3p

A terra (LUNA) rendszer összeomlását hónapok óta jósolták a szakemberek, a szervezők és a befektetők egy része azonban vakon és süketen rohant a végzetébe. Az árupiaci árfolyamok emelkedését, a magas olajárat már a háború előtt is meg lehetett figyelni, a beruházások elmaradása miatt pedig egy békekötés után is tovább tarthat, mondta kollégánk a Trend FM-ben.

Mitől omlott össze a terra (LUNA) kriptodeviza a múlt héten, ami az egész ágazatot megrengette, és sok tízmilliárd dollárnyi veszteséget okozott? – erről beszélt Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az Mfor.hu főmunkatársa a Trend FM reggeli műsorában. A hirtelen összeomlás egyik különlegessége, hogy a piac hónapok óta számított rá, számos figyelmeztetés érkezett ezzel kapcsolatban, mégis bekövetkezett.

A fenntarthatatlanul magas kamat

Az egyik neuralgikus pont az volt, hogy a terrához kapcsolódó UST stabilérmére reklámcélokból évi 20 százalékos kamatot fizettek. Hasonlóan ahhoz, mint az Uber korai korszakában, ahol kezdetben a vállalat még fizetett is a sofőröknek, hogy neki dolgozzanak, és ezzel piaci részesedést nyerjen.

Sok a piros, nagy az esés. Pixabay.com
Sok a piros, nagy az esés. Pixabay.com

Hónapok óta lehetett hallani, hogy az UST kamata fenntarthatatlan. Szinte mindenki csak a magas kamatért ment oda, és könnyű szívvel távozott volna, ahogy meg is történt. Voltak is ennek jelei, egy Tron nevű rendszer USDD érméjébe már átment május elején pár százmillió dollár, ott ugyanis 30 százalékos dollárkamattal csábították az ügyfeleket.

Achillesnek több sarka is volt

Itt Achilles másik sarka az Anchor kölcsönzési (lending) platform volt, 18 milliárd dollárnyi UST-ből 14 milliárdnyi ebben, egyetlen helyen volt lekötve. Ráadásul ebből rengetegre hitelt vettek fel, hogy tőkeáttételhez, így még magasabb hozamhoz jussanak. Amikor az egész dőlni kezdett, akkor ezeket a hiteles pozíciókat kényszerértékesíteni kezdték, ami még lejjebb nyomta az árat, amitől még több hitel dőlt be, és így tovább.

Friss kriptodeviza-árfolyamainkat itt találja

A halálspirál egy egész jó szó erre a kényszerlikvidálási folyamatra. A kriptodeviza-piac Lehman Brothers-összeomlása történt meg, ami örökre bevonul a történelemkönyvekbe.

Hol tartunk az árupiaci szuperciklusban?

A CRB Commodity Index most 310 körül jár, mintegy 12 éves csúcson van. A koronavírus előtt volt 180, február közepén 260 is, tehát a háború előtt is ment már 40-50 százalékot felfelé. Most a várható kínai és világpiaci lassulás miatt kissé leülni látszik a nyersanyagok drágulása. Az erős dollár sem segít nekik.

De már a háború előtt is kevés volt az olaj, mert elmaradtak a beruházások. A fémeknél is hasonló történt, alig nyitottak bányákat. Egy ércbánya megnyitása pedig 5-15 év is lehet, így ott is árrobbanás várható a következő években. (Elektromos készülékekhez, elektromos autókhoz, telefonokhoz, számítógépekhez, épületek elektromos hálózatához, vízvezetékekhez stb., rengeteg mindenhez kell réz, így sokak szerint nagy emelkedés előtt áll.)

Ha pedig nem csak a háború okozta a nyersanyagdrágulást, akkor egy békekötés sem fogja megszüntetni.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41610 41010 41820 +0,51% 0 0 19 017 082 260 HUF 2026-04-24 17:05:39
MOL 4100 4084 4220 -3,07% 0 0 3 293 461 146 HUF 2026-04-24 17:05:24
MTELEKOM 2492 2490 2518 -0,64% 0 0 1 675 152 408 HUF 2026-04-24 17:05:23
RICHTER 13000 12890 13180 -1,07% 0 0 1 723 640 280 HUF 2026-04-24 17:06:03
OPUS 336 311 338 +0,90% 0 0 182 118 379 HUF 2026-04-24 17:12:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Richter is beesett a tőzsdén délutánra
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 15:11
A Mol-papírok árfolyama 116 forinttal, a Richter-részvények értéke 170 forinttal csökkent pénteken délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Maradt a negatív hangulat az európai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 12:21
Romlott az üzleti hangulat Németországban áprilisban. Ez sem tett túl jót az európai tőzsdei kereskedésnek.
Részvény / Deviza / Áru Mélyült a BUX gyengélkedése
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 11:59
A BUX fél 12-kor 133 930 ponton állt, ami a csütörtöki záróértékéhez képest 0,64 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál pedig 873 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Az európai tőzsdéken sem bíznak az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 10:54
1 százalék körüli gyengüléssel nyitottak az európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Pedig olyan szépen indult a tőzsdei reggel, de aztán...
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 10:49
Nyitásban még emelkedett a BUX, de a délelőtti órákra újra a mélybe vetette magát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG