3p
Egyik európai részvényindex sem esett ma akkorát, mint a BUX, pedig a többiek is nagyon igyekeztek. Az USA-ban is a mínuszok dominálnak, adják a bankokat, az autógyártókat, az olajcégeket. Donald Trump beszédére várnak, vagy rájöttek, hogy a csodákra még egy kicsit várni kell?

Európában kifejezetten pocsék, de az USA-ban is borongós volt a hangulat ma a tőzsdéken, aminek oka nem világos. Lehet, hogy attól ijedtek meg, amit az amerikai pénzügyminiszter mondott, ami szerint a tervezett adócsökkentések csak valamikor 2018-tól éreztetik hatásukat, az idén már alig. Lehet, hogy kivárnak az elnök keddre tervezett beszéde előtt, az is lehet, hogy megijedtek a sok kardcsörtetéstől (az atomarzenál fejlesztése, például).

Az biztos, hogy a korábbi rekordsorozatok után már nagyon érik egy korrekció a tőzsdéken, és ez még nem nevezhető annak. Az európai tőzsdék a délutáni mélypontról kissé feljebb jöttek, így is 1,2 százalékkal esett a német DAX, 0,8 százalékkal a francia CAC és 0,3 százalékkal a brit FTSE 100. Az USA-ban a Dow, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt 0,2 százalékos mínuszban van.

Lengyel, magyar együtt esett

A lengyel tőzsde egy időben a BUX-nál is rosszabbul állt, végül a BUX 1,97, a WIG-20 1,95 százalékkal esett. A csütörtöki nap nagy vesztesei, a Citibank által leminősített OTP és a vártnál szerényebb osztalékot tervező Telekom 2,8, illetve 2,6 százalékkal esett, 8735 és 490 forintra. A Richter is csatlakozott hozzájuk, 2,5 százalékkal 6511-re süllyedt. Egy darabig úgy tűnt, a Mol lesz a negyedik, mert 1,6 százalékos mínuszban is volt, de a nap végén sokat javított. Végül az olajcég részvénye csak 0,2 százalékkal, 20 865-re ment le.

A forint minimális mértékben gyengült, 308,20 volt az euró. A dollár nap közben süllyedt, de pár vegyes makroadat után ezt jórészt ledolgozta. A fogyasztói bizalmi index jobb lett a várnál, az újlakás-eladások elmaradtak attól az USA-ban. Ma az S&P változtathat a magyar adósbesoroláson, de a várakozás az, hogy nem fog hozzányúlni.

Olcsó olaj, drága bitcoin

Az olaj egy újabb készletadat nyomán 0,6-0,7 százalékkal süllyedt, a WTI 54,10, a Brent 56,20 dollár. A nemesfémek ára emelkedik. Újabb csúcsokon a bitcoin, a számítógépes pénz az 1200 dollárt ostromolja, a nap folyamán egy időben át is lépte annak nyomán, hogy közel került az engedélyezéshez egy bitcoin-ETF.

Európában az autóipart erősen adták, nagyot esett a Peugeot, a Renault, a Fiat. A bankszektort is elintézték, a Royal Bank of Scotland (RBS) jelentése számottevő veszteségről írt, a részvény 4,5 százalékkal esett. Az olasz Banco BPM 6,7 százalékkal zuhant, de a tőkét emelő Unicreditet, a Commerzbankot vagy az Erstét sem kímélték. Jó volt viszont a német BASF vegyi konszern jelentése.

Bölcs óvatosság a Telekomnál?

Mi állhat a kisebb Telekom-osztalék mögött? - tette fel kérdést az Equilor. Szerintük a telekommunikációs szektor Európa-szerte kemény problémákkal küzd. Növekvő bevételük csak a mobil adatokból van, az adatcsomagok azonban túlárazottak, illetve szabályozás révén várhatóan csökkeni fog az áruk, akárcsak a roamingé. A jövő ismeretlen, a Digi belépése is nem várt hatással lehet, így a menedzsment óvatos hozzáállása a brókercég szerint bölcsebb.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG