3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 269,05 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 51 549,36 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

(Fotó BET)
(Fotó BET)

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a kereskedési időszak csak délután alakult kedvezőtlenül, addig jelentős forgalom és emelkedés volt jellemző a BÉT-en. Török Lajos a zárást kevéssel megelőző eladási hullámmal magyarázta, hogy negatívba fordult a tőzsdeindex. Árfolyamokat befolyásoló kibocsátói hírek ugyanakkor nem jelentek meg szerdán - tette hozzá.

  • A Mol 6 forinttal, 0,24 százalékkal 2508 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,90 százalékkal 17 625 forintra csökkent, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,34 százalékkal 434 forintra esett, forgalma 66,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,01 százalékkal 8335 forintra gyengült, a részvények forgalma 5,1 milliárd forintot ért el.

Árfolyam

Hogy teljesített Európa?

Vegyes kezdés után vegyesen, de többségükben indexemelkedéssel zártak szerdán az európai értékpapírpiacok. Az euróövezeti EuroStoxx50 index nap közben 14 éves csúcsot is érintett.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,26 százalékos, a Stoxx Europe 600 index 0,17 százalékos emelkedéssel fejezte be a szerdai kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index viszont 0,02 százalékkal végzett alacsonyabban.

Londonban 0,49 százalékkal zárt alacsonyabban az FTSE-100 index. A frankfurti DAX 0,02 százalékkal végzett magasabban, a CAC-40 Párizsban 0,06 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,07 százalékos emelkedéssel, Madridban 0,47 százalékos indexcsökkenéssel fejeződött be a szerdai tőzsdenap.

A földgáz európai ára a holland szabadpiaci jegyzés alapján több mint öt százalékkal emelkedett szerdán, így az elmúlt öt nap 35 százalékos emelkedésével egyhavi csúcsot ért el. Az áremelkedést az Északi Áramlat 2 gázvezeték üzembe helyezési engedélyeztetési eljárásának felfüggesztéséről hozott német döntés váltotta ki. Piaci várakozások szerint Oroszország csak azt követően fogja folytatni európai gázszállításait, ha ehhez rendelkezésére áll majd az északi szállítási útvonal. Piaci jelentések alapján a Gazprom nem kötött le szállítási kapacitást decemberre Ukrajnán keresztül Európába.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46070 45320 46070 +1,70% 46030 46060 2 913 268 930 HUF 2026-09-25 12:41:53
MOL 5185 5180 5260 -1,24% 5185 5190 623 498 090 HUF 2026-09-25 12:39:41
MTELEKOM 2556 2536 2558 +0,47% 2552 2556 170 245 682 HUF 2026-09-25 12:37:32
RICHTER 12560 12530 12690 -0,71% 12550 12580 435 824 200 HUF 2026-09-25 12:40:58
OPUS 280 275 284 0,00% 277 280 5 410 057 HUF 2026-09-25 12:35:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG