3p
Rossz volt a részvénypiaci hangulat az egész világon, az OTP gyorsjelentését pedig csak egyszeri, rendkívüli tételek rontották le, az árfolyam mindenesetre közel két százalékot esett. A forint kicsit gyengült, újabb mélyrepülésben az olaj, hullámvasúton az amerikai gáz árfolyama.
OTP Banka, Horvátország, Makarska (fotó: Wikimedia Commons)

Ellentmondásosak a hírek, ellentmondásosak a reakciók a részvénypiacon, például az Investing.com azt írta, azért estek az amerikai részvények, mert a nagy áruházláncok a kiskereskedelem visszaesésétől tartanak. Majd pedig azt, hogy a dollár az erős fogyasztói bizalom miatt erősödik. A Cisco előrejelzése a technológiai szektort húzta le.

Most mindenesetre inkább a rossz híreket akarnák meghallani a befektetők, reggel Kínában, nap közben Európában, este az USA-ban egyaránt estek a tőzsdeindexek. A BUX index hozta az európai átlagot, a 0,7 százalékos süllyedése alig tért el az EuroStoxx 50 index 0,8 százalékos süllyedésétől.

A gyorsjelentése napján az OTP két százalék körüli mínuszban töltötte az egész napot, pedig a nagy hazai brókercégek véleménye inkább kedvező volt a jelentésről. (A pénzintézet értékelő rendezvényéről itt írtunk.) Az eredményt inkább az egyszeri tételek húzták le. A pénzintézet egyébként csütörtökön saját részvényeket is vásárolt, vélhetően pozitív hatást gyakorolva az árfolyamra.

A bankpapír végül 1,8 százalékkal 5592 forintra esett. A Mol viszont délután mínuszból pluszba fordított, és 0,5 százalékos emelkedéssel kerek 13 500 forinton búcsúzott. A Richter kerülgeti az 5000 forintos határt, ezúttal volt felette is, alatta is, majd pont ott állt meg, ami 0,6 százalékos csökkenés. A Magyar Telekom kissé megint távolabb került a 400 forinttól, 0,75 százalékkal süllyedt.

További árfolyamok>>>>>>

Az euró este 312,60 forintot ért, ami szerény, negyed százalékos forintgyengülést jelent a záróáron, de igazából szűk sávban mozog az ár már hetek, hónapok óta, úgy 309 és 316 forint között. A dollár kezdetben erősödött, majd gyengült, 1,0807 volt az euróval szemben.

A kőolaj némi tétovázás, sőt átmeneti erősödés után folytatta a zuhanást, a WTI 2-3 százalékos mínuszban volt. Olyan hírek érkeztek, hogy több kilométeres tankhajó-sorok állnak az USA kikötői előtt, kirakodásra várva, sőt mesterségesen lassítják a haladásukat, hogy időt nyerjenek.

Lehet, hogy minden létező olajtároló kapacitás megtelik lassan. És még az iráni pótlólagos kínálat meg sem érkezett a világpiacra. Persze ismét esnek a nyersanyagcégek részvényei is.

Az amerikai típusú gáz (henry hub) ezúttal négy százalék feletti mértékben emelkedett egy készletadat nyomán, pedig közben az amerikai sajtó azon rágódott, hogy az el niño nevű klimatikus jelenség meleghulláma trópusi víziállatokat sodor Kalifornia partjaihoz. A gáz árát az USA-ban mostanában részben az időjárás-jelentések befolyásolták.

További árfolyamok>>>>>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42410 42410 43400 -0,59% 42410 42430 9 366 762 640 HUF 2026-11-05 15:51:02
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 882 619 012 HUF 2026-11-05 15:51:07
MTELEKOM 2876 2870 2938 -1,51% 2870 2872 874 204 682 HUF 2026-11-05 15:49:39
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 633 674 790 HUF 2026-11-05 15:49:39
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG