6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az OTP elárulta, hogy a tavalyi eredményből 964 forint osztalékot fizet részvényenként, ami visszafogott, 4 százalékos osztalékhozamot jelent. A forint jövője szempontjából a következő inflációs adat lesz a kulcskérdés. 

Bizonytalanság, hánykolódás jellemzi a pénz- és tőkepiacokat. Ez jól látható az amerikai mutatók magatartásán is. Történt ugyanis, hogy csütörtökön a rendes kereskedésben negatív irányba fordultak a legfontosabb amerikai mutatók. A Dow Jones 1, az S&P-500 közel 3, a Nasdaq pedig 2,6 százalékkal gyengült. Ugyanakkor az amerikai határidős jegyzések péntekre visszanyerték a korábbi veszteségeik egy részét. A Nasdaq határidős indexe 0,24, az S&P-500-é 0,11 százalékkal ment feljebb. 

A hét utolsó kereskedési napjára pedig továbbra is árnyékot vet a washingtoni kormány kereskedelmi politikájának kiszámíthatatlansága és a hitelköltségek emelkedése. A jó hír az, hogy a kötvénypiacon enyhült az eladási hullám. A befektetők arra figyelnek, hogyan alakulnak az Egyesült Államokban az agrárszektoron kívül a bérek, illetve hogy mit kommunikál az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke, Jerome Powell. Utóbbi némi képet adhat arról, hogyan alakulhatnak a kamatok a világ legerősebb gazdaságában a következő időszakban.

Kínában pestiesen fogalmazva bajok vannak

Ázsiában a japán Nikkei hat hónapos mélypontra csökkent pénteken. Az ázsiai és csendes-óceáni régió Japánon kívüli részét átfogó MSCI index 0,75 százalékkal esett.

Borzalmasnak tartja a befektetői környezetet Tony Sycamore, az IG elemzője a mostanra kialakult teljesen átláthatatlan helyzetben. Ezzel Donald Trump amerikai elnök cikcakkos vámdöntéseire utalt. Kínában a CSI-300 bluechip-index 0,53 százalékot veszített az értékéből. A Shanghai Composite 0,46 százalékos mínusszal csúszott mellette a lejtőn. A hongkongi Hang Seng előbb három hónapos csúcsra emelkedett, majd esett, 0,7 százalékos mínusszal fejezve be a napot. Ezt a tőkepiacot még mindig fűtik a befektetők várakozásai a mesterséges intelligenciával kapcsolatban.

A friss makroadatok azt mutatják, hogy január-februárban váratlanul csökkent Kína importja. Az export is elveszítette a lendületét még azelőtt, hogy a legújabb amerikai vámtarifa élete lépett volna. Julian Evans-Pritchard, a Capital Economics elemzője az import csökkenését tartja aggasztóbbnak, mert az arra utal, hogy a 2024 végén elfogadott gazdaságösztönző intézkedések a belső kereslet élénkítésére nem hozták a várt eredményt.

Az európai porondon magyar idő szerint pénteken délelőtt, 11 óra előtt a londoni FTSE-100 visszafogott, 0,2 százalékos mínuszban volt. Ezzel szemben a párizsi irányadó index 0,8, a frankfurti DAX pedig 1 százalékos veszteséget produkált. 

Ezermilliárdos profit az OTP-nél

A budapesti börze irányadó mutatója, a BUX ugyancsak pirosban volt délelőtt, 11 óra körül 1 százalékos mínusznál járt. A vezető papírok közül a Mol 1,3 százalékkal gyengült, a Magyar Telekom, a Richter és az OTP pedig egyaránt 1 százalék körüli hanyatlásnál tartott. 

Majdnem 1000 forintot fizetne az OTP papíronként
Majdnem 1000 forintot fizetne az OTP papíronként
Fotó: Depositphotos

Pénteken kiderült, hogy pontosan hol tart az OTP.  A bank a piaci várakozásoknak megfelelő 249,7 milliárd forintos adózott eredményt ért el a negyedik negyedévben, így 2024-es éves profitja 1076 milliárd forint lett. Ez 4050 forintos egy részvényre jutó eredményt jelent. A menedzsment 946 forint osztalék kifizetését javasolja, amit formálisan március végén hagynak majd jóvá. Összességében erős eredményt ért el az OTP, a bevételek jól láthatóan meghaladták a várakozásokat. Az eszközminőség tovább javult, a magas céltartalékképzés pedig ismétlődő év végi mintázatot mutat. A menedzsment előrejelzése összhangban van az Erste szektorelemzőjének várakozásaival. A 964 forintos osztalék 4 százalék körüli osztalékhozamot jelent, ezzel továbbra sem biztosít magas osztalékhozamot, de jelentős előrelépés a tavalyi 535 forint után, miközben tovább folytatódhat a saját részvények visszavásárlása is – értékelték a bank számait az erstés elemzők. 

Határközeli táncolás

A devizapiacokon sem látszik egyértelmű trend. Így az sem egyértelmű, hogy a forint melyik oldalon szeretne lenni tartósabban. Másképp fogalmazva arról van szó, hogy a 400 forintnál olcsóbb vagy drágább euróra kell-e berendezkedni. Pénteken délelőtt az euróval 399 forint alatti szinteken is kereskedtek, a dollár árfolyama pedig 368 forintnál alacsonyabban mozgott.

A forint árfolyamát nemzetközi hírek mozgathatják, miközben a piaci szereplők a kedden megjelenő magyar inflációs adatra koncentrálnak, amely a következő időszakban meghatározhatja a jegyzést.

Az arany egyre fényesebben ragyog a bizonytalanság miatt

Az arany árát továbbra is hajtja felfelé, hogy sokan a sárga nemesfémbe mentik a pénzüket az Amerikából áramló gazdasági bizonytalanság elől. A tőzsdei ár 2913,63 dollár/unciával megközelítette a nemrégiben felállított rekordját.

Az olaj árát is Donald Trump kormányának lépései mozgatják. Scott Bessent pénzügyminiszter azt mondta, hogy az elnök célja az iráni olajipar kiütése, aminek nyomán várakozása szerint összeomlana az ország amúgy gyenge lábon álló gazdasága. A nyilatkozat után a Brent jegyzése 16 centtel, hordónként 69,46 dollárra, a WTI-é öt centtel, 66,37 dollárra ment fel. Pénteken aztán tovább drágulva az előbbi 70, az utóbbi 67 dollár fölé erősödött. Mindez érdekes annak tükrében, hogy a Trump-adminisztráció egy másik tisztviselője egy nappal korábban arról beszélt, hogy a kormány vámtarifa-emelései „holisztikusan” tervezett lépések. Egyebek mellett az energiaárak csökkentésével fogják ellensúlyozni a vámok inflációgerjesztő hatását. Irán naponta 1,5 millió hordóval járul hozzá a fekete arany világpiaci kínálatához. A földgáz ára a hollandiai energiatőzsdén 37,5 euró/MWh-ig csökkent, miután az Európai Unió tagországai úgy döntöttek, hogy egyelőre nem tiltják ki piacaikról az orosz gázt. Ehelyett inkább katonai felkészültségük ugrásszerű megerősítésére koncentrálják az erőfeszítéseiket. Eközben az európai tárolók 37,3 százalékban feltöltöttek, ami a március közepére ígért hidegebb idő miatt tovább csökkenhet, mert ez növeli a fűtési felhasználást.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Lefelé meneteltek a kriptoárfolyamok is. A bitcoin 2 százalékos süllyedésével párhuzamosan az ethereum majdnem 3 százalékos veszteséget könyvelhetett el. Az XRP pedig közel 4 százalékos mínuszt produkált. Volt azonban kivétel is, a solana szerény, 0,3 százalékos emelkedést ért el.  

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG