. A Richter 0,3 százalékkal felfelé, 6545 forintra mozdult el.

Erősödik a forint, a kisbefektetők özönlenek

A „Mészáros-cégek”, az Opimus és a Konzum 15 és 19 százalékkal 63, illetve 107 forintra estek. (A Konzumról itt írtunk.)

A forint euróárfolyama, miután a napokban visszapattant a 313-ról, újabb 1,2 forinttal lejjebb, 311-en állt meg. A dollár kissé erősödött.

Jár a taps a kisbefektetőknek a Trump-raliért – írja a KBC Equitas, amely szerint az utóbbi hónapok amerikai tőzsdei fellendüléséért főleg az ETF-ekbe (tőzsdén jegyzett alapokba) áramló óriási kisbefektetői pénzek felelősek. Az intézmények inkább kiszálltak a piacról. „Ha már azok is a tőzsdére áramlanak, akik korábban elkerülték azt, nekünk már nem árthat vigyázni” - teszik hozzá.

Trump követői most mernek befektetni

A Marketwatch egy kommentárja nemrég egyenesen azt állította, hogy a ralit Donald Trump szavazói okozták. Hivatkozik egy közvélemény-kutatásra, amely szerint 2008 óta nem látott arány, az amerikaiak 42 százaléka bízott az USA idei gazdasági fellendülésében. Csakhogy a republikánusok, konzervatívok körében ez most 74 százalék, míg egy éve csak 15 százalék volt. Egy másik felmérés szerint pedig a Trump-szavazók háromnegyede bízott a részvénypiaci fellendülésben.

Számos konzervatív szavazó sok éve már, hogy elkerülte az amerikai részvénypiacot, mert nem bíztak Obama elnök gazdaságpolitikájában, a Fed pénznyomtatását, a túlzott államháztartási hiányt túl veszélyesnek tartották. Ők most, bízva az új elnökben, az Obama-éra 150 százalékos részvényár-emelkedése után elérkezettnek látták az időt a befektetésre.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 073 452 290 HUF 2026-11-05 15:10:32
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2882 2872 2938 -1,30% 2882 2890 813 966 076 HUF 2026-11-05 15:10:35
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 25 807 026 HUF 2026-11-05 15:10:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG