3p
A sárga nemesfém unciáját (1 uncia=31,1035 gramm) az a félelem hajtotta ma napközben a 2013 óta nem látott 1650 dollár közeli szintre, hogy a kínai koronavírus miatt a világgazdaság növekedése jócskán lelassul. Emiatt ugyanis a befektetők elővették a jó öreg menedékeszközt és a kockázatosabbnak vélt instrumentumokból abba csoportosítják át pénzeik egy részét.

Hétfőtől péntekig több mint 3 százalékot erősödött az arany, ez augusztus eleje óta a legnagyobb heti növekmény. Emögött egyértelműen az áll, hogy a koronavírus lehetséges hatásairól negatív véleményt tett közzé a pénz- és tőkepiacon tevékenykedők által kiemelten figyelt Nemzetközi Valutaalap (IMF) – jegyzi meg a CNBC elemzése. Eszerint a Kínából elindult járvány kisiklathatja a világgazdaság amúgy is törékenynek tűnő idei növekedését.

Az e heti 3 százalék feletti drágulása következtében elért 1650 dolláros unciánkénti kurzusához közeli szint azt jelenti, hogy az arany már több mint 8 százalékkal állt magasabban péntek délután, mint ahol a 2020-as évet kezdte. A tavaly júniushoz képest pedig már 35 százalékkal, akkor tört ki abból az 1200-1350 dolláros sávból, amelyben hosszabb időn át ingadozott. Ezt követően ugyan szeptemberben, az 1560 dolláros szintről korrigált, 1450 dollár környékére, ám némi oldalazást követően decemberben ismét kilőtt és az iráni konfliktus hatására az 1610 dollárt is érintette. Ezt a – szakértők által technikai ellenállásnak tartott – szintet sikerült most leküzdenie. A következő megálló 1700-1750 dollárnál várható.

Kérdés, elmegy-e addig az arany, netán megcélozza a 2011 szeptemberében felállított 1920 dolláros történelmi rekordot? Hiszen attól már „csak” 16 százalékra van, vagyis feleannyit sem kell tovább emelkednie, mint amekkorát drágult tavaly június óta – azaz nyolc hónap alatt –, más megközelítésben: elég dupla akkora rali, mint amekkorát 2020 beköszöntétől eddig, vagyis alig valamivel több mint másfél hónap alatt elért. Mindkét viszonylat alapján arra lehet következtetni, hogy a sárga nemesfém 2020-ban új csúcsra ér.

Az arany árfolyamának alakulása 2010-től

Ennek esélyét az is alátámasztja, hogy az 1980. januári 850 dollár/unciás abszolút csúcs az inflációval korrigálva, mai értéken 2500 dollárnak felelne meg – mutat rá a Conclude Befektetési Zrt. arany árfolyam elemzése. Az is a további drágulás mellett szól, hogy bár emelkedett a befektetői kereslet, de még a közelébe sem értünk annak az aranyvásárlási láznak, ami 2011-2012-ben jellemezte a piac tetejét. A nemesfém-befektetésekkel foglalkozó cég négy tényezőt említ, amely megalapozhatja a forintban számított további aranyár-emelkedést:

  • a legfontosabb jegybankok tovább folytatják a pénznyomtatást, miközben kormányaik megállás nélkül növelik az államadósságukat,
  • az amerikai állampapírok már 10 éves időtávon is negatív reálhozammal kecsegtetnek,
  • a forint euróval és dollárral szembeni gyengülő trendje töretlen, a mostani – várhatóan átmeneti – erősödést eddig ellensúlyozta az arany áremelkedése,
  • a koronavírus miatti (média)pánik jól rámutat a globális kereskedelem ellátási láncának sérülékenységére, mióta Kína lett a világ összeszerelő üzeme.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40910 40250 41390 -0,70% 40910 40920 18 042 899 380 HUF 2026-11-06 15:39:59
MOL 4850 4812 4980 -2,65% 4848 4850 2 858 502 286 HUF 2026-11-06 15:39:24
MTELEKOM 2898 2822 2940 +0,98% 2892 2900 2 232 259 594 HUF 2026-11-06 15:37:44
RICHTER 12860 12820 12980 -0,85% 12850 12870 1 757 978 680 HUF 2026-11-06 15:39:25
OPUS 206 200 208 +2,74% 205 206 52 836 181 HUF 2026-11-06 15:34:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG