2p
Erre vártak a piacok hetek óta, végre megtörtént: Beszélt Mario Draghi, és valóban a gazdaságélénkítő intézkedések növelését, hosszabbítását jelentette. De a piac nagyon felfokozott várakozásai alatt maradt, így a tőzsdéken inkább esett, ami csak eshetett. Pesten a részvények vegyesen teljesítettek, a forint gyengült.
Az EKB irányadó kamatának alakulása - Mario Draghi elnök arcképével

Már jó ideje az EKB és a Fed lépéseire várnak a tőkepiacok, ma az egyik nagy esemény megvolt, az EKB végre nyilatkozott és lépett. A kamatot kissé csökkentették, az eszközvásárlási programot meghosszabbították (2016 szeptemberről 2017 márciusra), de a várakozásokkal ellentétben nem növelték az értékét. (Vagyis nem fognak a jelenlegi havi 60 milliárd eurónál többet önteni.)

Kicsit tágították a vehető kötvények körét, és a lejáró papírok újra befektetését is elhatározták, ami szintén könnyítés. De összességében az egéshz csomag kevesebbnek bizonyult a felfokozott várakozásoknál, így aztán inkább negatív jellegű felfordulást okozott a tőkepiacokon. Ami eddig valamely irányba ment, az most többnyire az ellenkező irányba fordult.

Az európai részvények a nap eleji emelkedésből hirtelen hatalmasat zuhantak, az EuroStoxx 50 index 3,7 százalékot esett, majdnem ugyanennyit a német és francia mutatók is.

Magyarországon a BUX index is látványosan esett, de távolról sem akkorát, mint a Nyugat-Európai társai. A végeredmény 0,1 százalékos esés volt, a főbb részvények ellentétes irányokba mozdultak. A Magyar Telekom volt a nagy nyertes, két százalékkal 412 forintig ment fel. Az OTP majdnem ugyanennyivel esett, 1,75 százalékkal 6050-re, a Mol bő egy százalékos emelkedéssel, a Richter fél százalékos eséssel végzett.

A forint, hasonlóan más feltörekvő piaci devizákhoz, gyengült, az euró 2,5 forinttal többe, 312,80 forintba került este. A legnagyobbat azonban a dollár alakította, közel három százalékkal gyengült az euróhoz képest, 1,0560 környékéről 1,090 környékére. Az utóbbi hetek dollárerősödésének mintha hirtelen vége lenne.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42410 42410 43400 -0,59% 42410 42430 9 366 762 640 HUF 2026-11-05 15:51:02
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 882 619 012 HUF 2026-11-05 15:51:07
MTELEKOM 2876 2870 2938 -1,51% 2870 2872 874 204 682 HUF 2026-11-05 15:49:39
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 633 674 790 HUF 2026-11-05 15:49:39
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG