6p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Rossz hangulatba kerültek a befektetők, jókora zuhanást könyvelhettek el az amerikai tőzsdék, az eladási hullám pedig megjelent a világ többi részén is. Sajnos, ilyen helyzetben a forint sem számíthatott túl jóra, át is lépett egy fontos szintet. 

Pocsék hangulat lett úrgá a piacokon, részben az amerikai céges eredmények, a mesterséges intelligenciába vetett bizalom megingása, valamint a kínai gazdasággal szembeni várakozások miatt. A kedvezőtlen fordulat a forint árfolyamán is jól látszik. Az euró árfolyama csütörtök délelőtt már a 394 feletti szinten is járt, szemben például a hétfő reggeli alit több mint 390 forintos összeggel. 

Az euró/forint árfolyama áttörte az 50 napos mozgóátlagot, mely így 391,78-nál képez támaszt, a következő fontos ellenállás a 30 napos mozgóátlag 393,59-nél, melyet a 395-ös szint követ - kommentálták a magyar deviza vesszőfutását az Equilor szakértői, egyben ismertetve a gyengülés esetleges államásait.

Miért?

A forint értékvesztése nem Magyarország-specifikus folyamat, hanem világszerte az eladók vették kezükbe az irányítást. Az amerikai piac szerdán csapnivaló teljesítményt nyújtott. 

Az Alphabet és a Tesla nem elég jó gyorsjelentése a keddi tőzsdezárás után jelent meg, így igazán csak szerdán fejtette ki a hatását a kereskedésre. Ez igencsak keménynek bizonyult. Az ázsiai tőzsdék követték amerikai társaikat a meredek lejtőn szerdán, a tokiói vezető index a kereskedés egyik szakaszában megjárta az ezerpontos mélységet is – derült ki az AP beszámolójából. Az amerikai részvényindexek 2022 óta a legnagyobb veszteségeiket szenvedték el, miután nem tetszett a befektetőknek az Alphabet és a Tesla második negyedéves gyorsjelentése.

Zuhanás a piacokon
Zuhanás a piacokon
Fotó: Pixabay

A szakértők úgy látják, hogy az a felhajtás, ami több mint egy éve a mesterséges intelligencia körül kialakult, elérkezhetett a csúcspontjára. Innen lefelé vihet az út, miután az elemzők nem látják, hogyan hozhatna profitot az MI miután óriási befektetésekkel bevezették a legnagyobb vállalatok működtetésébe. A japán Nikkei végül 2,7 százalékkal csökkent a kereskedés első felében. A dél-koreai Kospi 1,9, a hongkongi Hang Seng 1,2, a Shanghai Composite 0,8, az ausztrál S&P/ASX-200 1,1 százalékot veszített az értékéből. A lejtmenetet a technológiai részvények vezették. A Samsung Electronics és a Nintendo kettő-kettő, a Tokyo Electron öt százalékkal gyengült. A Toyota Motor részvényei is veszítettek értékükből két százalékot, a Sony Groupnál négyszázalékos mínuszt jegyeztek fel.

A „katasztrófa” elkerülése kevésnek bizonyult

A Tesla és az Alphabet jelentése ugyan nem volt katasztrofális, ám kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mi várható az amerikai tőzsdék technológiai nagyágyúitól – mondta Sam Stovall, a CFRA pénzügyi kutatóintézet vezető befektetési stratégája. Miután a befektetők nem tudják a választ, a „biztonság kedvéért” szabadulnak technológiai részvényeiktől, és majd csak ez után teszik fel a kérdést, hogy milyenek voltak a számok.

A túláradó óvatosság legnagyobb áldozata a Tesla volt, amelynek részvényei 12,3 százalékkal gyengültek a szerdai kereskedésben. Az autógyártó 45 százalékkal csökkent profitról számolt be, így a nyereség elmaradt az elemzők szerény várakozásaitól is. Az Alphabet megúszta ötszázalékos mínusszal, miután a vártnál jobb árbevételről és profitról számolt be tavaszi negyedéve után. Mindkét vállalatnál a mesterséges intelligenciára költött összegek megtérülésével kapcsolatban bizonytalanodtak el a befektetők. A Tesla legfontosabb ígérete ezzel kapcsolatban az autonóm módon közlekedő robotaxi kifejlesztése, amellyel egyelőre nem tudott előállni a vállalat, pedig évek óta ígéri. A tőzsde elkezdett kételkedni abban, hogy az MI belátható időn belül elkezdi visszahozni azt a pénzt, amit
elköltöttek rá.

A kisebb vállalatok lehetnek a változás nyertesei

A változásnak vannak nyertesei is, amit a kisebb tőzsdei kapitalizációjú vállalatok részvényeit tartalmazó Russell-2000 index alakulása mutat. Ez a mutató ugyan szerdán a negatív hangulatban 2,1 százalékkal gyengült, ám az elmúlt tíz napból hétben legalább egy százalékot erősödött. A befektetők ugyanis a nagy cégek részvényeiből kivont pénzüket részeben a kisebbekbe fektetik. Az infláció ugyanis csökken az USA-ban, a júniusi 0,1 százalékos havi csökkenéssel már a harmadik egymást követő hónapban zsugorodott, és az éves ráta 3,0 százalék volt a májusi 3,3 százalék után. Ez elhozhatja a Fed régen vált kamatcsökkentését, ami élénkítheti a fogyasztást, erősítve az ebből élő vállalatokat. A frissen nyilvánosságra került beszerzőimenedzser-index, amit a gazdasági növekedés legjobb előrejelzőjének tartanak szintén biztató képet mutat. A kompozit mutató 54,8 pont lett az elemzők 54,2-es várakozásával szemben. A szolgáltatások PMI-je 56, a feldolgozóiparé 49,5 pont lett. Az 50 pont feletti adatok a vállalatok aktivitásának bővülését mutatják.

Az amerikai és ázsiai tőzsdéken látott kiábrándulás Európát is elérte: csütörtökön kora délelőtt a vezető indexek közül a londoni FTSE-100 majdnem 1 százalékos mínuszba került. A frankfurti DAX 1,4, a párizsi CAC pedig 1,8 százalékos esést könyvelhetett el a kereskedés első óráiban.

Budapest sem lett kivétel, igaz, visszafogottabb gyengüléssel kezdte a csütörtöki napot. Nem sokkal 11 óra után a BUX 0,5 százalékos mínuszban volt, miután az OTP 1, a Richter 0,4, a Mol pedig 0,1 százalékkal került lejjebb. A Magyar Telekom viszont ekkor minimális, 0,2 százalékos emelkedésnél tartott.  

Nem bíznak a kínai gazdaságban a befektetők

Az olaj ára csökkent, párhuzamosan számos fontos nyersanyag, például a réz árával, miután a kínai gazdaság teljesítményének javulásával kapcsolatos kétségek felülírták az amerikai készletek zsugorodásáról szóló hírt. A Brent megközelítette a 81 dollár/hordós szintet, a WTI ára hordónként 77 dollár alá esett. A nyersolaj ára a hónap elején elért csúcsa óta folyamatosan csökken, miután a kínai gazdaság kilábalása nagyon halványan alakul. A főként Oroszországból és a Közel-Keletről érkező olajimport-szállítmányok mennyisége 2,3 százalékkal maradt el 2024 első felében az előző év azonos időszakához képest.

Az is kiderült ugyan, hogy az USA kereskedelmi tartalékai 3,74 millió hordóval csökkentek az elmúlt négy hétben, továbbá hogy estek a benzintartalékok is, ám ez nem volt elég ütős érv ahhoz, hogy a kereskedők lemondjanak olajeladásaikról. A földgáz ára 32,8 euró/MWh-ra emelkedett, mert az elhúzódó karbantartások és egy váratlan norvégiai meghibásodás miatt zsugorodott a kínálat a kontinensen. Európa erős gázpiaci kiszolgáltatottsága miatt a 83 százalékig feltöltött tartalékok sem állták útját a közel háromeurós drágulásnak egy nap alatt. Az arany kereskedése megjárt egy kisebb dombot szerdán. A nap elején és végén 2400 dollárt kellett adni unciájáért, ám napközben elérte az ár a 2432 dollár is.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A kriptósok piacán is a negatív irány volt a jellemző. A bitcoin 1,9 százalékos árfolyam-csökkenésével párhuzamosan az Ethereum 5, a Solana 4,5 százalékkal zuhant, de a Dogecoin is bő 3 százalékkal értékelődött le. 

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27930 27740 27990 +0,18% 0 0 4 482 366 980 HUF 2025-07-11 17:06:55
MOL 3030 3012 3030 0,00% 0 0 1 304 371 794 HUF 2025-07-11 17:05:26
MTELEKOM 1782 1766 1782 +0,34% 0 0 338 535 800 HUF 2025-07-11 17:05:33
RICHTER 10200 10170 10340 -0,87% 0 0 1 074 288 620 HUF 2025-07-11 17:05:46
OPUS 599 595 599 -0,17% 0 0 72 318 652 HUF 2025-07-11 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Már nagyon a hétvégét érezte a forint – ennyire jutott
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 18:45
A magyar devizát elhagyta ereje a pénteki kereskedésben a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Hírek nélkül a Magyar Telekom tudott a legtöbbet erősödni
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,36 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 99 921,45 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Amerika is minuszban nyitott
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:59
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt a parkett a BUX alól
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,84 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Szemétből kincs: eluralták az amerikai értéktőzsdét a mémrészvények?
Sasvári Péter | 2025. július 11. 14:29
A mémcoinok után itt vannak a mémrészvények! Egyes befektetők figyelme a biztonságos hozamokat produkáló cégek (mint például a „magnificent seven”) helyett szándékosan a volatilis, sőt, sokszor konkrétan alulteljesítő cégek részvényei felé fordult. Ezeket nevezik – a mémcoinok után – mémrészvényeknek. De mi a logika emögött, és mennyire veszélyes ez a spekulatív trend?  
Részvény / Deviza / Áru Felszedték a parkettet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:38
A kezdeti jó hangulat elilant a tőzsdén, fél 12-kor bukóban volt a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Bizakodhat, akinek magyar részvénye van
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 09:13
Míg az ázsiai piacok vegyesen mozogtak, addig a BUX az előző napi záróértékénél magasabban nyitott.
Részvény / Deviza / Áru Trump csúcsra lökte az első számú kriptodevizát
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 08:09
Rekordszinten a bitcoin jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:48
Gyengült a forint jegyzése reggel.
Részvény / Deviza / Áru Végre jó hír érkezett Trump háza tájáról
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 06:23
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG