7p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.

Hatalmas port vert fel a múlt héten a Binance-nek, azaz a világ legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéjének meghekkelése, aminek következtében mintegy 6,3 milliárd dollárnyi értéket tulajdonítottak el. Igaz, ennek mintegy felét már sikerült legalább letiltani, hogy a bűnözők se használhassák fel. (A tőzsde egyébként vasárnap újraindította az ügyfélértékek csütörtökön felfüggesztett kiutalását, egyelőre részlegesen, fokozatosan kiterjesztve azt újabb és újabb blokkláncokra és kriptoérmékre.)

A magyarok által is szívesen használt piacvezető kripto tőzsde esete azonban valójában csak egy folyamat újabb állomása. Egy eset a sok közül, még hogyha értékben kiugróan magas is. Már az utóbbi hónapokban, sőt inkább egy-két évben is úgy tűnt, hogy a kriptovaluta-piac legfeltűnőbb és legkárosabb jelensége volt a hackertámadások és különböző más bűncselekmények, visszaélések elszaporodása.

Egy Ledger Nano, egy Trezor T és egy OneKey hardveres pénztárca kriptoeszközök tárolásához.
Egy Ledger Nano, egy Trezor T és egy OneKey hardveres pénztárca kriptoeszközök tárolásához.
Fotó: Klasszis Média

Szinte nem telik el olyan nap, hogy legalább egy pár millió dolláros kriptovaluta-lopást vagy visszaélést, csalást, adatlopást, adatszivárgást ne jelentenének be. Éves szinten a károk régóta a milliárd dolláros nagyságrendben mozognak.

A jelenség elharapózásának magyarázata többféle. Vannak, akik úgy vélik, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése a bűnözőknek is nagy segítséget jelent, mert ezzel a különböző kódhibák (programozási hibák, okosszerződés-hibák) könnyebben felderíthetők és kihasználhatók. Mások szerint a jelenség mögött az is ott áll, hogy alapvetően medvepiac volt az utóbbi bő egy évben a kriptovalutáknál a 2025. október 10-i nagy beomlás óta.

Nagyobb lett a torta

Medvepiacon pedig a bűnözők aktívabbnak látszanak, mert olyankor nehezebb pénzt keresni a kriptovaluták piacán. Bikapiacon ugyanis a befektetők szinte mindent megvesznek, akár értéktelen mémérméket is. Ezzel pedig könnyebben lehet pénzt keresni, mint például a kódok feltörésével.

Egy harmadik magyarázat szerint a kriptovaluták számának növekedése és az egész kriptopiac értékének magas szintje is ahhoz vezetett, hogy sok bűncselekmény történik, nagy értékre, hiszen több kriptovaluta projekt több támadási felületet jelent. Vagyis nagyobb tortából nagyobb szeletet tudnak kiszakítani a bűnözők.

Annak ellenére, hogy medvepiac van, az egész piac értéke még mindig magasabb, mint sok időszakban volt pár évvel ezelőtt. Ahogy az ábrán látható, még az esések után is többet ér például a bitcoin, mint például a 2021 őszi csúcsdöntéskor. (A kriptovalutapiac teljes kapitalizációja /Tradingview “TOTAL” ticker/ azonban kevéssel alatta marad jelenleg.)

A bitcoin árfolyama mintegy hat év alatt. Vízszintes narancssárga vonallal a 2021-es csúcs. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin árfolyama mintegy hat év alatt. Vízszintes narancssárga vonallal a 2021-es csúcs. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az első félév még nyugisabb volt

Különböző statisztikák – alighanem az alkalmazott módszertantól függően – eltérő képet mutattak, de úgy tűnik, hogy eddig, a Binance esetéig nem volt annyira rossz a helyzet, mint ahogy az átlagos újságolvasó számára tűnhet. Egy idei első félévi jelentés szerint a kriptovaluta-szektorban a támadások száma magas volt ugyan, 207 esettel, de a veszteségek összességében még csökkentek is az előző év hasonló időszakához képest, 972 millió dollárra. (Más adatok viszont 1,316 milliárd dollárt és 344 esetet említenek erre a hat hónapos időszakra /Certik/).

A koreai átok

Az okosszerződésekkel kapcsolatos támadások száma ebből 125 esetet tett ki, de az ellopott pénzeszközöknek ezek csak kis hányadát tették ki. Az Észak-Koreához köthető támadások körülbelül 643 millió dollárt tettek ki, ami az összes kriptovaluta-lopás mintegy 66 százalékát jelentette. Úgy tűnik, ezeknek a jól szervezett és finanszírozott bandáknak a tevékenysége különösen káros volt az egész piacon.

A harmadik negyedév viszont megint súlyosabb volt, újabb 247 incidens történt, a kilenc havi veszteség pedig 2,68 milliárd dollárra ugrott. Egy becsléses kriptovaluta-bűnözési statisztika a Certik biztonságtechnikai cég jelentései alapján:

  • 2022: kb. 3,77 milliárd dollár; esetszám nem ismert
  • 2023: 1,841 milliárd dollár; 751 eset.
  • 2024: 2,446 milliárd dollár; 767 eset.
  • 2025: 3,353 milliárd dollár; 630 eset.
  • 2026 (szeptemberig): ~2,7 milliárd dollár kár, 658 eset.

Az a fránya emberi tényező

A statisztikákat az is torzítja, hogy nagy kilengéseket okoznak egyes kiemelt esetek. A 2025-ös kárból például önmagában a Bybit feltörése 1,45 milliárd dollárt tett ki, enélkül csökkenést jegyeztek volna fel.

De mit jelent, hogy az okosszerződésekkel kapcsolatos támadások száma még csökkent is? Hol van akkor a mesterséges intelligencia bűnözőket segítő káros hatásaira vonatkozó pesszimista várakozás? Úgy tűnik, hogy a károk többségét még mindig elsősorban az emberi tényező okozza (phishing: adathalászat, szociális manipuláció).

A hardvert ritkán törik fel. Többnyire az embert verik át – írta egy influenszer.

Számos olyan esetet jegyeztek fel, amikor a bűnözők valamilyen humán gyengeséget kihasználó technikával szereztek meg információkat, és ezek segítségével fértek hozzá kulcsfontosságú adatokhoz vagy értékekhez valamelyik kriptovaluta-projektnél. A Binance esetében egy szoftverfejlesztő mérnök számítógépén keresztül fértek hozzá a – valószínűleg észak-koreai – bűnözők az elkövetést lehetővé tevő adatokhoz, ami valószínűleg szintén valamilyen emberi hiba, mulasztás vagy rossz tervezés következménye.

Hogyan lehet védekezni?

A statisztikákat félretéve, mit tehet az átlagember annak érdekében, hogy elkerülje a veszteségeket? Mármint azon túl, hogy esetleg egyáltalán nem nyúl kriptovalutákhoz.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A károk jelentős része a DeFi (decentralizált pénzügyi) üzletághoz kapcsolódik, a blokkláncon működő tőzsdékhez, pénzváltókhoz és hitelező, kölcsönző szolgáltatásokhoz. Ezek elkerülése, vagy csak a legstabilabb, legrégebbi szolgáltatók kiválasztása nagyban csökkentheti a kockázatot. (Ám az utóbbi sem jelent életbiztosítást, sok éve jól működő szolgáltatókat is hekkeltek már meg.)

Csak a titkos kriptó a jó kriptó?

A kriptotőzsdék a korábbi hasonló esetek miatt  eleve nem számítanak túl biztonságosnak. Egy harmadik nagy problémakör pedig a kriptovaluták saját számlán történő („non-custodial”) tárolása és kezelése. A kriptók kulcsa manapság többnyire egy titkos, 12, 18 vagy 24 angol szóból álló jelsorozat (seed phrase), amelyet lehet online pénztárcákban tárolni, vagy offline, hardveres pénztárcákban (lásd az első képet).

Az online tárcákat fel lehet törni, az offline eszközöket elvileg nem, de a jelsorozatok vagy a hardveres eszközök helytelen kezelése, illetve az adatszivárgás ott is nagy problémákat okozhat.

Ne dicsekedj sem a kriptovagyonoddal, sem a biztonsági rendszereddel. Egyre gyakoribbak a fizikai fenyegetéssel vagy erőszakkal elkövetett támadások – írja egy influenszer angolul rengeteg más hasznos tanács között.

Maradni a hagyományos pénzügyi világban

A felhasználók adatainak kiszivárgása olyan bűncselekmények előtt nyitja meg az utat, mint rablás, emberrablás, zsarolás, amit Franciaországban különösen súlyos esetek sorozata jelez.

Érdemes tehát nagyon alaposan tájékozódni a kriptós biztonsági kérdésekről, és kidolgozni saját stratégiánkat, amiről számos útmutató olvasható az interneten. (Mivel vannak jobbak és rosszabbak is, biztosan nem érdemes csak egy forrásra hagyatkozni.)

Egy másik védekezési lehetőség, ha közvetlen kriptóba fektetés helyett hagyományos („TradFi”) tőzsdei termékeken (ETF-ek, ETN-ek, részvények) keresztül fektetünk kriptóba, mivel ma már a hagyományos pénzügyi világ is számos lehetőséget kínál.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42160 41800 42190 +0,86% 42140 42160 1 778 951 360 HUF 2026-11-02 11:05:29
MOL 4990 4986 5020 -0,20% 4990 4996 192 302 041 HUF 2026-11-02 11:01:23
MTELEKOM 2864 2790 2878 +2,29% 2866 2868 757 910 520 HUF 2026-11-02 11:05:37
RICHTER 12950 12730 13080 0,00% 12950 12960 222 717 860 HUF 2026-11-02 11:00:43
OPUS 193 193 201 -1,43% 193 194 8 005 991 HUF 2026-11-02 11:02:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG