4p
Erősödött a forint és a BUX index, miközben majdnem minden más esett, alaposan kilógtunk ma a tőkepiaci környezetből. Másfél-két százalékkal zuhantak az európai tőzsdék, nagyot esett az angol font, a Brexit megint aggodalmakat kelt, miközben az olaj is mélyrepülésbe kezdett. A bankok és az autógyárak kullognak megint a végén.

Bár a múlt héten négy napon át emelkedtek az indexek, ezen a héten megint fordulat jött, hétfőn lassabb, kedden gyorsuló ütemben esni kezdett az európai részvénypiac. Ma megint a Brexitről beszéltek, sok szempontból úgy tűnt, hogy jobban félnek a hatásaitól, mint korábban, recesszió kialakulásától tartanak.

Az autóipari részvények megint nagyot estek, még amiatt, hogy azt USA-ban rossz eladási számokat produkáltak. Ráadásul Németországban a Versenyhivatal (Kartellamt) is kiszállt több céghez. Ehhez jött még, hogy az EKB felszólította a Banca Monte dei Paschi di Siena olasz bankot tőkehelyzetének átgondolására, ami főleg az olasz bankokat intézte el, de a többi bankrészvény is gyengült.

Újabb sokéves mélyponton a font

A DAX és a CAC, cagy a Stoxx 600 index 1,6-1,8 százalékkal estek, a brit index 0,35 százalékkal emelkedni tudott. Ám az angol font 1,5, illetve 1,9 százalékos esést produkált az euróhoz és a dollárhoz képest, tehát más devizákban az angol részvények így is olcsóbbak lettek.

A BUX index a nap nagy részében szerény, 2-4 ezrelékes mínuszban volt, ám a nap végén mind a négy nagyobb cég részvénye meglódult, és végül 0,6 százalékos pluszban sikerült zárni. A Mol 0,9 százalékkal 16 695 forintra, az OTP 0,6 százalékkal 6319-re, a Richter 0,5 százalékkal 5728-ra emelkedett. A Magyar Telekom egy forinttal 437-re drágult. A forint is erősödött, 316,50 is volt az euró, de este már 316,80 volt az ára. Ez is húsz fillérrel lejjebb van.

Csúcson az államkötvények

Az USA tőzsdéi is rosszkedvűen kezdtek, ráadásul a hétfői szünnapot is le kellett dolgozniuk. Az S&P 500 hat órakor 0,8, a Nasdaq indexe 1,1 százalékos mínuszban volt.

A kockázatvállalási készség csökkenését jelzi, hogy az államkötvények hozamai is csökkennek, a német tíz éves már mínusz 0,15 százalékon, a svájci tíz éves mínusz 0,60 százalék alatt van. A jen is bivalyerős, 101,5 körül áll a dollárral szemben. Az arany és az ezüst viszont szünetet tartott a drágulásban, az arany stagnál, az ezüst 2,7 százalékkal 20 dollár alá esett vissza.

Hol az olajpiaci egyensúly?

A kőolaj, állítólag főleg a Brexit-recesszióval kapcsolatos félelmek miatt ismét lefelé vette az irányt, de egyre gyorsuló ütemben, a kezdeti másfél-két százalékos mínusz estére négy százalékosra emelkedett. Ez nagyjából 48 dolláros Brentet és 47 dolláros WTI-t jelent. A KBC Equitas szerint azonban a gyengülések mögött az állhat, hogy kezdenek megszűnni a korábban látott kitermelési kiesések Nigériában és Líbiában, ami megnehezítheti az olajpiaci egyensúly helyreállását és az árak tartósabb emelkedését.

Táncot jár az ezüst

Őrült táncot jár az Ezüst árfolyama – írta szintén a KBC Equitas hírlevele. „A Brexit óta 15-20 százalékos ralit lehetett látni, köszönhetően a menedékszerepnek. Ezzel együtt érdemes vigyázni ezekkel a termékekkel, mivel az ezüstnél napon belül tegnap már 7-8 százalékos volatilitást is látni lehetett, köszönhetően a rengeteg spekulatív pozíciónak.”

Forintot vegyenek

Erősödő forintra spekulálna az Erste Befektetési Zrt. „A Moody’s pénteki hitelminősítését megelőzően érdemesnek látjuk EURHUF short pozíciók nyitását, ugyanis a hitelminősítő pozitív döntése a forint erősödését válthatná ki, miközben a gyengülés irányába csak mérsékelt kockázatokat látunk. A 315-ös támaszszint törésével tér nyílhatna a forint további erősödése előtt is” – írják hírlevelükben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42860 42850 43400 +0,47% 42850 42860 8 738 874 410 HUF 2026-11-05 15:31:41
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4990 4996 3 354 420 366 HUF 2026-11-05 15:32:46
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2880 849 116 504 HUF 2026-11-05 15:34:14
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 32 155 041 HUF 2026-11-05 15:30:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG