Miután a mostani eset részleteit nem tudjuk, ezért csak más hasonló, nagy összeget elnyelő esetet tudunk megvizsgálni, emellett megnézni, hogy elméletben hogy lehet egy pénzügyi intézményben megjelenő lyukat takargatni.
Bernie
A világtörténelem leghíresebb pénzeltüntetése Bernard Madoff nevéhez fűződik, aki a 2008-as válságban bukott le végleg, akkor ugyanis összeomlott az általa elképesztően sokáig épített kártyavár. Madoff már 1960-ban megkezdte tevékenységét, bejutott a tőzsdére, árjegyzősködött, sőt a Nasdaq elnöke is volt, Családtagjainak állása volt az amerikai felügyeleteknél, így tulajdonképpen minden eszköze megvolt arra, hogy törvénytelenségeket hajthasson végre az értékpapír piacon, és ezeket elfedhesse.
Egyes vélemények szerint már a 70-es években megkezdte a piramisjáték építést, saját bevallása szerint csak a 90-es évek elején kezdte. Ha ez utóbbit elfogadjuk, akkor is 16-17 évig sikerült neki fenntartani a dolgot, ami elképesztően hosszú időnek tűnik. Érdekességképp jegyezzük meg, hogy a tegnapi jegybanki tájékoztatás hasonló lehetséges időtávot említett a Buda-Cash ügyében.
Nézzük Madoff szisztémáját. A szokásos pilótajátéktól annyiban tért el, hogy nem ígért kiugró hozamot, így nem is zajlott le hamar a dolog. A 90-es évek elején alapokat indított, azonban az ezekben lévő tőkével nem tudott akkora hozamot elérni, amit ígért. Jellemzően éves 10 százalékos hozamot ígért és fizetett ki a befektetőknek.
Madoff-számtan
Ha nem termeli ki ezt a hozamot, akkor könnyű kiszámolni, hogy a mennyi új pénznek kell beáramolni a rendszerbe ahhoz, hogy a dolog ne omoljon össze. Ebben az esetben a számtan úgy néz ki, hogy az ígért hozam és a ténylegesen elért hozam különbsége a hiány. Tekintsük úgy, hogy Madoff semmilyen hozamot nem ért el (egy idő után így is volt, nem is fektette be a pénzt, likvid eszközben tartotta, hogy kezelni tudja az egyre feszültebb helyzetet). Ebben az esetben új pénzben meg kell jelennie az évi 10 százaléknak valamint annak az összegnek, amit a befektetők az adott évben felvesznek a tőkéjükből.
Ha azt feltételezzük, hogy a befektetők tizede viszi el évente a pénzét, akkor egy évben összesen minimum a meglevő tőke 20 százaléka kell, hogy beérkezzen új pénzként, ami viszont nominálisan évről évre 10 százalékkal jelent nagyobb összeget. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 7 év után már megduplázódik a rendszerben lévő összeg, 17 év után ötszöröződik. Vagyis hogy fennmaradjon a rendszer, 17 év után csak a hozamhoz az eredeti beáramlás ötszörösére van szükség, és ehhez jön még a közben felvett pénz.
A dolog logikájából adódik, hogy egy bármilyen jónevű befektetőnél is van egy határ, ahol már nem tudja évről évre tovább növelni a bevont pénzt. Ekkor a kifizetéseket már nem tudja friss pénzzel pótolni, a pénz fogyni kezd, és már csak idő kérdése, mikor omlik össze a rendszer. Madoff esetében a 2008-as válságban következett ez be, amikor hirtelen sokan akartak pénzt felvenni. Nem maradt nála 1 milliárd dollár sem, miközben 4800 ügyfelének papíron 50 milliárd dollárja volt. Vagyis végül 50 milliárd dollár veszett el, (pontosabban lett kifizetve nem létező hozamként 17 éven át a korábbi befektetőknek).
A mi kis lyukunk
Ez az összeg kb. 13 ezer milliárd forint, vagyis 130-szorosa annak, ami most a jegybank szerint a Buda-Cashnél hiányzik. Ha úgy tekintjük, roppant módon leegyszerűsítve, hogy a magyar lakosság arányát összevetjük az amerikaival (33-szorosa), akkor a két eset összemérhető. Csak ország szinten nézve a mi feltételezett hiányunk lakosságszám arányosan a negyede a Madoff félének.
Ezek után az a kérdés, hogy egy brókercégnél hogy tűnhet el ennyi pénz? Madoff kimutatásokat küldött értékpapírokról, de azok meglétét senki nem ellenőrizte, és nem kereskedtek aktívan az ügyfelek, így ők sem kérdezősködtek. A mi mostani esetünkben viszont az ügyfelek többsége aktív befektető lehetett, akik részvényeket, befektetési jegyeket, kötvényeket vásároltak, ill. nem kis hányaduk devizázott.
Kell hogy lássák
A magyar részvényeket a Keler tartja nyilván, azokat eltüntetni nem lehet. A devizások pénzét is jórészt a svájci frank ügyben elhíresült Saxobanknál és Metatradernél tartották, bár itt már sokkal kérdésesebb, hogy a pénz ténylegesen hol van ilyenkor. Rákerül az ún. „trader” számlára, de akkor még a hazai cég rendelkezik vele, a külső partner talán csak az egyenleget számolja el.
Maradnak még a kötvények és külföldi részvények. Ezek nyilvántartása nincs központilag megoldva, ezért akár kimutathatók úgy az ügyfél számára, hogy valójában meg sincsenek. Igen ám, de a cégen belül ez sokaknak fel kell, hogy tűnjön. Egy ügyfél számláját látja az üzletkötője, annak helyettese, közvetlen főnöke, a cég vezetősége, és mindenekelőtt a back office, tehát rengeteg embernek fel kell, hogy tűnjön, ha egy értékpapír csak fiktív.
Miután azonban semmit nem tudunk még a mostani esetről, csak elmélkedni lehet, hogy elvben mi történhet ilyenkor. A mechanizmus feltárásához sokkal több információra lesz szükség, ezek nyilván a vizsgálatok során fokozatosan napvilágra kerülnek majd.
Ismét egy lépéssel közelebb került Bulgária és Románia ahhoz, hogy teljes jogú schengeni tag legyen. 
